„Nagymama kávéja” az olvasósarokban

„Nagymama kávéja” az olvasósarokban

Világszerte bevált módit igyekszik meghonosítani két sepsiszentgyörgyi vállalkozó: néhány napja egy fedél alatt működik a Tortoma kiadó könyvesboltja és az Angelo Café. 

Csinta Samu

2014. április 16., 17:162014. április 16., 17:16

A Csíki utcai helyiségbe belépve csábító kávéillat fogad, az emeleten pedig olvasósarokkal is berendezett könyvesbolt várja az – akár kávéscsészével a kezükben érkező – érdeklődőket.

„Miután egyértelművé vált számunkra, hogy nem a szentgyörgyiek könyv iránti érdektelenségén múlott a korábbi könyvesboltok bezárása, a boltnyitás mellett határoztunk. Főleg, hogy az ingatlan tulajdonosával, a kávézót működtető Köntés Ernővel gyakorlatilag ugyanabban a konstrukcióban gondolkodtunk” – mondja Demeter László, a kiadó igazgatója.

A bolt valamennyi hazai, illetve minél több magyarországi kiadó könyvét igyekszik kínálni, ugyanakkor gyakorlatilag bármilyen könyvre fogadnak megrendelést – az antikvár könyveket is ideértve. S ha valaki ajándékba szánja a könyvet, egy palack enyedi borral is megfejelheti, miután ez is szerepel a kínálatban.

A látogatót azonban előbb egy közel harminc féle kávét kínáló földszinti helyiség fogadja: aki akar, helyben őrölt és főzött kávét ihat, de otthon is megfőzheti a Leonard kávémárka termékeit. Annak a romániai forgalmazónak a kávékeverékeit, amely a román királyi család beszállítója, ugyanakkor az Egyesült Államokba is exportál.

Érdekes módon például Amerikában a romániai kommunista rendszer kényszerkávéja, a csicseriborsóból készült Nagymama kávéja, a legendás „nyekezol” az egyik legkeresett termékük.

Az Angelo Caféban nemcsak a kávét, de hasznos tanácsokat is „forgalmaznak”. Így például érdemes megbeszélni a kávézót működtető Köntés Ernővel azt is, hogy milyen kávé érvényesül a leginkább az otthoni kotyogóban vagy filteres kávéfőzőben. „Székelyföldön is mindenki kávézik, de alig tudunk különbséget tenni kávé és kávé között, mi ezt a hiányt is szeretnék majd pótolni, akár kávékóstolóval is” – fogalmazott a kávés ember neje, Köntés Szidónia.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata

Új témákkal és technológiai megoldásokkal jelentkezik április 14-től, vasárnap délutántól a tudományos-ismeretterjesztő sorozat a Dunán. Az adások a mesterséges intelligencia segítségével a tudományos élet aktualitásairól is beszámolnak.

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata
2024. április 13., szombat

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi

Ünnepi hangulatú év elé néz az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, hiszen két nagy rendezvénye, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal és a Könyvturi is tizedik kiadásához érkezik.

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi
2024. április 13., szombat

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést, közöttük a székelykapu. A veszprémi díjátadó gálaműsor április 14-én, vasárnap este látható az M5 kulturális csatornán.

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést
2024. április 12., péntek

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes
2024. április 12., péntek

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését

Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését
2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta