Arisztokraták és mesehősök történetei a gernyeszegi kastélynapon

Arisztokraták és mesehősök történetei a gernyeszegi kastélynapon

Fotó: Haáz Vince

Hatodik alkalommal szervezték meg Maros megyében a Gernyeszegi kastélynapot, a hétvégi rendezvényen a kisgyerekek mesehősökkel, a felnőttek pedig az erdélyi arisztokrácia eltűnőfélben lévő világával ismerkedhettek.

Antal Erika

2016. július 24., 19:412016. július 24., 19:41


Holland regényíró Erdélyben

Míg a gyerekek az impozáns épületegyüttes parkjában játszottak, bent a kastélyban kiállítás várta az érdeklődőket: régi fotók másolatain az egykori „békebeli” idők hangulatát csodálhatta meg a látogató. A termeket is végig lehetett járni: egy-egy régi, a tulajdonosok által visszavásárolt bútordarab, néhány egykori porcelánkályha a valamikori jólétről, a kastélybelső egykori hangulatáról tanúskodik.

A kastélynap programját immár harmadik éve kerekasztal-beszélgetésekkel teszik teljesebbé a szervezők. Idén két ilyen beszélgetést szerveztek, mindkettőnek az erdélyi arisztokrácia kérdésköre adta a témát. Az egyikre Jaap Cholten Báró elvtárs című, az erdélyi arisztokráciáról szóló könyve kapcsán került sor, a másik az uzoni Mikes-birtokról, Mikes Zsigmond gróf történetéről szólt. Jaap Scholten holland író Báró elvtárs című könyvéről, a könyv megírásának körülményeiről Kálmán Attila történész beszélgetett a szerzővel, illetve fordított angol nyelvből magyarra és románra. A szerzőről elmondta, 1963-ban született, a hazájában Hollandiában népszerű regényírónak ez az első nem fikciós regénye.

Arról, hogy mik voltak a most magyar nyelven is megjelent kötetének előzményei, Scholten elmondta, félig magyar feleségével a 90-es években járt először Erdélyben, ahol számára különleges dolgokkal találkozott, amelyek nagy hatást tettek rá. Ilyen volt például a nagymama házában látható családi fotó, amelyen magyaros viseletbe öltözött kicsik és nagyok láthatók, vagy azok a hihetetlen történetek, amelyek egy holland polgár számára döbbenetesnek, különlegesnek tűntek. Mint mondta, nem feltétlenül csak fájdalmasak és mindenképpen egyediek a történetek, amelyek arról szólnak, hogy az arisztokrata családokat miként büntették, telepítették ki, forgatták ki minden vagyonukból, tiltották meg, hogy gyerekeik egyetemen tanuljanak.

Hófehérke telefontöltője

A gyerekek is jól szórakoztak a kastélynapon, az egyéves kicsiktől a 14 éves kamaszokig sokan bekapcsolódtak a játékba, amelynek során mesehősöket kellett megtalálniuk és próbatételeket teljesíteniük a kastélyparkban. A gyerekek a regisztráción egy-egy térképet kaptak, amely segí­tett tájékozódni a tíz mesehős megkeresésében. Harry Potter, Hamupipőke, Mátyás király, Ludas Matyi, Bogyó és Babóca, János Vitéz, a herceg, a boszorkány, Hófehérke és Csipkerózsika várta őket, hogy eleget tegyenek a kihívásoknak, és megkapják az érte járó pontot, majd a játék végén a jutalmat és az elisme­rő oklevelet. Ludas Matyinál pél­­dául egy vizes vödörből kellett a vízzel megtöltött lufit egy másik vödörbe beletalálni.

A mesehőst alakító Erdős Katalin lapunknak elmondta, második alkalommal vesz részt a játékban, és nagyon szereti. „Tavaly olyan sok pozitív élménnyel távoztam, hogy elhatároztam, idén is jövök” – mondta. Mátyás királyt Fegyverneky Ildikó alakította, akinél a tekebábukat kellett a kicsiknek eltalálniuk. Odébb a fekete ruhás boszorkány várta a gyere­ket, itt labirintus várt a résztve­vőkre, akiknek nem szabadott a keresztül-kasul ki­feszített spárgákhoz hozzáérniük, hogy a kis csengettyűk meg ne szólaljanak . A herceg kalaple­vételre és kalappal történő célba dobásra tanította az apróságokat. Babóca kézműveskedett, Hófe­hérke ottjártunkkor éppen „lelépett”, ahogy az egyik gyerek fogal­mazott, állítólag lemerült az okostelefonja, és elment töltőt keresni hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben
2024. március 30., szombat

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app

Immár Romániában is elérhető Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb, ételpazarlást megelőzni kívánó mobiltelefonos alkalmazása, a Munch, melyet Magyarországon fejlesztettek ki, és azóta Csehországban és Szlovákiában is működik.

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app
2024. március 30., szombat

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar

Új együttessel bővült az erdélyi zenei színtér: a frissen megalakult gyergyószentmiklósi NÉKED banda a Süt A Nap Az Égen című dallal és videóklippel debütált.

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar
2024. március 30., szombat

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések

Sivatagi por étkezett a Kárpát-medence fölé, a magasszintű felhőzet a por hatására a vártnál jobban szűrheti a napsütést – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.

Még több sivatagi por érkezhet a Kárpát-medence fölé, bizonytalanná válhatnak az előrejelzések
2024. március 29., péntek

A csapatmunka adta a lendületet a „legbölcsebb” nagyváradi diáklányoknak

Egymást inspirálva a legtöbbet hozták ki magukból a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium tanulói, akik első helyezést értek el a 14. Bölcs Diákok vetélkedő országos, múlt hétvégi döntőjén.

A csapatmunka adta a lendületet a „legbölcsebb” nagyváradi diáklányoknak
2024. március 27., szerda

Szupersztárok a Szigeten: csaknem ötven fellépőt jelentettek be a szervezők

Mások mellett Liam Gallagher, Halsey, Skrillex, Janelle Monáe, Raye és Tom Odell neve is szerepel a Sziget fesztivál szerdán bejelentett újabb csaknem ötven fellépője között.

Szupersztárok a Szigeten: csaknem ötven fellépőt jelentettek be a szervezők
2024. március 26., kedd

Nyílik már Erdélyben és a Bánságban a védett mocsári kockásliliom, aki leszedi, akár 7500 lejes bírságot is kaphat

Kivirágzott a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris) Temes megyében, a védett növény leszedéséért több ezer lejes bírságot róhatnak ki a hatóságok.

Nyílik már Erdélyben és a Bánságban a védett mocsári kockásliliom, aki leszedi, akár 7500 lejes bírságot is kaphat