Ez nem új a politikában, az uralmon lévő vezetőket az ellenzék a legtöbb esetben populistának bélyegzi, főleg akkor, ha „szakmailag” nem tudják eléggé sarokba szorítani. Orbán Viktor nemcsak a magyar ellenzék szerint populista politikus, a nyugati média is hasonló jelzőket használ, például: „Orbán egy új típusú populista”. De hasonló vezetők vannak elegen, hiszen Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török államfő vagy Alekszandar Vucsics szerb kormányfő is az új típusú populisták csoportjához tartozik.

Politológus vagy más, ún. szakmai körökben is vita van a „populizmus” kifejezéssel, mert használják úton-útfélen, de ha pontos meghatározást kérnénk, „ahány ház”, annyi meghatározás születne. Egy dolog biztos, az utóbbi évtizedekben a populizmust – kevés kivételtől eltekintve – pejoratív értelemben, tehát becsmérlően, rosszallóan, legtöbbször a politikai ellenfél „lejáratására” használták.

A szó eredete a latin populus (nép) szóból ered, ami végeredményben a görög eredetű démosz (köznép) szóhoz hasonló. Logikus tehát, hogy a demokrácia és populizmus valahogy „rokonok”. Egyik régebbi meghatározás szerint a populizmus egy olyan ideológia, amely azt hirdeti, hogy a népakarat fölötte áll minden más normának.

Nos, a demokrácia megfogalmazása se lehet ennél tökéletesebb. És mégis, a mai politikában, főleg a liberális demokráciában, a populizmust tartják a napi politika legnagyobb ellenségének. Ha egy politikai szónok ma kivételesen erős hangon „beolvassa” az igazságot, és támadja a ma fennálló hivatalos világgazdasági rendszert, a globalizációt, akkor a populista, no meg demagóg jelzőkkel illetik. Persze a dolog nem ilyen egyszerű, egy picit nézzük meg közelebbről.

Természetesen egy ilyen jellegű publicisztika keretében nem lehet a populizmus – ahogy egyesek megfogalmazzák – ezerarcú fogalmát részletesen tárgyalni, de egy-két dolgot tisztázni szeretnék. A téma egyik legismertebb kutatója, az 1939-ben született Margaret Canovan angol politikafilozófus az első „populista” mozgalmakat a 19. század végi amerikai farmermozgalmakban látja.

A polgárháború után a déli és nyugati államok farmerei komoly gazdasági nehézségekkel küzdöttek. Két fő ellenségnek a hitelező bankokat és a gyorsan meggazdagodó vasúttársaságokat tartották. Hasonló populista megmozdulás volt az orosz narodnyik mozgalom (a népiesek) az 1800-as évek második felében, amely az orosz falvak életformáját igyekezett a betörő civilizációs vívmányokkal egyeztetni, és a parasztságban látta a forradalmi erőt. Az orosz narodnyikok viszont az anarchia és terror eszközeit használták, nem hasonlíthatók az amerikai farmermozgalomhoz. A későbbiekben, az I. világháború utáni válságos gazdasági helyzetben a Balkánon és Kelet-Európában elinduló parasztpárti megmozdulások is a populista mozgalmakhoz sorolhatók, legtöbbjük baloldali elképzeléseket támogatott.

E rövid történeti visszatekintés csak azt bizonyítja, hogy a populizmus igenis létező, és sokak számára igazságos megmozdulás volt, és mai értelemben sem lehet egyszerűen „lemondani” róla vagy „kárhoztatni”. Mert ezt teszi most a nyugati, liberális média nagy része. Minden kijelentés, vélemény és politikai cselekedet, ami nem az ő érdekeiket szolgálja, az demagóg és populista, természetesen szélsőjobboldali, rasszista, fasiszta.

A populizmus az utóbbi időben túlságosan pejoratív értelmezést kapott, sokak szerint igazságtalanul. Hiszen ha a népre hivatkozunk, ha a többség véleményét minden esetben tekintetbe akarjuk venni, ha a tömeget is embereknek, és nem csordának tekintjük, az nem lehet bűn. Kétségtelen, hogy a diktatúrák „populizmusa” veszélyes volt, akár szélsőjobboldali, akár kommunista ideológiák mögé bújt. Goebbels és Hitler populista megszólalásai erőszakra bujtogatók, gyűlöletre uszítók voltak, ugyanez érvényes a sztálini, Rákosi-típusú populizmusra, mely gyűlöletes ideológiát kényszerített az emberekre.

A már említett angol hölgy, Margaret Cano­van például így fogalmaz: „A populizmus a szocializmus egyik típusa, amely az elmaradott paraszti országokban jelentkezik (jelentkezett) és szembekerült a modernizáció problémáival. (…) A rurális (falusi) kisember ideológiája, akiket veszélyeztet az ipar, és a finánctőke. (…) A populizmus veszélyeztetve látja a megszokott tradicionális értékeket gyorsan változó világunkban.” Nem is kell folytatni az okoskodást, a fogalom megértésére való törekvést, mert tisztán látni, hogy a mai, napi politikában feltörő populizmus halálos ellensége a neoliberális, globálizációt serkentő, az egész világra ránehezedő politikai törekvéseknek, ahol az első számú favorizált: a bankok, a pénzvilág. Ennek értelmében aki nem úgy beszél és cselekszik, ahogy ezt Washingtonban, Londonban, Brüsszelben vagy Frankfurtban elképzelik, az populista, demagóg, diktatórikus hajlamú.

Orbán Viktor március 15-én sok olyat mondott, ami tetszett a hallgatóságnak. Tisztelet a kevés kivételnek, a Nemzeti Múzeumhoz ilyenkor a „Viktort kedvelők” mennek ki, akik nem szeretik, megkeresik az ellenzéki szónokokat. Nincs abban semmi rossz, ha olyasmit mondunk, ami tetszik a többségnek. És a magyar ember szereti, ha dicsérik, szereti, ha a nemzetét dicsőítik, és szereti, ha jó tulajdonságaira figyelmeztetik.

„Legyen béke, legyen szabadság és egyetértés” – mondta a kormányfő, és ezt mindenki akarja. Hogy a magyarság, végig történelme folyamán, a szabadságra és nemzeti függetlenségre törekedett, mindenki előtt ismeretes tény. Ennek kihangsúlyozása miért lenne hibás? Az emberek nagy általánosságban azt is tudják – mert nem hülyék –, hogy más a beszéd, más a szép szónoklat, és más a napi, érzékelhető politika. Azt mondunk, amit szeretnénk, és amit mások is szeretnének, de csak azt tesszük, amit tehetünk, ami lehetséges.

Még egyszer megismétlem: ma a nyugati pénzoligarchia által képviselt politika nem tűr ellentmondást. Minden olyan kijelentés vagy politikai akarat, ami szembeszáll például a Transzatlanti Kereskedelmi Paktummal vagy a NATO fegyverkezési terveivel, vagy támogatja a „keleti nyitást”, az veszélyes, és meg kell bélyegezni. Ha így folytatják, és az „orbáni utat” választják, nemsokára az olasz vagy spanyol miniszterelnök is tagja lesz a demagóg, populista politikusok klubjának, hiszen „elmerészkedtek” Moszkváig, és „leereszkedtek” az oroszokkal gazdasági tárgyalásokba bocsátkozni.

A világ a közeljövőben valószínűleg válaszút elé érkezik. Vagy azt tesszük, ami életünk normális menetét elősegíti, amit a józanul gondolkodó emberek, a nép nagy tömege jónak lát, és ezt várja politikusaitól is, vagy szótlanul és tétlenül tűrjük, hogy a világot továbbra is a pénz uralja, irányítsa. Különben a nemrég elfogadott magyar törvény is populista, amelyik igyekszik megbüntetni azokat a spekulánsokat, akik a kisember zsebéből egyszerűen kilopták a keservesen összedolgozott és összekuporgatott kis garasokat.

Hát egész röviden ennyit a populizmusról. Lejegyezte egy populista publicista.

Hollai Hehs Ottó

A szerző Németországban élő publicista