A romániai magyar kisebbségi közösség számos megoldatlan problémával szembesül, amelyre az állam intézményeinek válasza – ha születik ilyen válasz – sok esetben nem kielégítő – állapítja meg elemzésében a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet. Az intézmény tanulmányának témáját Klaus Johannis államfő kijelentése szolgáltatta, miszerint „Romániában nincs magyarkérdés”.
2015. március 14., 10:542015. március 14., 10:54
Klaus Johannis decemberben hivatalba lépett román államfő február 26-án, az Angela Merkel német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján tett egy, a magyar közéletben sokat kommentált kijelentést, amely szerint „Romániában nincs magyarkérdés”. Az alábbiakban megpróbáljuk kontextusba helyezni a román elnök nyilatkozatát – ez vélhetően segíti annak jobb megértését –, továbbá megvizsgáljuk azt, hogy a Kárpát-medencén kívülről nézve van-e magyarkérdés ma Romániában?
Klaus Werner Johannis, a Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) leghosszabb ideig hivatalban lévő volt elnöke 2000-ben nagy meglepetésre megnyerte a nagyszebeni polgármester-választást. Ezt a bravúrt még háromszor megismételte, elsöprő többséggel szavaztak neki bizalmat a csupán kétszázaléknyi szász kisebbséggel rendelkező városban. Fontos körülmény, hogy Johannis mindvégig a FDGR színeiben indult a választásokon, a Nemzeti Liberális Pártba (PNL) csak 2013. február 20-án lépett be, a párt elnökének pedig csak a sikertelen európai parlamenti választások után, 2014 júniusában választották meg.
A román elnökválasztási kampányban természetesen felmerült, hogy a romániai német kisebbség egykori vezetője tulajdonképpen nem román nemzetiségű, a Johannis-stáb azonban láthatóan készült erre: a jelölt kijelentette, hogy „német származásúnak, de román érzelműnek” vallja magát. Klaus Johannis megválasztása után is tartózkodott a kisebbségi kérdés értékelésétől, bár legutóbb épp a múlt héten az FDGR megalakulásának 25. évfordulója kapcsán adott interjúban fejtette ki, hogy „nem mindegyik európai országban találkozhatunk a kisebbségek pozitív diszkriminációjával, amely parlamenti képviseletet biztosít a kisebbségeknek, illetve lehetővé teszi, hogy szervezeteik részt vehessenek az önkormányzati választásokon”.
A fenti előzmények ismeretében természetes, hogy nagy érdeklődésre tartott számot Klaus Johannis berlini bemutatkozó látogatásán elhangzott nyilatkozata, amely szerint „Romániában nincs magyarkérdés”. Fontos kiemelnünk: a román államfő egy újságírói kérdésre válaszolt, amikor kitért a témára, a kérdés pedig azt feszegette, hogy nem tart-e feszültségektől a romániai magyar kisebbséggel kapcsolatban, figyelembe véve azokat a magyarországi törekvéseket, amelyek a külhoni magyar közösségek védelmére és érdekeik képviseletére irányulnak?
Bár konkrétan nem hangzott el, a kérdés kontextusa mindenképpen az ukrajnai feszült helyzetre, ennek kapcsán az ukrajnai orosz kisebbség Oroszország általi „védelmére” utalt. Erre válaszolta azt a román államfő, hogy „Magyarország rendkívül nagy érdeklődést mutat a határain kívül élő magyarság irányába”, ám „Romániában mi nem érezzük ettől fenyegetve magunkat, ugyanakkor természetesen nagyon figyelmesek vagyunk, ha egy szomszédos ország ilyen élénk érdeklődést mutat egy kisebbség iránt”. A román államfő hozzátette: „a magyar kisebbségnek van politikai képviselete Romániában, ők a mi tárgyalópartnereink. Ezekkel a politikusokkal én nagyon gyakran találkozom, beszélünk a problémákról, és biztosíthatom, hogy Romániában nincs magyarkérdés”.
