Fotó: Biró István
A zavaros múlt, ellentmondásos beszédek, beígért változtatások és külső faktorok egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy az „újratervezés” jegyében zajlott RMDSZ-kongresszus sokakban felemás érzéseket váltson ki.
2015. április 25., 20:132015. április 25., 20:13
Felületi változtatásokra vagy többre számíthatunk ezután? A kérdésre az idő fogja megadni a végső választ.
A kolozsvári kongresszuson történtek ellentmondások sorát tárták elénk. Nem árt néhányat felidézni közülük, mert végeredményben rólunk van szó. Elsőként a házigazdák részéről hangoztatott „autonómia” példáját említeném, melynek látványosan ellentmondott, hogy a teremben állítólag egyetlen székely zászlót sem lehetett felfedezni.
Aztán ott vannak Victor Ponta szavai, melyekkel a miniszterelnök a párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet, holott az – európai normáknak minden szempontból megfelelő – autonómia kérdése a románok számára továbbra is tabutémának számít. Nemcsak a média és egyes politikusok borulnak lángba, ha szóba kerül, hanem a belügyminisztérium is röhejessé tette a „román európaiságot”, mikor az autonómiát nemzetbiztonsági veszélynek nyilvánította.
Az ellentmondások sora folytatható Emil Boc polgármesterrel, aki Kolozsvár multikulturalitását, a román–magyar egyetértést és egymás mellett élést méltatta, miközben a kincses város vezetői rendre „elfelejtik” a magyar gyökereket, a város központi helyein a magyarokat sötét színben feltüntető feliratok olvashatók, a polgármester pedig ambíciózusan támogatta a „Kolozsvár” feliratok eltávolítását.
Ugyancsak a kettős mérce hatotta át Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnökének felszólalását, aki modellértékűnek nevezte Romániát a nemzeti kisebbségek jogérvényesítése terén. Ha nem egy pártelnökről volna szó, azt mondanám, viccel, vagy hallucinál. Mert józan ember nem tekinthet pozitív modellként egy olyan országra, melyben a városi rendőrfönök nyilvánosan eltapossa a magyarok jogait.
Nehéz ugyanis elhinni, hogy egy magas funkciót betöltő személy nem magyarfóbiától szenved, mikor – a székely zászlót reklámzászlónak tituláló kollégáihoz hasonlóan – reklámként tekint a kétnyelvű utcanévtáblákra. Meg hogy nem sötét indulatok vezérlik, mikor a törvény betartásáért kiállókra megfélemlítő pénzbüntetést szab ki, a lakosoknak írásbeli figyelmeztetést küld, súlyos pénzbírsággal fenyegetvén őket, ha 48 órán belül(!) nem veszik le a házuk falára jogosan kirakott kétnyelvű feliratot!
És ezt Romániában nyugodtan megteheti. Nyíltan, lelkiismeret-furdalás és problémák nélkül, maga mögött tudván a román sajtót, médiát, és a magyarellenes lépések felett oly sokszor szemet hunyó hivatalokat. Erről a képmutatásba burkolt agresszióról beszélt nemrég Smaranda Enache, aki szerint a marosvásárhelyi napilapok ugyanabban a hangnemben rágalmazzák a magyarokat, mint negyed évszázaddal ezelőtt.
A Pro Europa Liga elnöke szerint jelentős azoknak a románoknak az aránya, akik vakul hisznek a nacionalista propagandában. Mindezekért pedig a „retrográd, diverziókeltő erők” a felelősök, melyek a ’89-ben valódi változást akarók ellenében államcsínyt követtek el (1), 1990-ben pedig jól kitervelten, etnikai alapon osztották meg a társadalmat (példa rá a fekete március).
Az RMDSZ-kongresszuson elhangzott beszédek közül külön említést érdemel Klaus Johannis államelnök üzenete. Johannis szavaiból ugyanis némi megértés is tükröződött a magyarok irányába. Úgy tűnik, volt benne elég alázat felvállalni korábbi hibáját, elismervén, hogy a nemzeti kisebbségek sok célkitűzése megoldatlan maradt Romániában. (Időközben az államelnöki hivatal honlapján közzétett szövegből kikerült az említett rész – szerk. megj.)
Megállapítása biztató, és az idő majd megmondja, hogy az elnök képes-e fejet hajtani az igazság előtt, vagy ő is a „félig” hagyomány híve? Az Avram Iancut hősként dicsőítő törvénytervezet elfogadása vagy elutasítása jelzésértékű lehet a kérdésben. Az első próbálkozást az államfő technikai okokra hivatkozva küldte vissza a parlamentbe, Iancu „nagyságát” azonban publikusan elismerte.
