Titus Corlăţean és az autonómia: ki sért alapszerződést?

Titus Corlăţean és az autonómia: ki sért alapszerződést?

Sajátos érveléssel indított újabb fronton támadást a magyar önrendelkezési törekvések ellen Titus Corlăţean román külügyminiszter a Marosfőn megrendezett román nyári egyetemen.

2014. augusztus 24., 14:082014. augusztus 24., 14:08

A bukaresti diplomácia vezetője azzal vádolta meg a magyar kormány tagjait, hogy amikor a romániai magyar autonómiatörekvéseket, a székely önrendelkezést támogató nyilatkozatokat tesznek, megsértik a román–magyar alapszerződésben foglaltakat.

Corlăţean szerint a mindkét fél által elfogadott alapszerződés 15. cikkelye és melléklete azt szögezi le összefoglalva, „hogy kétoldalú kapcsolatokban nem fogadjuk el a kollektív jogokat és az etnikai alapú autonómiákat”.

Külső vagy belső igény az autonómia?

A román külügyminiszter ezzel egyfajta „külső agresszió” áldozataként próbálja beállítani Romániát, minden bizonnyal arra alapozva, hogy – többek között Orbán Viktor magyar kormányfő „illiberális demokráciáról” szóló tusnádfürdői beszéde miatt – Magyarország nemzetközi megítélése jelenleg nem a legjobb, ezért ha „rátolja” az autonómiaigényekért viselt felelősséget Budapestre, azzal sikerül gyengítenie a romániai magyar közösség pozícióit.

Corlăţean azzal próbálja diszkre­ditálni az autonómiaigényeket, hogy úgy igyekszik beállítani, mintha külső erők szorgalmaznák, nem pedig az ország több mint egymillió polgára igényelné. Ezáltal olyan látszatot kelt, mintha a mindig nyughatatlan Budapest kezdeményezésére romlott volna meg a viszony a két ország között, nem pedig azért, mert Bukarest hallani sem akar a romániai magyar közösség jogbővítési igényeiről.

A román külügy ráadásul a magyar válaszra – miszerint szó sincs az alapszerződés megsértéséről, hiszen épp ez a dokumentum emeli a kisebbségi ügyeket a kétoldalú kérdések közé – a nemzeti kommunista Ceauşescu-érában megszokott, de a jelenlegi kormány által is több ízben használt érvelést alkalmazta, miszerint a romániai magyar kisebbséggel kapcsolatos témák Románia belügyét képezik.

Holott már a Corlăţean által hivatkozási alapként használt alapszerződés bevezetőjében is az áll, hogy a nemzeti kisebbségek védelme az emberi jogok nemzetközi védelmének részét képezi, és mint ilyen, a nemzetközi együttműködés tárgya, a szerződő felek elősegítik egymás számára, hogy figyelemmel kísérjék az ebben a cikkben foglaltak megvalósulását.

Nincs szó az autonómia tilalmáról

Bár az alapszerződésnek magyar szempontból nagy hiányossága, hogy nem szerepel benne az autonómia kérdése, sőt az Európa Tanács 1201-es, a kisebbségek védelméről szóló, a szerződéshez mellékletként csatolt ajánlásához román követelésre hozzáfűzték: „a Szerződő Felek egyetértenek abban, hogy az 1201-es ajánlás nem hivatkozik a kollektív jogokra, és nem kötelezi a feleket arra, hogy az említett személyek számára biztosítsák a jogot az etnikai alapú területi autonómia speciális státusára”, az ominózus 15. cikk interneten hozzáférhető változataiban nem történik említés arról, hogy a kétoldalú kapcsolatokban szóba hozni sem lehet az önrendelkezés témáját.

Ezzel szemben többek között azt tartalmazza, hogy „a Szerződő Felek együttműködnek a nemzeti kisebbségek védelme nemzetközi jogi kereteinek továbbfejlesztésében. Egyetértenek abban, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak továbbfejlesztésével kapcsolatos azon nemzetközi dokumentumok rendelkezéseit, amelyekre nézve a jövőben kötelezettséget vállalnak, e Szerződés részeként fogják alkalmazni.”

