Szegény Vona Gábor magára erőltette a legeuropéerebb arcát, eljött Borzontra, és amennyire csak tehette, eurokonform módon próbált nyilatkozni, olyan megértést mutatva a románság felé, amilyet még soha, mégis rossz vége lett a dolognak. A román politikusoknak olyan leveleket küldözgetett, amelyekben azt fejtegette, hogy az EU-ban kell a vitákat rendezni. Ez már önmagában is elég vicces egy olyan politikus szájából, aki olyan pártnak az elnöke, amely Magyarország EU-ból való kivezetését tűzte ki célul.

Megérkezvén Borzontra, kiváló médiafelületet, felvezetést biztosított a marosfői Băsescu-előadáshoz. Természetesen az RMDSZ elnöke és más felszólalói felhívták arra a figyelmet, hogy ez nem több és nem más, mint államfői voksvadászat, de azt látom, hogy a romániai magyar közbeszéd egyes véleményformálói ezt az egészet mégis teljes egészében letüdőzték dohányos terminológiával fogalmazva.

Tehát a lényegre rátérve, mit is jelentett be valójában az államelnök? A Moldovai Köztársaság polgáraihoz fordult, és tett nekik egy ajánlatot Marosfőről: ha igazán akarják az egyesülést Romániával, csak rajtuk áll, a kapu tárva-nyitva. Elmondta azt is, hogy a moldovai politikusok többsége ezt nem akarja, és ez az üzenet nemcsak a moldovai szavazóknak szólt, hanem a romániai szavazóknak is azonos kérdésfelvetéssel.

Itt már rá is térhetünk a nemrég tett marosfői államfői megnyilatkozás lényegére, amelyet én úgy fordítanék le, hogy a román politikai spektrumot fel akarja osztani két részre: a Moldovához való közeledést ténylegesen akaró saját táborra, illetve az ezen szándékot csak mímelő, valójában nem akaró USL-táborra. Akarjátok Moldovát, romániai polgárok, szavazzatok ránk, ha nem akarjátok, szavazzatok az USL-re. Ez volt a lényeg, és a budapestezés meg minden egyéb nem volt más, csak köret, csomagolás az üzenet minél szélesebb rétegekhez való eljuttatása céljából.

Természetesen mi most megorrolhatnánk, hogy ni, mi történt már megint. De ha belegondolunk abba, hogy Traian Băsescu milyen ellenszélben akarja az országot bevonni az euroatlanti integrációs folyamatokba, hogy azoknak Románia ne csak névlegesen, hanem ténylegesen is részesévé váljon, és ha visszaemlékszünk arra, hogy a PDL-vel közös kormányzás idején olyan szívatásokban, mint most, az USL regnálása alatt, nem volt részünk, illetve ha visszaemlékszünk arra, hogy kinevezettje, Mihai Răzvan Ungureanu kockára tette miniszterelnökségét a MOGYE érdekében, akkor olyan nagy sértődésre nincs okunk.

Az elitek félelmei

A két ország (Románia és Moldova) politikai elitjének jelentős része nem akarja a közeledést, maximum a közös borozgatásokat. Felvetődik a kérdés, mi ennek a magyarázata. A válasz egyszerű: a romániai, illetve moldovai politikai elit jól elvan azzal, ami van. Az államelnök azt sem rejtette véka alá Marosfőn, hogy tudja: a moldovai politikai elit nem akarja az egyesülést, mert előjogait félti. Nem akar feddhetetlenségi ügynökséget (ANI), korrupcióellenes ügyészséget (DNA) meg legalacsonyabb áras közbeszerzést még akkor sem, ha ezzel európai uniós források milliárdjai járnak. A viszonyulás, a hezitálás nem példa nélküli, Románia is hasonló folyamaton ment keresztül a 90-es években, csak nagy kínnal-bajjal lehetett betuszkolni az EU-ba meg a NATO-ba.

Ráadásul nemcsak a moldovai politikai elit magatartása elutasító a két ország közeledésének kérdésében, hanem a romániai román politikai elit igen jelentős része is hasonlóan vélekedik erről. Persze nem merik bevallani, mert ugye a szavazópolgárok előtt szégyen, ha valaki nem akar közeledni a Pruton túli testvérekhez. Meg kell nézni, hány román többségű településnek van testvér-települési kapcsolata a Moldovai Köztársaság településeivel. Igen kevésnek, ami van, az is felszínes, formális. Nálunk a legeldugottabb falunak is van legalább három testvértelepülése Magyarországon – nekünk az ilyen kapcsolatok fontosak, a románoknak viszont nem, pedig számukra a tét jóval nagyobb, a perspektíva sokkal szélesebb, arról nem is beszélve, hogy milyen üzleti lehetőséget jelenthet ez a romániai vállalkozói szektornak.

Nem lehet

Szerintem két indok van, amiért nálunk húzódoznak a Pruton túliaktól. Az egyik az, hogy a román hatalmi elit nagyon konzervatív abban az értelemben, hogy fél minden változástól, félti a jól kialakult előjogok rendszerét, és minden bizonnyal – bár ezt is szégyelli bevallani – fél, hogy ez neki pénzbe kerül, mert van az a román mondás, hogy „frate, frate, dar brânza-i pe bani\" (testvér, testvér, de a túró pénzbe kerül). Természetesen ez butaság, mert az EU bőven megfinanszírozza e közeledést, különösen ha normális mederben tartott folyamatról van szó.