Vajon mi lesz az álláspontja, miután tegyük fel magyar oldalról is tájékoztatva lesz, és a szövetség valamelyik képviselője elmondja neki, hogy itt egy brutálisan kegyetlen tömeggyilkosról van szó? Itt természetesen Bónis Istvánra, Kerekes Károlyra, Kereskényi Gáborra és Korodi Attilára gondolok, mert nekik volt bátorságuk a törvény ellen szavazni. Tőlük eltérően az RMDSZ-es képviselők többsége – a DNA-tól megvédett Borbély Lászlóval az élen – a szavazásnál tartózkodott. (2) Sokatmondó megnyilvánulás, és ennél a pontnál meg is állok...
Az elmúlt években többször kritizáltam a bukaresti vezetőket, amiért eltávolodtak a magyar emberektől. Reméltem, hogy vannak köztük olyanok, akik nemcsak a nekik tetsző véleményeknek adnak helyt. Elvégre nem minden vezető esik hanyatt a hatalom mámorától, s szándékszik tetszetős ideológiák árnyékában végigaludni életét (az árral csak a döglött halak úsznak).
Ezért is örvendek a kongresszuson bejelentett újító kezdeményezésnek, Kelemen Hunor elnök alázatra intő felhívásának. Az elmúlt évek esményeit követve valamennyien észleljük, hogy van ám miért harcolni. A lehetőség adott, de annak elnyeréséhez erős összefogásra van szükség. Ami jár, az jár, ami jó a magyarnak, jó a románnak is. Ez a küzdelem pedig közös küzdelemmé nőheti ki magát. Ez a helyes út, nem a hipercentralizált tákolmányokba való csimpaszkodás. Mert amire a magyaroknak és a románoknak szüksége van, az a kölcsönös tisztelet, melynek legnagyobb ellensége a képmutatás.
Ezért van szimbolikus jelentősége Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Pontához intézett szavainak, hogy nemcsak az udvariasság fontos, hanem az egyenes beszéd is. Telitalálat. Mert álszentek partnerségére Erdélyben többé nincs szükség. A poltikusokba vetett bizalom mélyen megingott, a vitrinfilozófiák ideje az utolsókat rúgja. Semjén Zsolt és Orbán Viktor baráti üzenetei úgyszintén bizakodásra adnak okot, ami az összefogást illeti. A magyar miniszterelnök köszönetet mondott Kelemen Hunornak, amiért az elmúlt négy évben a nemzeti ügyekben összefogva, egymás partnereként dolgozhattak, és kívánta, hogy a mottóul választott „újratervezés” sikeres legyen.
Ezek után értelmetlen pártközi csatározásokba fojtani a történelmi esélyt. A világ mozog, a dolgok rendkívül gyorsan változnak, az összkép pedig érdemi változásért kiált. Ha a felületes spekulációkra és öntömjénező gálákra hajlamos szövetség nem veszi komolyan elsivárosodásának okait, súlytalan propagandává válik a történet. Kétlem, hogy áldozathozatal nélkül ezt el tudná kerülni.
„A közképviseletért dolgozni és áldozatokat is hozni kötelesség – írta Nagy Zsolt a kongreszusnak küldött levelében. – Újra kell építeni a bizalmat. Újra kell építeni a közösségi részét a szervezetünknek. Újra kell építeni az állandó és közvetlen kapcsolatot a magyar emberekkel… Itthon, Erdélyben kell egy élő szövetséget építenetek”. Szép sorok. Csak kívánni tudom az RMDSZ-nek az eredményes változtatást. Megújulásuk esetén valóban egy markáns, örömteli fordulatra van esély, és a dolgok látványosan megváltoznak Erdélyben.
Marad hát a kérdés: hatalom vagy szolgálat? Propaganda vagy megújulás? Az idő hamarosan mindenre megadja a választ.
Jegyzetek:
1 Felháborító, hogy a ’89-es események gyilkosai ma is nyugodtan élhetik életüket. Speciális nyugdíjakat kapnak, a korabeli iratokat pedig 25 év elteltével sem hajlandó kiadni a román titkosszolgálat.
2 Akárcsak Kovászna város önkormányzatának esete, ahol az RMDSZ tagjai egy Avram Iancu-szobor felállítása mellett szavaztak. Tisztelet a két ellenszavazónak!
Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.
Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.
Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.
A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a
Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.
‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am
Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.
Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.
A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.
Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.
szóljon hozzá!