Úgy véljük, hogy a fent részlétezett körülmények között Klaus Johannis tulajdonképpen elhárította annak a lehetőségét, hogy bármiféle párhuzamot vonjanak a romániai magyar kisebbség és Magyarország viszonya, illetve az ukrajnai orosz kisebbség és Oroszország viszonya között, ami a jelenlegi geopolitikai helyzetben mindenképpen üdvözlendő. Mivel a sajtótájékoztatónak nem volt témája a romániai kisebbségek helyzete, az államfő csupán röviden válaszolt a feltett kérdésre, ezért nem értékeljük úgy az államfő nyilatkozatát, hogy bármiféle visszavonhatatlan és világos elnöki véleményt fogalmazott volna meg a Romániában élő magyarok helyzetére vonatkozóan.
Ennek ellenére talán fontos lehet megvizsgálni, hogy van-e „magyarkérdés” Romániában? Azért is fontos tárgyalni ezt a kérdést, mert román politikusok visszatérően hangsúlyozzák, hogy a román kisebbségpolitika példaértékű Európában, a magyarok problémái pedig megoldottnak tekinthetőek.
Úgy véljük, hogy ebből a szempontból a legrelevánsabb álláspontot az adott közösség tagjai és politikai érdekképviseletük hivatott megfogalmazni, hiszen a törvények meglétén, a nemzetközi híranyagokba bekerülő eseményeken túl ők érzik és tudják, hogy mindennapi életük során szembesülnek-e diszkriminációval, teljes jogú román és európai polgároknak érzik-e magukat, továbbá biztosított-e kulturális és nemzeti identitásuk megélése és átörökítése, ezáltal a közösség hosszú távú fennmaradása és gyarapodása?
Amennyiben a romániai magyar sajtó tudósításait vizsgáljuk meg – bár a nemzetközi lapok figyelmét nagyon ritkán kelti fel egy-egy ügy, az újságírók pedig sokszor hajlamosak a felületes és egyoldalú tájékozódásra –, akkor kiderül, hogy a közösség mindennapi életében heti rendszerességgel merülnek fel diszkriminációval, a jogállamiság érvényesülésével, a meglévő jogszabályok szelektív alkalmazásával, valamint a kisebbségi identitás létezésének kétségbe vonásával kapcsolatos esetek.
Ilyen például a törvényben foglalt nyelvhasználati jogosítványok alkalmazásának lehetetlenné tétele, az oktatási törvény azon rendelkezésének figyelmen kívül hagyása, hogy a multikulturális egyetemeken – így a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) is – a magyar oktatás külön karokba szerveződjön, büntetések kiszabása a közösség szimbólumainak – zászló, himnusz – használatáért vagy épp a kommunizmus által elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatos késleltetése, a folyamat leállítása.
A közösség érdekeinek képviseletét ellátó politikai és társadalmi szervezetek, a kisebbségi identitáshoz szervesen kapcsolódó egyházak is számos jogsértésre és diszkriminációra hívják fel a figyelmet, ám kétségtelen, hogy a romániai magyar szervezetek között nincsenek olyanok, amelyek megkérdőjeleznék a problémák békés, demokratikus rendezésének módját, így erőszakos cselekedetekre sem került sor az 1990 márciusi események óta. Ettől eltérően erre a térség sok országában sajnos találhatunk példákat.
Összességében tehát megállapítható, hogy a romániai magyar kisebbségi közösség számos megoldatlan problémával szembesül, amelyre az állam intézményeinek válasza – ha születik ilyen válasz – sok esetben nem kielégítő. A közösséget képviselő szervezetek folyamatosan felhívják a figyelmet ezekre a kérdésekre, sőt, általában megoldásokat is javasolnak azok rendezésére vonatkozóan.
Ilyen megoldási javaslat, amelyet a romániai magyar érdekképviselet egységesen támogat a teljesség igénye nélkül: a területi és kulturális autonómia, a törvénynek megfelelően működő multikulturális felsőoktatás, a magyar tannyelvű felsőoktatási intézmények román állami támogatása, nyelvhasználati jogok alkalmazása az élet minden területén, a közösségi szimbólumok szabad használata, a kommunizmus alatt elkobzott tulajdonok teljes körű visszaszolgáltatása, valamint a közigazgatási egységek átszervezése során az etnikai arányok megőrzése. Minden esetben az lehet a problémák, a „magyarkérdés” további létezésének fokmérője, hogy a közösség maga, illetve választott vezetői hogyan értékelik azt.
Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.
Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.
Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.
A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a
Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.
‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am
Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.
Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.
A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.
Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.
szóljon hozzá!