Hirdetés

Kispál-nappal startol a Fishing On Orfű

Napi nyolcezer látogatót várnak a szervezők a magyarországi alternatív zenei színtér egyik legfontosabb fesztiváljára, a szerdán induló és június 22-ig zajló Fishing On Orfűre, amelynek nyitónapján a Kispál és a Bort dalai előtt tisztelegnek.

MTI

2013. június 17., 18:122013. június 17., 18:12

2013. június 18., 09:362013. június 18., 09:36

Az orfűi tó partján található Panoráma Campingben hatodszor rendezik meg a Fishing On Orfűt, amelyre napi- és hetijegyeket is lehet még kapni – mondta Lovasi András, a fesztivál szervezője, a Kispál és a Borz egykori frontembere tegnap az MTI-nek. Hozzátette: a tavalyi rendezvényhez mérhető látogatószámra készülnek, tehát idén is napi nyolcezer embert várnak a két nagyszínpad és a kisszínpad elé, illetve a két sátorba és a music pubba. Egyedi Péter, a rendezvény sajtósa, az Óriás zenekar vezetője arról adott tájékoztatást, hogy a szerdai nulladik nap keretében Kispál-nappal indul a 2013-ban négynapossá duzzadó rendezvény.

Aznap a magyar könnyűzenei élmezőny számos fontos szereplője fogja a közönségtől 2010-ben elbúcsúzott Kispál és a Borz dalainak saját képére formált változatát előadni. Az egész estés műsoron a Deli Máté nagyszínpadon fellép a Punnany Massif, a Soerii&Poolek, a Compact Disco, a Hétköznapi Csalódások, a Subscribe, a Brains, az Isten Háta Mögött, az Intim Torna Illegál, a Bëlga, az Óriás, a Supernem, Odett, az Uzipov és az Alvin és a Mókusok, az est házigazdája Lévai Balázs és Varga Livius (Quimby).

A Kispál-nap programjait a Csík Zenekar koncertje nyitja 19 órakor, ezen az együttes valamennyi Kispál és a Borz-feldolgozása elhangzik. A port.hu nagyszínpadon Ágoston Béla A borz filozófiája című estjével lép fel, míg a Café sátorban a tavaly megjelent Holnaphoz Holddal című feldolgozáslemez előadói adnak koncertet. Műsort adnak továbbá a Kispál tagjaiból álló dj-duók is, egészen hajnalig. Aki ezen a napon érkezik a Panoráma Campingbe, belépője mellé egy Kispál és a Borz kiadványt kap ajándékba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Kedvenc nyaralásos fotód most nyereményt ér!

A Krónika új nyereményjátékában a kedvenc nyaralásos fotód értékes ajándékokat érhet!

Kedvenc nyaralásos fotód most nyereményt ér!
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Helikopter és hangverseny: művészeti eseménnyé vált a korszerűsítési munkálat Nagyszebenben

Nem mindennapi látvány fogadta azt, aki szombaton Nagyszeben történelmi belvárosában járt, ugyanis egy helikopter körözött a város felett, miközben zenészek adtak elő műveket a földön. Az akció a filharmónia épületének korszerűsítéséhez kapcsolódott.

Helikopter és hangverseny: művészeti eseménnyé vált a korszerűsítési munkálat Nagyszebenben
2026. június 05., péntek

Elítélte a holland bíróság a dák aranykincsek tolvajait

A hollandiai Assen bírósága 3 év és 11 hónap börtönbüntetésre ítélte a holland Drents Múzeumból tavaly januárban ellopott dák aranykincsek tolvajait – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.

Elítélte a holland bíróság a dák aranykincsek tolvajait
2026. június 05., péntek

Utazó- és olvasóközönség: digitális könyvtár böngészhető a tömegközlekedési eszközökön

Aradon mintegy 150 tömegközlekedési eszközön egy kattintással elérhető a megyei könyvtár digitális változata, így több ezer olvasmány közül válogathat az utazóközönség.

Utazó- és olvasóközönség: digitális könyvtár böngészhető a tömegközlekedési eszközökön
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen

Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen
2026. június 02., kedd

Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyekhez jutni, felelnie kell tetteiért

Vádat emelt Bukarest első kerületének ügyészsége egy férfi ellen, aki a fővárosi főpolgármester kabinetfőnökének adva ki magát fiktív WhatsApp-fiókokról Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyeket szerezni különféle eseményekre.

Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyekhez jutni, felelnie kell tetteiért
2026. június 01., hétfő

Elindult a McKinley meghódítására a petrozsényi hegymászó

Adrian Ahrițculesei hegymászó hétfőn elindult Alaszkába, ahol az észak-amerikai kontinens legmagasabb csúcsát a 6194 méteres McKinley-hegyet (Denali) tervezi megmászni az úgynevezett Hét hegycsúcs kihívás keretében.

Elindult a McKinley meghódítására a petrozsényi hegymászó
Hirdetés
2026. június 01., hétfő

Saját medencéjét nyitotta meg a gyermekek előtt egy kis község polgármestere

Ritkán hallani olyan kezdeményezésekről, amelyek egyszerűségük ellenére képesek változást hozni egy közösség életében. Borsaújfaluban egy ilyen példa hívta fel magára a figyelmet: a polgármester saját medencéjét bocsátotta a gyerekek rendelkezésére.

Saját medencéjét nyitotta meg a gyermekek előtt egy kis község polgármestere
2026. május 31., vasárnap

Érik a ropogós cseresznye: leves, gombóc, Fekete-erdő torta alapanyaga is lehet

Május végén elárasztják az erdélyi piacokat a különböző cseresznyefajták, az igazi nyár közeledtét jelzik a fényes, bordó, piros vagy sárgás szemek.

Érik a ropogós cseresznye: leves, gombóc, Fekete-erdő torta alapanyaga is lehet
2026. május 30., szombat

Csipike 60+: évfordulós tárlat idézi meg Fodor Sándor és Rusz Lívia varázslatos erdei világát

Hatvan évvel első, mesekönyvben való megjelenése után kiállítással ünnepli Csipikét, Fodor Sándor legendás mesefiguráját a kolozsvári Quadro Galéria. A tárlat Rusz Lívia ikonikus, eredeti illusztrációit állítja középpontba.

Csipike 60+: évfordulós tárlat idézi meg Fodor Sándor és Rusz Lívia varázslatos erdei világát
Hirdetés
Hirdetés