A kétségbeesett hangú közlemény a magyar termelők érdekében arra szólít fel, hogy tiltakozzanak a nagytermelők kormányra gyakorolt nyomása ellen, amely a gazdaságilag előnyösebb génmanipulált fajtákat részesítené előnyben. Mivel már néhány évtizede világszerte gyakorlat a géntechnológiai módszerekkel folytatott kísérletezés és az így keletkezett új genom állományú élőlények hasznosítása, érdemesnek tartom a kérdés alaposabb bemutatását érdeklődő olvasóinknak, mindenekelőtt a mezőgazdászoknak.

Történelmi visszatekintés, technológia

Mi a GMO? A genetikailag módosított szervezet (Genetically Modified Organismus, a továbbiakban GMO) úgy jön létre, hogy más fajokból származó és bizonyos (az ember számára előnyös) tulajdonságokat meghatározó géneket ültetnek be a célzott faj genomjába (a genom a genetikai anyag összessége, amely egy élőlényben a DNS-ben van tárolva). Az így létrejött állat- vagy növényfaj értelemszerűen már nem azonos az általunk ismerttel és az évezredeken át a vad fajból nemesítettel. A megváltozott genom maradandó és öröklődő.

Két egyesült államokbeli professzor, Herbert Boyer és Paul Berg 1972-ben bebizonyította, hogy egyik élőlényből a másikba átvihető a gén (vagy géndarab). A géntechnológia „megszületése” tehát immár közel fél évszázados múltra tekint vissza. Egyszerűen hangzik, de az idegen gén beültetése egy más fajba annak ellenállása miatt korántsem egyszerű. A faj önvédelemének feltörésében olyan agresszív szervezeteket vetnek be, mint a vírusok és a baktériumok.

Ehhez olyan vírusra (vírus promoter) van szükség, amely magával viszi a transzgént a célzott növény sejtmagjába és ott új DNS-kópiák készítését határozza meg a növény szaporodásakor. Ez a vírus – promoter többnyire a karfiol – mozaikvírusa. Továbbá szükség van a gén megfelelő DNS helyre juttatásakor ún. leállító génszakaszokra (stopjel), valamint egy jelző (marker) génre is, amely lehetővé teszi a megváltozott DNS-sel rendelkező sejt elkülönülését a többitől. Az, hogy négy új gént kell bevinni a leendő GMO-szervezetbe, nem kis mértékben bonyolítja a technológia menetét. Miután a három (promoter-, marker-, stopjelzés) génhez csatolt transzgén (vektor) bejutott a célzott sejtmagba, ki kell válogatni a sikeresen módosult sejteket.

A szokásos génátviteli módszerekhez tartozik még, amikor egy baktérium tumorplazmidjához kapcsolt DNS-sel célozzák meg az átalakításra kiszemelt sejtet (ez többnyire az Agrobacterium tumefaciens nevű kórokozó mikróba, amelyet azelőtt megfosztanak tumorképző tulajdonságától). A két bemutatott eljárással még nincs „új” faj (amelyik továbbra is a régi nevét viseli), hiszen ezután több nemzedéken keresztül válogatják ki a megfelelő változatot, és csak ezután következhet a forgalmazási-termelési engedélyeztetés.

Mint szinte minden felfedezés és ezek hasznosítása – úgymond az emberiség javára –, a GMO is az Egyesült Államokban született meg és lett közkinccsé, akárcsak az első transzgénikus növényfaj (petúnia) 1983-ban. Egy 1980-ban, a tengeren túl közölt adatokra hivatkozó magyarországi cikk a transzgénikus fajok előállításának költségeiről megemlíti, hogy mintegy 20 milliárd forintnyi dollárba és 12 évi kutatómunkába kerül. Az amerikai kormány által támogatott (pénzelt) kutatómunka tehát komoly anyagi befektetés, amelynek megtérülését joggal várja el a kutatást támogató állam.

A nekilendült kutatómunka 1986-ban már több haszonnövényt károsító vírus, rovar, valamint gyomok ellen állított elő GMO-fajokat. Ezek használatát szigorú törvények korlátozzák. Ellenben jelentős lazítás történt a jogszabályok szigorán 1993-ban, amikor az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal engedélyezte a haszonnövények ve­tő­magtermelését. A következő évben elő­állítanak és forgalomba hoznak egy génmanipulált paradicsomot, amely szüretelése után is megőrzi kemény állagát. Végül 1996-ban az AEÁ-ban engedélyezik a GMO-ha­szonnövények kiterjedt termelését.

Amerikai „hódítás”

Európában, egészen pontosan Belgiumban 1983-ban előállítják az első GMO-terményt, a génkezelt dohányt, majd 1986-ban megkezdik a szabadföldi kísérleteket. Amerikának piacra van szüksége a nagy területeken termesztett mezőgazdasági növények számára, és cél az Európába irányuló export. Miután tanulmányozza a behozatali engedélyezések kérelmét, 1996-ban az Európai Unió Tanácsa (ET) az 1996–1998 közötti időszakra több GMO-terményre ad ki behozatali engedélyt. Nagy fordulat következik be azonban 1999-ben, amikor az EU több tagja – Ausztria és Luxemburg, majd Olaszország és Franciaország – nem engedélyezi a Bt (Bacillus thuringiensis transzgénje) kukoricafajta termesztését.

Ekkor az Európai Parlament – ideiglenesen – felfüggeszti a génmanipulált növények behozatalának az engedélyeztetését. Egy ideig az Újvilág tudósai és üzleti érdekeltségei csak a gúnyolódás eszközével élnek az európai „maradiság” miatt, ám ennek nincs eredménye a konzervatív és makacs európaiaknál. Végül 2003-ban az AEÁ nem tűri tovább a tiltást és a „világkereskedelem akadályozásáért” pert indít a Világkereskedelmi Központnál (World Trade Center, WTC). A következő évben Európa feloldja a meghirdetett moratóriumot és engedélyezi a Bt kukoricafajta behozatalát feldolgozott formában, azzal a megkötéssel, hogy közfogyasztásra tilos termelni.

A 21. század Európája megengedőbbnek látszik a genetikailag módosított termények tiltása tekintetében. Négy új GMO-termék, három kukorica- és egy cukorrépafajta hozható be 2007-ben, mivel ezek a glifozát (egy totális gyomirtó vegyszer) gyomirtóra ellenállók. Újabb növénykultúrák nyernek teret a kontinensen 2010-ben: egy cukorrépa-, három szójabab-, három repce-, hat gyapotfajta és 17 új kukoricavariáns. De a folyamat nem áll meg, Európát lassan elözönlik a génmódosított növények és háziállatok, a szinte kivétel nélkül GMO-technológiával előállított gyógyszerekről nem is beszélve.

A GMO-termények leginkább ismert „meg­honosítójának” Európában Spanyolor­szág és Románia számít. Romániában és Szlovákiában engedélyezik a GMO-kísérletek folytatását – amerikai irányítással, ellenőrzéssel. Engedékenynek bizonyult Lengyelország, Ukrajna, Grúzia és más kelet-európai országok is. Bár Magyarország e tekintetben tartózkodóbb (a Cseh Köztársaság szintén), de nem maradt le az új technológia kutatása terén, szegedi kutatók már 1970-től folytattak géntechnológiai kísérleteket, hasonlóképp Gödöllőn és Mosonmagyaróváron. Ezzel a lanyha részvétellel azonban az AEÁ elégedetlen. Miközben a világban szedi áldozatait az éhínség, Európa nem vesz részt a nélkülöző „Dél” megsegítésében – érvelnek a hivatalosságok. (Az AEÁ a felhalmozott és visszautasított GMO-terményeket szánja Afrika „megsegítésére”).

Magyarország – mint sok más tekintetben – ezúttal is külön utakat jár, például az illegálisan génkezelt kukoricával bevetett területen megsemmisítették a termést. A magyar kormány 1999-es hatállyal életbe léptette a géntechnológiai törvényt (1998/XXVII.), majd aláírta a Biológiai biztonsági jegyzőkönyvet, amely tartalmazza az óvatosságra intő rendelkezéseket. Komoly pénzbeli büntetéseket kockáztatnak a törvényszegők az európai megkötéseknél is szigorúbb magyar ellenőrzési és import törvények alapján. A többször módosult jogszabály 2012-ben új szabályozásokkal lett teljesebb, ennek alapeszméjét a Biológiai Sokféleség Egyezménye képezi.

Miért hasznos? Miért ártalmas?

A Janus-arcú (Janus a rómaiak főistene Jupiter előtt, arcának egyik fele keletre, a másik nyugatra, egyik a jövőbe, másik a múltba nézett, nevét január hónap őrzi) génmódosított szervezetnek éppen „kétarcúsága” jelent problémát. Ezekről fontos tudnunk, előrevetítve, hogy sem egyikről, sem a másikról még nem győződhettünk meg teljes bizonyossággal az eltelt idő rövidsége miatt. Ha a tudomány soha nem fogyó kíváncsiságát kielégítve létrehozta, alkalmazásának az a nyilvánvaló célja, hogy az emberiséget szolgálja. Ám azt is tudjuk, hogy ugyanaz a felfedezés lehet hasznos, de káros is. Nos lássuk, melyek azok az előnyök, amelyek érdemessé teszik bevezetését az emberiség kincstárába!

1. Az ember gyógyítása és élelmezése GMO-termékekkel, illetve fajokkal. Ezek jobb minőségűek és olcsóbbak. Egy példa a sok közül: fagyálló gyümölcsöket és zöldségeket lehet termelni a sarkvidéki lepényhal hidegtűrésért felelős génjének átültetésével. Más: 1982-től GMO-baktériumok termelik az inzulint. Azóta a legtöbb gyógyszer és oltószer GMO-előállítású. Sőt, emberi géneknek különböző háziállatokba történő beültetésével teljes értékű emberi tejet, vérplazmát, akár spermát nyerhetünk. Emberi agysejtet egér agyában szaporítottak, lehetővé téve ezzel olyan betegségek, mint például a Parkinson-kór, Alzheimer-kór, agyérszűkület vizsgálatát, majd gyógyíthatóságát is stb. Naponta születnek a világ erre szakosodott laboratóriumaiban az újabb és újabb GMO-fajok, immár csak a fantázia szab határt a géntechnológia fajmódosító kísérleteinek.

2. Az ember viselkedése bizonyos esetek­ben előnyösen módosítható. Egy érdekes példa: az emberben lappangó állapotban megvan az állatoknál megnyilvánuló hibernációs gén. Ez olyan enzimeket termel, amelyek átállítják a szervezetet a szénhidrátok helyett a zsírok lebontására. A folyamat energia- és víztermeléssel jár. Ezt a „téli álmot” az űrkutatásban és a gyógyításban lehet hasznosítani.

3. A növényvédelemben a Bacillus thu­rin­gi­ensis toxingénjének bevitele a célnövény szervezetébe megvédi a növényt a kártevők ellen. Az AEÁ-ban 1995-ben került forgalomba az a transzgenikus GMO-burgonya, amely a kolorádóbogár támadása ellen rendelkezik védettséggel. Később a kukorica és a gyapot is GMO-val módosítottan nyert védelmet a kártevők ellen, míg a gyomosodás leküzdése terén a génmódosított növények 80 százaléka lett gyomirtószer-rezisztens.

4. Megoldja a táplálóbb, egészségesebb (pl. az A-vitaminnal dúsított rizs, az „aranyrizs” Ázsiában) és olcsóbb élelmiszer kellő mennyiségben történő előállítását az emberiség egyre nagyobb területeken jellemző nélkülözésére, alultápláltságára, éhezésére. Mivel Földünk mezőgazdasági művelésre alkalmas területének már 90 százaléka ezt a célt szolgálja (15 millió négyzetkilométer) és lakossága ötvenévenként megduplázódik, 2050-re ehhez a létszámhoz képest újabb 35–40 ezer négyzetkilométer művelhető területre lenne szükség – ami nincs.

A növények, állatok nemesítése a földművelő ember évezredek óta zajló tevékenysége, amelynek eredménye az ismert mintegy 20 szántóföldi növény- és tenyésztett állatfaj, valamint ezek fajtái. Ezek során is történt DNS-módosulás, de csak a fajon vagy esetleg rokonfajokon belül, szexuális úton és szelekcióval, anélkül, hogy idegen gének jutottak volna a nemesített vagy tenyésztett faj(tá)ba. Idegen gének természetes úton soha nem juthatnak egyetlen faj genomjába sem. Így a fajidegen genommódosítás semmiképpen nem nevezhető „nemesítésnek”.

Ezek után vegyük szemügyre a GMO-ter­mények (állatok) lehetséges hátrányait. Talán a legfontosabb, hogy a GMO-fajoknak nem ismerjük csak a több év múlva jelentkező – esetleg – ártalmas tulajdonságait. Ennek vizsgálatára a kutatásba befektetők nem szánnak időt, ugyanis a kutatásra és az árutermelésre berendezkedett vállalkozók pénzének (busásan) meg kell térülnie. Szándéktalanul (vagy szándékosan) az emberi élelmezésre szánt, nem génkezelt kukoricát összekeverték a takarmány GMO-fajtával.

Az ilyen – jelöletlen – kukoricából készült chipsek Amerikában hányást, hasmenést, allergiát váltottak ki. A forgalmazó köteles megjelölni a 0,9 százalékon felüli GMO-jelenlétet az áruban, de az összevegyítés miatt ennek többszöröse mutatható ki, ami súlyos egészségkárosodást idézhet elő. Minthogy a vektorok vírusok és baktériumok által jutnak a célsejtbe, a különböző fajok közt lehetséges génkicserélődés új betegségterjesztő vírusokkal, baktériumokkal (járványokkal) lepheti meg a kísérletező emberiséget.

A GMO-növények átadhatják a környe­zetükben élő vad rokonaiknak (spontán szél vagy rovarok általi megporzással) a gyomrezisztens gént, ezáltal a génmanipulált haszonnövénykultúrában a GMO-vá lett gyomok megmaradnak. A vektoroknál szerepelnek a tumorképző plasztidok (a sejt citoplazmájában lévő átörökítő szervecskék) vagy az állatok esetében ún. retrovírusok, amelyek rákkeltők. Ezeket ugyan megfosztják veszélyes elemeiktől a felhasználás előtt, de erről teljes bizonyosságunk ismereteink mai szintjén nem lehet.

Ami a kárt okozó rovarokkal kapcsolatos GMO-módosítást illeti, ezek fogyasztása ártalmas a mezőgazdaságban hasznos rovarokra, például a katicabogárra is. Tehát „nyulat bokrostól” irtunk! Továbbá a már említett promoterként alkalmazott karfiol-mozaikvírus aktiválhat egy bélhámosztódást serkentő gént, ami vastagbélrákot gerjeszthet. Ugyanakkor a vonatkozó szakirodalom a fentieken kívül még számos hátrányt említ. Mi helyszűke miatt elégedjünk meg ennyivel, hogy néhány mondat erejéig a Romániában kevés nyilvánosságot kapó ez irányú tevékenységről is szólhassunk.

Mi történik Romániában?

Amint már említettük, Románia néhány kelet-európai országgal együtt jóval megengedőbb az egyre agresszívebben nyomuló amerikai érdekcsoportokkal szemben. Bár az egyesült államokbeli Monsanto cég már 1975-ben megtelepedett nálunk, első fiókvállalatát 1996-ban nyitotta meg az országban. A multinacionális társaság régebben csak növényvédő- és gyomirtó vegyszereket forgalmazott, mára viszont ez a tevékenysége szorosan összefonódott a GMO-fajok előállításával és génmódosított vetőmagok terjesztésével, eladásával. Megtévesztő módon „hibrid” szóval jelöli a GMO-terményeket és az Államokban régóta létező Pioneer Farmer’s Club (továbbiakban PFC) szervezési keretében tartja a kapcsolatot a romániai gazdákkal.

A meredeken csökkenő termelés miatt a PFC 2011-ben meghívott 130 romániai gazdát, akiknek bemutatta az országban bevezetendő termékeket (kukorica, napraforgó, repce) és szolgáltatásokat. A cég, illetve a klub „kategorizálta” a Monsanto vetőmagot rendelő farmereket. Platina farmer lett az a 25, aki legkevesebb ötezer hektáron, arany farmer az a 100, aki legkevesebb 1500 hektáron, míg a 200 ezüst farmer legkevesebb 1000 hektáron termel az új maggal és új technológiával. Továbbá segíteni kell a 200–300 hektáros gazdákat, hogy néhány év alatt ezer hektárra növeljék termőterületüket.

Romániában 400 területen termelnek a Pioneer utasítása szerint. Ezeken a területeken 35 százalékban kukorica, 49 százalékban napraforgó, 20 százalékban pedig repce terem. A platina farmer 25 zsák ingyen GMO-vetőmagot kap a cégtől, valamint más kellemes időtöltést nyer (találkozás a román királyi ház tagjaival, Fekete-tengeri utazás stb.), az arany farmer 10 zsák ingyenes GMO-vetőmaggal, tengerparti üdüléssel és egy lipován vacsorával gazdagodik, az ezüst farmernek pedig elég lesz 5 zsák ingyen GMO-vetőmag, de egy hétvége neki is kijár Brassópojánán. (Értjük-e most már, hogy politikusaink miért igyekszenek átvedleni földbirtokosokká?)

Néhány fontos dátum: 1998-ban megalakul Romániában a kukorica, napraforgó, szója vetőmagtermelő osztály (depar­tament), 1999-től megkezdődik a vetőmag exportja. Dekalb Monsanto néven 2003-ban megalakul a vetőmagot exportáló legnagyobb vállalkozás, 2008-ban megnyílik a vetőmag-hitelesítő állomás a Ialomiţa megyei Sineşti-en. Nem véletlen, hogy a GMO-fajoknak a romániai vetőmag- és növénytermesztésbe történő bevezetésében közrejátszott Valeriu Tabără egykori mezőgazdasági miniszternek (1994–1996, 2010–2012) a Monsantónál betöltött vezető szerepe is. Cáfolva, hogy fizetést is kapott volna a cégtől, Tabără kijelentette, hogy meggyőződéses és elkötelezett híve a jótékony génmódosításnak.

Megjegyezzük, hogy a Monsanto mamutcég a GMO-vetőmagok 91 százaléka felett rendelkezik, Romániában pedig minderről az élelmiszeripari és nyers termékek vásárlói, fogyasztói vajmi keveset vagy éppen semmit nem tudnak. Én például nem láttam még egyetlen üzlet polcán sem az eladásra kínált terméken a GMO-jelzést, ami pedig kötelező. A nagyszabású romániai vetőmagtermelés és -export a Monsanto vezérletével eleinte (2008, 2009) nagy lendülettel és több területen (megyében) beindult, majd alábbhagyott. Tavaly már négy megyében (Arad, Temes, Neamţ, Călăraşi) és csak 770,7 hektáron termeltek kukorica GMO-vetőmagot. Az okát – amely lehet bármi, hiszen Romániában élünk – nem sietnek nyilvánosságra hozni.

Az emberek tüntethetnek, véleményt nyilváníthatnak, de amikor a nagyban termelt és olcsóbb áru forgalomba kerül, a kistermelő elhagyhatja ősei földjét, hogy valahol szolgamunkát végezzen.

Puskás Attila

A szerző sepsiszentgyörgyi biológus