Lovas zarándoklat Budapestről a csíksomlyói búcsúra

Lovas zarándoklat Budapestről a csíksomlyói búcsúra

A csíkszentimrei Szántó Zsolt immár harmadszor járja be lóháton a Mária-út Budapest és Csíksomlyó közötti, közel 900 kilométeres szakaszát.

Rédai Botond

2014. április 24., 15:192014. április 24., 15:19

A tervek szerint pünkösd szombatján érkezik a csíksomlyói nyeregbe. Szántó Zsolt május 2-án indul el a budapesti Anna-rétről, az Országháznál tesz rövid kitérőt, majd a Hősök teréről kezdi meg tulajdonképpeni zarándokútját. A terv szerint 33 nap alatt érkezne meg Csíksomlyóra, és a pünkösdi búcsú helyszínén mongol jurtát állítana fel.

A küldetés célja felhívni az emberek figyelmét az út során, hogy csakis kalákás összetartással, akarattal, a hit erejével lehet tenni valamit a nemzet megmaradásáért. Saját bevallása szerint „székely magyarnak lenni büszke gyönyörűség, de kihívás is egyben mai képmutató világunkban. A székely magyar nemcsak a becsületet és a bátorságot jelképezi, hanem megmaradásunk élő, verejtékes példája is.”

Bárki csatlakozhat a missziós küldetéshez, ki annak céljával egyetért, bármekkora szakaszon is társul a zarándoklathoz. Ezzel kapcsolatban Szántó Zsoltnál lehet érdeklődni a +36 30 416 5123, valamint a +40 749 855 585-as telefonszámokon, illetve a szanto.zsolt1970@gmail.com drótposta címen.

Egyébként nem ez az egyedüli Budapestről induló és a Mária-úton haladó zarándoklat csíksomlyói úti céllal. A Mária Út Egyesület által szervezett negyvennapos pünkösdi gyalogos zarándoklat közel húsz résztvevője április 29-én kezdi meg útját, hozzájuk Máriapócsról, illetve Marosvásárhelyről is csatlakozhatnak csoportok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Rekordnyereménnyel tér vissza a Megasztár, hétvégén erdélyi meghallgatásokat tartanak

Tizenkét év után újraindul a TV2 csatornán a Megasztár zenei tehetségkutató, amely hétvégén Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben tart meghallgatásokat.

Rekordnyereménnyel tér vissza a Megasztár, hétvégén erdélyi meghallgatásokat tartanak
2024. április 17., szerda

Harminchárom év elteltével üli le büntetését Romániában egy emberölésért elítélt Srí Lanka-i férfi

Április 23-án adja át Németország a román hatóságoknak azt a Srí Lanka-i férfit, akit 1991-ben Bukarestben 19 év börtönre ítéltek emberölésért.

Harminchárom év elteltével üli le büntetését Romániában egy emberölésért elítélt Srí Lanka-i férfi
2024. április 17., szerda

Mászóengedélyre vár Varga Csaba, de addig sem tétlenkedik, gyönyörű képekkel, videóval jelentkezett

A kínai hatóságok még nem adták ki – egyetlen hegymászónak sem – a mászóengedélyt és a tibeti vízumot, ezért csúszik Varga Csaba 2024-es Shishapangma expedíciója – adta hírül Facebook-oldalán a Hazajáró.

Mászóengedélyre vár Varga Csaba, de addig sem tétlenkedik, gyönyörű képekkel, videóval jelentkezett
2024. április 16., kedd

Szemétszedési kihívás, csemeteültetés: egyre „zöldebbé” válik a KMDSZ-diáknapok

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezőcsapata már javában készül a diáknapozókkal együtt a 29. KMDSZ Diáknapokra, közben az egyetemisták kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatosságra.

Szemétszedési kihívás, csemeteültetés: egyre „zöldebbé” válik a KMDSZ-diáknapok
2024. április 14., vasárnap

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata

Új témákkal és technológiai megoldásokkal jelentkezik április 14-től, vasárnap délutántól a tudományos-ismeretterjesztő sorozat a Dunán. Az adások a mesterséges intelligencia segítségével a tudományos élet aktualitásairól is beszámolnak.

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata
2024. április 13., szombat

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi

Ünnepi hangulatú év elé néz az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, hiszen két nagy rendezvénye, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal és a Könyvturi is tizedik kiadásához érkezik.

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi
2024. április 13., szombat

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést, közöttük a székelykapu. A veszprémi díjátadó gálaműsor április 14-én, vasárnap este látható az M5 kulturális csatornán.

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést
2024. április 12., péntek

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes
2024. április 12., péntek

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését

Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését
2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat