Az ilyen filmekben halomra lövik az embereket, a hullákat megszámolni felesleges, mindkét oldalon nagy a veszteség, de hála a forgatókönyvnek, mindig Bond, vagy az ún. igazság győz. A film után elégedetten dőlünk hátra. Az életben másképp alakulnak a dolgok. A lövöldözés napjaink eseményeihez tartozik, százak, ezrek pusztulnak el szinte óránként, legtöbbször ártatlanul, de a forgatókönyv rossz, mert igazából soha nem tudjuk meg, hol az igazság, és nem tudjuk pontosan, kit, kiket is kell gyászolni.

Kitörölhetetlen évezredes hagyományok

A párizsi katasztrófa az egész világot felháborította, legalábbis a mi nyugati civilizációnk világát. Mi ebben a világban élünk, és ha velünk igazságtalanság történik, akkor felháborodunk, ha bántanak bennünket, erősen visszavágunk. Igaz, volt idő, mikor egymás között se tudtunk megegyezni, akkor egymást öltük. Szomorú, hogy az emberiség története, végeredményben a háborúk története, a többi esemény eltörpül a csaták, győzelmek és hódítások krónikái mellett.

Ürügy mindig akadt, hogy veszekedjünk, de legtöbbször az irigység, az önzés, a hatalmi vágy, a másik feletti uralkodás ösztöne buzdított a vérengzésekre. Később már többet gondolkodtunk, újabb és újabb eszmék, „ideológiák” születtek, ezeket kíséreltük meg a másikra rákényszeríteni, ha szükséges volt, erőszakos módszerekkel. Hát öltük egymást, minden alkalommal, és most is ezt csináljuk, a fő indítóerő legtöbbször a pénz.

Azok a kiváló, nagy emberek, akik az emberiség együttélését valamilyen törvények elfogadására késztették és azt képzelték, hogy békésen, szeretetben is lehet élni, a három monoteista, egy istent imádó vallások alapítói, Mózes, Jézus és Mohamed voltak. Történetük ismert, a három nagy vallás ma is világunk vezető vallásai közé tartoznak. Világunk persze változik, mindig új eszmék, új világnézetek születnek.

A 21. század a modern információs társadalom, a homo digitalis kora lesz. Új kihívások elé nézünk, életünk gyökeresen megváltozik. De vigyázat! Az évezredes tradíciókat, az örökölt hagyományokat, szokásokat, cselekvési reflexeket nem lehet kitörölni, és ha ezeket a szemétre dobjuk, nagy bajok keletkeznek. Az ilyen legősibb hagyomány a vallás, mely nem más, mint a hit és bizalom egy földön túli szent világban és egy mindent irányító isteni erőben.

Nem vagyok feltétlenül vallásos, de még kevésbé vagyok Charlie, sőt megvetem azokat, akik a vallást gúnyolják, az ún. szent embereket sértegetik, akik gúnyt űznek a világ nagy részén imádatnak örvendő vallásalapítókból. De megvetek mindenkit, aki nem tiszteli embertársát, és abból él, hogy másokat pellengére állít. A Párizsban meggyilkolt újságírókat tiszta szívemből sajnálom, a halottakról vagy jót, vagy semmit, de akik nem tanulnak még a másik kárából sem, azok korlátoltak, nem tisztafejűek. Hogy a francia gúnylap a merénylet után pár nappal újabb gúnyolódással, milliós példányszámban jelenjen meg, ez dekadens elmebaj. És akkor csodálkozunk, hogy még léteznek terroristák?!

Terrorizmus mindig volt a világunkban – csak másképp nevezték –, mióta a szegény gyűlöli a gazdagot, és a gazdag lenézi, és még jobban letiporja, elnyomja a szegényt. A lázadó Spartacus is terrorista volt, mert fellázadt az igazságtalan rabszolgatartás ellen, de Dózsa György, a magyar parasztvezér is az volt, mert követelte a jobbágy jogait.

Samuel P. Huntington, a nagy amerikai gondolkodó így fogalmaz: „A terrorizmus a történelem során mindig a gyengék fegyvere volt, vagyis azoké, akiknek nem volt és nincs hagyományos haderejük. De ne felejtsük el, hogy létezik egy államterrorizmus is, mikor a hatalmak, legtöbbször nagyhatalmak, a belső vagy külső ellenfelet erőszakos eszközökkel ijesztgetik, rémítgetik, hogy akaratukat rákényszerítsék”.

Egy másik nagy amerikai gondolkodó és politikai aktivista, Noam Chomsky ezt így definiálja: „Nem vethetünk véget a terrorizmusnak, amit a gyengék a hatalmasok ellen alkalmaznak, ha nem nézünk szembe a kimondatlan, de sokkal szélsőségesebb terrorizmussal, amit a hatalmasok a gyengékkel szemben folytatatnak”. Különben a mai értelmezésben a terror – mint kifejezés – először éppen a franciáknál szerepel a nagy forradalom idején, régime de la terror formájában, a jakobinusok terrorcselekményeire utalva.

Kevésszer kimondott igazságok

A tömegeket manipulálják, hülyítik. A franciák hosszú sorokban állnak az újságosbódék előtt, hogy megvegyék a gúnylapot, ami miatt nem sokkal korábban vérengzés zajlott. De miért csodálkozunk a „csordán”, ha a pásztorok, politikusaink is badarságokat mondanak és cselekszenek? François Hollande francia államfő mondotta a napokban: „Franciaország háborúban van a dzsiháddal.”

Ha ez tényleg így van, és háborúzom egy szinte láthatatlan ellenséggel, akkor a veszélyt megelőző intézkedések közé tartozna, hogy eltiltok mindenféle provokációt, mert így életeket menthetek. Angela Merkel német kancellárasszony – különben Európa legnépszerűbb politikusa – pár évvel ezelőtt kijelentette, hogy megbukott a multikulturális társadalom. Igaz, hogy egy kicsivel később, de elmondta azt is, hogy egyetért Christian Wulff volt német államfő megállapításával, miszerint az iszlám Németország részévé vált. Hát mi ez, ha nem ellentmondás?

Szóval Luther hazája, ahol megszületett az újkor egyik legforradalmibb, legmeghatározóbb vallási megújulása, a reformáció, az ország, mely XVI. Benedek személyében nyolc éven keresztül, 2005–2013 között pápát adott a világ katolikusainak, és a régi történelmi időkben katonáit adta az Oszmán Birodalom terjeszkedése elleni harcnak, az most hirtelen az iszlám egy része? Nem volna ideje befejezni a politikai beszédekbe burkolt, hamis, kétértelmű kommunikációt, és helyette egyszerűen kimondani az igazságot? Merthogy létezik egy igazság, amiről keveset beszélnek.

Ismét S. P. Huntigtont idézem, aki még az 1998-ban megjelent, A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvében többek között azt írja: „Az 1979-es iráni forradalmat követően az Iszlám és a Nyugat között egy civilizációközi »kvázi háború« (kvázi háború = mintha háború) vette kezdetét”.

Ez a mintha háborúzás az 1990–91-es öbölháborúban sok tízezer civil áldozatot követelt. Megjegyzem, akkor nem vonultak politikusaink az utcára, de később sem, amikor a Balkánon a bombázásokban civilek haltak meg, aztán 2001-ben Afganisztánban az amerikai, brit légierők bombatámadásakor, ahol nagyhatalmak bombáztak egy szerencsétlen, szegény országot, legalább húszezer civil hunyt el. 2003–2011 között „terrorellenes” háború Irakban, több százezer civil áldozattal. A kvázi háborút az egyik fél a terrorizmus eszközeivel, a másik oldal légi fegyverek bevetésével, sorozatos „büntető bombázásokkal”, titkosszolgálati akciókkal (lásd CIA) és gazdasági szankciókkal folytatja.

Mi is ennek az őrületnek a háttere? P. S. Huntingtont sokan kinevették, sokan túlzásnak tartották állításait, miszerint a jövő konfliktusai nem ideológiák, „izmusok” vetélkedése mentén, hanem az egyes civilizációk közötti ellentétekben kerülnek felszínre. Erre vonatkozólag már az ötvenes években elhangzottak kijelentések. Például Lester Pearson, Kanada egykori miniszterelnöke (1963–1968) írta 1955-ben: „A legnagyobb problémák a következő időszakban nem az ugyanazon civilizációk közé tartozó nemzetek, hanem egyes civilizációk között támadnak majd.”

Civilizációk harca

Huntington egész röviden így jellemzi például a két nagy ellentétes civilizáció, az iszlám és a Nyugat viszonyát: „A Nyugat számára nem az iszlám fundamentalizmus jelenti az alapvető problémát, hanem maga az iszlám, ez az eltérő civilizáció, melynek népei meggyőződéssel hirdetik kultúrájuk felsőbbrendűségét, s ugyanakkor hatalmuk kisebbrendűségétől szenvednek. Az iszlám számára nem a CIA vagy az Amerikai Védelmi Minisztérium a legfőbb probléma, hanem maga a Nyugat, ez az eltérő civilizáció, melynek népei fennen hirdetik kultúrájuk felsőbbrendűségét, s úgy hiszik: olykor hanyatló hatalmuk azt a kötelességet rója rájuk, hogy kultúrájukat az egész világra kiterjesszék.

Ezek tehát a legalapvetőbb kiváltó okok, amelyek az iszlám és a Nyugat közötti konfliktust szítják.”
A 2008-ban elhunyt Huntingtont az utóbbi években már kezdik komolyabban venni. Érdemes odafigyelni a Francia Kutatási Tanács (CNRS) igazgatója, Dominique Wolton véleményére: „Ha valamilyen tanáccsal szolgálhatunk az Egyesült Államoknak, amely kifejezte szolidaritását felénk, azt mondanám nekik: nem akarunk tanítani titeket, de mégis, talán mi megpróbáljuk, és nem reprodukáljuk azt az iszlámellenes és muzulmánellenes hisztériát, amely az Egyesült Államokban megjelent szeptember 11. után.”

Huntington rámutat arra is, hogy a nem nyugati világ felismerte, hogy a közös kultúra tartja össze civilizációjukat, melyben élnek, ez alapozza meg öntudatosságukat (lásd iszlám kultúra). Európában erre a felismerésre már van hajlandóság, az Egyesült Államokban még nincs. Az amerikai külpolitika csak nehezen veszi észre, hogy a hidegháború idején kialakult irányelveken változtatni kell. Végül a Nyugatnak be kell látnia, hogy a nyugati civilizáció nem univerzális, nem lehet másokra rákényszeríteni. Le kell tehát mondani a más civilizációk ügyeibe való beavatkozásról.

Az is biztos, hogy a nyugati civilizáción belül – melynek igazi lényege a zsidó-keresztény kultúrkör –, bár ez is paradox, nagyobb összetartásra volna szükség. Érthetetlen tehát, miért hadakozik az Egyesült Államok Oroszország ellen, miért tekint egy keresztény nagyhatalmat (még ha ortodox is) ellenségnek.

És most vissza a – szerintem – szomorú francia fővárosba, ahol most zavaros a hangulat. Emlékszem a gyermekkoromra, amikor az iskolában egyesek csúfolták a dadogót, a kancsalt, a bicegőt, szóval a testi fogyatékost, de ezért a pedagógusok megbüntettek minket. Ez nem illik a keresztény erkölcshöz, mondták. A helyes magatartás, az örök emberi értékek megbecsülése, az alapvető erkölcsi normák betartása ma nem divat. Egy teljesen logikátlan, a normális emberi gondolkodáshoz idegen, liberális hangulat uralkodik a mai nyugati kultúrában, az élet szinte minden területén.

Ezt sokan érzik, látják, tapasztalják, de legtöbbjük sodródik az árral. A civilizációk harcát, összecsapását még meg lehet előzni. Vagy felülről – hiszen a béke, és az összes, ma létező emberi civilizáció jövője a világ civilizációinak politikai, vallási és szellemi vezetőinek együttműködésén és megértésén múlik – vagy alulról. De akkor mi, a kisemberek, bárhol is élünk, meg kell tanuljunk egymás mellett megértésben, megbecsülésben, békében élni.

Ezért mondom hangosan: ne bántsátok Mózest vagy Jézust, de Mohamedet sem.

Hollai Hehs Ottó

A szerző Németországban élő publicista