Ami szintén megjelenik motivációként, az a tény, hogy bizony a Moldovai Köztársaság kétnyelvű ország, amely nem a kisebbségek beolvasztásáról, lassú elsorvasztásáról szól. A Moldovai Köztársaságban az orosz fiatal óvodától az egyetemig anyanyelvén tanulhat. Ott nincs MOGYE-probléma, nincs zászlóügy, és még hosszan sorolhatnám. A román politikai elit integrációt ellenző része azért is húzódozik az egyesüléstől, mert általa veszélyeztetve érzi belföldi beolvasztási politikájának sikerességét.

Valójában ez a magyarázata annak, hogy miért gondol körülbelül olyan vágyakozással a romániai politikai elit a Moldovai Köztársaságra, mint üveges a hanyatt esésre, hiszen a rendszerváltás előtti nacionálkommunista kurzus a fejükbe verte az „olvasszuk be a magyarokat mindenáron\" gondolatát. Pavlovi reflex lett ebből, és nem tudnak szabadulni tőle még annak ellenére sem, hogy Románia és Magyarország EU- meg NATO-tag lett, megnyíltak a határok, és minden amellett szól, hogy itt a Kárpát-medencében ez a két nép összedolgozzon, egymást segítse, ahogy tette ezt a török, tatár elleni harcokban évszázadokon keresztül.

A bölcs döntés

Néhány héten belül Vilniusban határoznak a Moldovai Köztársaság EU-integrációs folyamatainak gyorsításáról. A jegesmedvék ott az asztalnál ezt eldöntötték. Az asztal körül vannak természetesen pingvinek, és vannak rozmárok, de a döntést a jegesmedvék hozzák. A romániai politikában van jó pár rozmár, jegesmedvéből viszont csak egy van minden országban, és hogy Romániában ki az, nem kérdés.

Ebből az okfejtésből logikusan az következik, hogy az RMDSZ sem jegesmedve, de a jó hír az, hogy rozmár. Ha most eltekintünk a fentiekben felvázolt, számunkra másodlagos ügytől, és azt vizsgáljuk meg, hogy úgy általában csatlakozunk-e az EU-integrációs folyamatoktól húzódozó rozmárok táborához, vagy a jegesmedve és az őt támogató rozmárok mellé állunk, akkor szerintem az a bölcs döntés, ha a jegesmedvét támogatjuk.

Az elmúlt évek államfőválasztásai, referendumai bebizonyították, hogy a jegesmedve meg tudja kerülni az RMDSZ nevű rozmárt, hogy közvetlenül annak szavazói felé forduljon támogatásért. Hogy mit várhatunk a túloldaltól, az USL-s rozmároktól, azt az elmúlt egy esztendőben megtapasztalhattuk, sok jóra nem számíthatunk. Felvetődik a kérdés: mit ígérnek? Néhány üveggyöngyöt, amelyre szorgos kezek mindig fűznek egy madzagot, jó erőset, hogy bármikor visszaránthassák. A MOGYE-ügy klasszikus példa, törvényben szerepel feketén-fehéren, mégsem lett belőle semmi.

A jogok kiterjesztése terén nem mondom, hogy nagyot haladtunk előre az előző koalíció tagjaként, de legalább nem szívattak, most meg ezt is megteszik. Az, hogy majd beleírnak egy-két olyan megfogalmazást az új alkotmányba, ami akár még számunkra kedvezőnek is értelmezhető, azzal sokra nem megyünk, ugyanis amikor az alkotmányos rendelkezés törvényi formát ölt, láthatjuk, mi lesz belőle.

Mindezen kérdésekre egy ellenszer van: erősödni kell, képesnek kell lenni arra, hogy a jövő évi nagyon fontos választáson elmenjen 500 ezer magyar szavazni, és e hatalmas szavazatszámtól függjön a győztes személye. Ha erre képesek vagyunk, akkor vége fog szakadni az üveggyöngyözésnek. Ha nem, akkor megy tovább a húzd meg, ereszd meg, és nem haladunk előre, a fiataljaink pedig elvándorolnak.

Persze felvetődik a kérdés, hogy mi lesz, ha nem sikerül 2014-ben, de a válasz az, hogy akkor sikerül majd 2016-ban. Egy biztos, ami most van, az nagyon nem jó nekünk, és nem akarnám, hogy a 2016-os önkormányzati választáson megismétlődjenek azok a gyászos eredmények, amelyeket a múlt évben láthattunk, és amelyek folyományaként múlt év decemberében éppen csak beestünk a parlamentbe az ötszázalékos küszöb felett.

Így látom a helyzetet, és azt tartom helyénvalónak, ha ezt leírom, ezáltal is lehetőséget biztosítva mindazoknak, akik nem értenek egyet velem, hogy érveiket ismertessék, azokat ütköztessük, mert hát, mint tudjuk, a bölcsek kövét egyikünk sem hordja a zsebében.

Borboly Csaba
A szerző a Hargita Megyei Tanács elnöke