Ki hitte volna, hogy még a huszonöt éves évfordulón is eszünkbe fognak jutni boldog emlékű írónk Marosvásárhely fekete márciusa előtt mondott szavai: „A diktátor tetemének bűze még mindig érződik az országban.”
2014. december 20., 20:142014. december 20., 20:14
Érződik ma is, mert annak idején némelyek csak a rémuralom megdöntését tűzték ki célul, közben tíz körömmel ragaszkodtak berendezkedésük megtartásához.
A nagybetűs Idő hozott, amit hozott, de tény és való, hogy a közéletből kicsoszogó elvtársak gondoskodtak az ifjabb tanítványok hatalomba csempészéséről.
Tovább éltetve ezáltal például az idejétmúlt romantikus őskeresésből táplálkozó túlfűtött, beteges hazafiságot vagy az őshonos erdélyi magyar nemzeti közösség alapvető jogainak lábbal tiprását is.
Elég, ha most csupán a székelyföldi kormányhivatalok vezetőinek magyarellenes magatartását vizsgáljuk nemzeti szimbólumaink vagy a vagyon-visszaszolgáltatás kérdésében, hamar rájövünk: a román politikai közgondolkozás vajmi keveset változott 25 év alatt, és bizonyos, hogy jó néhány vezető politikus simán elhasalna a modern Európa és a transzszilvanizmus szigorlatán. Minden kétséget kizáróan a diktátori vérvonal folytonosságának bizonyítékai azok a ’89 után született paragrafusok és rendeletek, amelyek összefüggésben állnak a nemzetelmélettel vagy a nemzeti szimbólumok használatával.
Ma már Brüsszel is tudja, hogy vége a kommunista állam-nemzet /politikai-nemzet felfogásnak, helyébe a kultúr-nemzet elmélet lépett: a nemzetet a közös nyelv, származás és kultúra jelenti, nem a közös állam. Az erdélyi magyarság a magyar nemzet része, nem a románé! A magyarországi vagy a moldovai románok pedig a román nemzet részei. És így tovább. Mi nem magyarul beszélő románok vagyunk, mint ahogy azt a diktátor gondolta, hanem magyar anyanyelvű magyarok. Nemcsak az anyanyelve közös a világ magyarjainak, hanem például nemzeti szimbólumai is: a piros-fehér-zöld vagy a Himnusz.
Épp ideje volna megtanulniuk a kormányhivatalok (prefektúrák) vezetőinek is, hogy nem kizárólagosan más állam/ország zászlójáról és himnuszáról van szó a fentebb említett színek és a Kölcsey-féle, Istent dicsőítő költemény esetében, hanem a hazai magyarságnak is nemzeti jelképeiről. Na és mi van akkor, ha elhangzik más nemzet himnusza, vagy kitűzik más nemzet zászlaját? Az égvilágon semmi.
Az EU, de főként Románia szégyene, hogy 2014-ben államalkotó nemzeti közösség jelképeinek használatát tiltó paragrafusokra hivatkozhatnak és bírságolhatnak kisstílű kormányhivatalnokok. Rontják ők az országimázst az 1945 után elkobzott vagyonok visszaadásának gáncsolásával és a bírósági perek sorozatával is (Bánffy-erdők stb.).
A mostani végrehajtó hatalom és politikai pártja több épkézláb dolgot is felrúgott a 25 éves évforduló eljövetelére. Jó néhány európai államfő jelenlétében nemrég a Parlamentben ünnepi ülést tartottak a diktatúra rémtetteire is emlékezve, beszéltek a politikai üldözöttekről, bebörtönzöttekről, deportáltakról, kitelepítettekről, kényszerlakhelyre és munkatáborokba hurcoltakról – hitegetve őket méltányosabb anyagi elismeréssel.
Nos erre fel néhány napja, kormánydöntésre hivatkozva, megjelent a sajtóban: „Az idei év végi szinten fagyasztják be az 1945. március 6. után politikai alapon meghurcoltak, külföldre deportáltak juttatását, nem kapnak pluszpénzt a háborús veteránok, rokkantak és hadiözvegyek sem, mint ahogy az 1987-es brassói és 1989. decemberi események résztvevői sem.”
Gyönyörű születésnapi ajándék! De épp a diktatúra üldözötteinek?! Következtetés: nemcsak Sütő Andrásnak volt igaza, hanem azoknak a Bukarestben, erdélyi nagyvárosokban és a nyugati diaszpórában november 16-án tüntető románoknak is, akik azt skandálták: Jos comunismul! (Le a kommunizmussal!) És igaza van a zetelaki János bácsinak is: ez a kormány csak annyit ér, mint a nóta végén a sejhaj.
Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.
Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.
Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.
A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a
Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.
‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am
Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.
Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.
A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.
Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.
szóljon hozzá!