Nem szeretnék most a politika minősítésébe belegabalyodni, mert reménytelen vállalkozás. Akit érdekel a téma, rengeteg értekezést, magyarázatot és szakkönyvet talál, ahol a politikát mint fogalmat és mint korunk talán leggyakoribb vitatárgyát értelmezik, magyarázzák, és persze félremagyarázzák.
2015. április 18., 15:452015. április 18., 15:45
Szokásos értelmezés szerint a politika irányítja a közéletet, tehát egy adott ország, állam közösen élő polgárainak, a társadalomnak ügyes-bajos dolgaival foglalkozik, ezt megszervezi, rendezi. Azt is mondhatnánk, hogy a politikai tevékenység mindig az állampolgár érdekében kell mozgásba lendüljön, a társadalmi élet minden területén a legjobbat kellene biztosítsa.
Ez persze elmélet, mert az utóbbi években – mondhatni hosszú évtizedekben – egészen mást láttunk. Csak egy mondatban: a véresnek és szörnyűnek mondható XX. században a politika téves ideológiák szolgálatában, emberek millióit árulta el, és küldte őket – nem túlzok, amikor ezt leírom – vágóhídra! Változott a politika szerepe a XXI. század első évtizedében? Édeskeveset. Ma nem ideológiák, hanem érdekcsoportok irányítják a közéletet, az embereket az egész világon manipulálva és kiszolgáltatva a pénzhatalom kénye-kedvének.
Ezt nem én, a szürke kis publicista állítom, ezt a tények igazolják, és bátor, szókimondó szakértők tucatjai tanulmányaikban részletesen kifejtették. Most itt állunk, várunk, reménykedünk, mindenki elégedetlen, és mindenki politizál. Úgy vagyunk, mint a focival: kevesen rúgják a labdát, de mindenki ért hozzá. A mérkőzéseket magyarázzák, bírálják, ha vesztünk, szidják a csapatot, ha – véletlenül – nyerünk, akkor fellángol a lelkesedés, mégis van magyar futball.
Az ember járkál a magyar fővárosban, kirándul vidékre, és hallgatózik, szóba áll különböző társadalmi réteghez tartozó emberekkel. Mindenkinek van politikai véleménye, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy vagy átkozza, vagy isteníti a kormányt, pontosabban a kormányfőt. Az ellenzéket is szidják, legtöbbször azért, mert nem csinál semmit. De mit tehetne jobban, kérdezzük. Erre már nincs válasz, ez már nehéz kérdés. A jobboldal is hazudik, a baloldalon is gengszterek, mondják sokan. De mit jelent manapság jobb- vagy baloldal, kérdezem, de erre sincs válasz. Tényleg, hol van a választóvonal, és mi van a régi, igazán baloldali eszmékkel, vagy létezik-e egy igazán markáns, konzervatív vagy talán haladó jobboldal?
A németeknél a dolgok jobban mennek, hiszen gazdag ország, ipara világhírű, termékei az egész világon hódítanak. A német még ráadásul szorgalmas is, keményen tud dolgozni, és pontos, lelkiismeretes. Persze ott is vannak hibák, sok a probléma, néha tüntetnek, követelnek, a jövőtől ott is félnek egy kicsit. De úton-útfélen nem politizálnak, mert bevallják, hogy nem értenek hozzá. Ott is szidják néha a politikusokat – főleg, ha túl sokat lopnak –, de nem egész nap, hangos torokkal, mint nálunk. Embere, nemzete válogatja, más világ az, más ez, és ez így igaz. Más a mentalitás, de más a történelmi múlt, a gyökerek is különböznek, na és mások a lehetőségek.
Kelet-Európa nem tud, nem tudhat a Nyugathoz gyors tempóban felzárkózni, mert fél évszázadig azt csináltuk, amit ránk kényszerített a vörös hatalom. Negyed évszázada már „szabadok” vagyunk, de csak a keleti béklyótól, kaptunk helyette egy másikat, talán nem olyan szoros, de a nyakunkon van, és nem vehetünk úgy levegőt, ahogy szeretnénk.
A világ dolgait egyesek nagyon jól irányítják, saját kényük-kedvére. A pénzhatalom elhúzza az orrunk előtt a mézesmadzagot, és sokak számára ténylegesen jólétet biztosít, de az emberek nagy része jogosan becsapva érzi magát. Ha nagy ritkán olyan politikus kerül a porondra, aki a fentieket felismeri, és ennek ellenére igyekszik politizálni, azt „felülről” rögtön megtámadják, igyekeznek a „hibás útról” leterelni, és olyan közhangulatot teremteni, ami még a sikeres politikai lépéseket is megzavarja.
A jelenlegi magyar kormány a körülményekhez képest jól végzi munkáját, de hibák vannak és lesznek, mert ilyen a helyzet, ilyen a világpolitika: zavaros, bizonytalan, kiszámíthatatlan. Emberek ezreit ölik ma naponta a világ különböző részein, emberek százezrei menekülnek és keresnek menedéket, hogy legalább az életüket mentsék. A hírekben ezt látjuk, de segíteni nem tudunk, tehetetlenek vagyunk, no és itt vannak a saját problémáink, ezekkel megküzdeni se könnyű.
Tanuljuk meg végre mi, magyarok, hogy egymás állandó pocskondiázása és a gyűlölködés a másképpen gondolkozóval szemben nem tolja az ország szekerét egy centivel sem előre, ellenkezőleg, helyben topogunk, és várjuk a csodákat. Jobb lenne talán többet a munkánkra, az ország építésére koncentrálni és belátni, hogy egyik napról a másikra nem teremthetünk Kánaánt.
Kicsit nézzünk körül a világban, és adjunk hálát a Mindenhatónak, hogy mi, magyarok nem háborúskodunk, és nem kell meneküljünk. Itthon vagyunk, és itthon maradhatunk, és kéz a kézben dolgozhatnánk, ha akarunk. Aki jelenleg uralmon van, azt segíteni kell, mert azt kell feltételezni, hogy jó szándékú. Ha majd én kerülök a kormányszékbe, ugyanezt várnám el az ellenzéktől is, kölcsönös segítséget, hiszen a cél egy és ugyanaz: a magyar életet, a magyar polgár mindennapjait megjavítani, a magyar jövőt szebbé tenni.
És valami egészen személyes vélemény: ne várjunk a mai politikától „eszmei” igazságokat, ideológiai útmutatót, jobb- vagy baloldali orientáltságot. Ezek régi formulák, elavultak. A mai, sikeres politika pragmatikus, nem elméletekre, nem „dumára” van szükségünk, hanem tettekre. A legjobb megoldás lehetne – és nemcsak magyar térségben – a szakértői kormányzás bevezetése, a politikai pártok szerepének csökkentése. Különben is, aki politizálni akar, mert az országot, ahol él, a nemzetet, ahova tartozik, segíteni szeretné szellemi tőkéjével, az dolgozzon ingyen, ne kérjen ezért milliókat, ne azért tömörüljünk a parlamentben, mert itt mindig kalácsot osztogatnak és nem száraz kenyeret.
Fenti véleményemet azért volt bátorságom az olvasóval közölni, mert úgy érzem, hogy ezek meghallgatása talán egy keveset segíthet a Kárpát-medence magyarságának javítani jelenlegi, zavaros politikai hangulatán.
A szerző Németországban élő publicista
Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.
Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.
Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.
A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a
Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.
‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am
Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.
Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.
A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.
Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.
szóljon hozzá!