Vagyis Bukarest egyértelműen elfogadta, hogy a felek kétoldalú, nemzetközi együttműködés keretében foglalkozhatnak a kisebbségek helyzetével. Igaz, a megfogalmazás nem a kisebbségi közösségekről szól, hanem a nemzeti kisebbségekhez tartozó egyének jogairól, ez azonban a legkevésbé sem jelenti a kollektív jogok említésének tilalmát – legalábbis a szövegben tételesen sehol sem áll ilyesmi. Ráadásul az is világos, hogy a kisebbségi egyének kisebbségi jogainak bővítése az egész közösség számára a megmaradás záloga lehet.

A 15. cikk vége a következőképpen hangzik: „Az ebben a cikkben foglalt kötelezettségvállalások egyike sem értelmezhető oly módon, hogy feljogosítana az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljaival és elveivel, egyéb nemzetközi jogi kötelezettségekkel vagy a Helsinki Záróokmány és az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Párizsi Chartájának rendelkezéseivel ellentétes bárminemű tevékenység folytatására vagy cselekedet végrehajtására, az államok területi integritása elvét is beleértve.”

Előfordulhat, hogy Corlăţean erre a kitételre célzott, amikor az autonómia tilalmára próbált hivatkozni. Csakhogy az önrendelkezés semmilyen nemzetközi egyezményt nem sért, számos európai példa van jól működő és az adott ország egésze, illetve az autonóm területen élő közösség polgárai számára békét és jólétet biztosító területi autonómiára.

Az pedig végképp nem állja meg a helyét, hogy az autonómiatörekvések Románia területi integritására törnének. Az autonómiák Európa-szerte alkotmányos alapon, az illető állam törvényeinek betartásával működnek, szó sincs arról, hogy az önrendelkezés bármilyen módon sértené az illető ország szuverenitását vagy területi egységét.

Emlékezetes, hogy az autonómia ügyét a romániai magyar közösség vitte ki a nemzetközi porondra, amikor különböző szervezetei révén a kisebbségi jogok európai uniós szintű rögzítését kérte, és amikor az Európai Bizottság ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy a kisebbségi ügyek nem közösségi, hanem tagállami hatáskörbe tartoznak, a kisebbségi szervezetek több pert indítottak ellene az Európai Unió bíróságán. A perekbe a felperesek oldalán Magyarország is beszállt, míg az alperes mellett, a kisebbségek ellen többek között Románia is belépett a jogvitába.

Az azonban, hogy Magyarország kiáll a nemzetközi porondon az autonómiatörekvések mellett, távolról sem jelenti azt, hogy az autonómiaigényeket Budapest fogalmazta meg. A magyar kormány több ízben is jelezte: az erdélyi magyar közösség által megfogalmazott igényeket támogatja, nem saját kezdeményezéséről van szó.

A magyar fél feladata – elsősorban a romániai magyar közösség képviselőiről van szó, de a magyar diplomácia aktivitása is fontos – az, hogy nyilvánvalóvá és vitán felülivé tegye a nemzetközi porondon: nem a renitensnek beállítani próbált Budapest által generált nemzetközi konfliktusról van szó, hanem román állampolgá­rok százezreinek a legitim kisebbségi szervezetek révén a bukaresti központi hatalom felé a törvényes keretek betartásával megfogalmazott igényéről. Az autonómiaigény hangoztatása és támogatása pedig semmiben sem ellentétes a magyar–román alapszerződéssel.

Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2018. július 21., szombat

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról

Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról
2018. július 07., szombat

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.

Vegyük az adást, ne csak az érettségit
Vegyük az adást, ne csak az érettségit
2018. július 07., szombat

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

2018. július 01., vasárnap

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője
2018. június 02., szombat

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről

A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről
2018. május 06., vasárnap

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása

Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása
2018. április 22., vasárnap

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?
Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?
2018. április 22., vasárnap

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

2018. április 15., vasárnap

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről

Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről
2018. április 09., hétfő

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról

Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról
2018. március 25., vasárnap

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel

A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel
2018. március 18., vasárnap

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban

Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM