Könyvespolc – Egy lírikus prózapillanatai

Könyvespolc – Egy lírikus prózapillanatai

Ahogy a szigorú, pragmatikus anatómiai ábrákon az emberi léleknek nincs semmi keresnivalója, a virtuális lélektérképeken hiába kutakodnánk a lírai, epikus vagy drámai látásmód gócpontjai után.

Molnár Judit

2014. augusztus 16., 16:002014. augusztus 16., 16:00

Ennek ellenére tagadni a pszichét ugyanolyan botorság, mint azt állítani, hogy az alanyi vagy tárgyias látásmód, nevelés, tanulás, netán akarat kérdése.

Fogadjuk hát el, hogy nagyon ritka az olyan művész, aki tetszés szerint képes váltogatni énjének egyik rejtett zugába már a fogantatásakor belopott irányultságát.

A legnagyobb alkotók nem is igazán próbálkoznak vele, vagy ha igen, nem minden esetben sikerül. Ami az ő nagyságukat a legkevésbé sem csorbítja. Sőt.

Palocsay Zsigmond (Tordaszentlászló, 1935. november 2. – Kolozsvár, 1994. április 21.) pél­dául zsigeri lírikus – költőként, zenészként egyaránt. De Euther­pé és Erató mellett Melpomenét és Tháliát sem zárta ki teljesen az életéből, Kalliopéról nem is beszélve. Nem titokban lopott félrelépésekben, hanem szép, férfias, őszinte vallomásokban.

A Kriterion Könyvkiadónál 2014-ben megjelent Tűzhínárok prózakötetének Gazdátlan mó­kusok című írásában például világosan megmagyarázza az egyik prózapillanatát: „Ha a költő éjféltájban nyöszörög, és forgolódik vacokká vált baldachinos, kék paplanos ágyában, akkor biza tudnotok kell, hogy felpislogott benne már a líra gyönge, plöppögő gyertyája, s ő, ki annak hordozója, örökös lámpása ––––––– (MARHATÖK-LÁMPÁSA) –––––––––––––– kakast-keltő-korán felül –––––––––– krákog –––––––––– morog vakarózik –––––––––– ásítása denevérprém gereznáit göncbe gyűri, kibattyog vele a fürdőszobába, s miután a hideg vizet szakálláról kutyamód lerázta, bihalsetét kávét főz trottyos ibrikben magának. Közben már rágyújtott persze a harmadik cigarettára, és ügyet se vet az estebédnél fenékig ürült félliteres flaskára. Szürcsöl, kortyol, abrakoló ló-komoran az árva. Magába s magára-libbenve-szállva kajtat versnekvaló után. Aztán talál vagy nem talál?! ––––––––––––– MÚZSA DOLGA.

Legrosszabb esetben ott a próza. Ritmikus, kurta próza. Szép kicsi dallamos, fűszeres-illatos zömök próza, ami akár a futórózsa, GYÖNGE SZÉLBEN: BÓLOGATVA VERSBE HAJLIK ––––––––– Fúj a szél –––––––fújdogál ––––––––––– hajlik a rózsa, hajlik (s a költő mégse dallik). Ne kínlódj, ne kopold, ne nyúzd tovább A SZIVÁRVÁNYOS CIFRA SEMMIT! Körmöcskéje mutatkozik máris egy prózafajta, vadacska írásnak ––––––––––––– Huh! –––––– biza már belekaptak-akaszkodtak ci­ca-tüskéi ujjbegyembe ––––––––––– és fura sajgástól serkentetten ébredezek –––––––––––”

Ezek szerint ha az egyik múzsa fáradt, gyorsan odainti kolléganőjét a költő mellé, ne maradjon egyetlen pil­lanatig se egyedül?! Így is mondhatjuk, vagy akárhogy másképp, de magát a szerzőt megcáfolni semmi esetre sincs jogunk. Maradjunk hát annyiban, hogy Palocsay, az okleveles zenész, sejt­jeiben kódoltan lírikus.

Az idézett Gazdátlan mókusokra a kötet utolsó negyedéhez érve leltem, ennek ellenére már a nyitó írásokból egyértelművé vált, hogy ezeket a prózai szöve­geket csakis egy nagyon jó költő írhatta. Nem a míves ritmicitás, nem a zeneiség miatt, hanem „az adás menetét” a háttérben érc­szoborként vigyázó lírai én lelki szemei miatt.

Ezt is első kézből, tőle tudtuk meg: „Anyám nővére, Vénkánya, másnap reggel bosszúsan ki­je­len­tette, hogy ő ilyen rafinált kurva kölyket még sohase látott. Ugyanis: ennek a ribancnak még lámpással se lehet kifürkészni a gondolattyát. ’Sze amikor kimondja végre, mit akar: szava máris valami egyebet takar. – Hásztán micsinájak? – bezeregtem. Jó az adóm. Meglehet, hogy másnak rossz a vevőkészüléke. Vagy csak középhullámon fog valamit, amikor én éppen ultraröviden sugározom a leglényeget. Vannak kérem különös-korán mutatkozó képességek, a priori kategóriák meg más egyebek –––––––––––––––– Ezt se értette Vénkánya. Mit tehettem? Vettem az ostort, kértem két szál fokhagymás kolbászt-kinyeret, túrót, hajmát hozzá a tarisznyába, s indultam máris bihalyat őrizni ki a rétre ––––––––––––”

Palocsay Zsigmond életének és életművének ez a komplex, állandó kettősség volt nemcsak a csodája és varázsa, de egyben a megértése mesteri zárjába tökéletesen beleillő kódkulcsa is. Ahogy a fenti részletben is érezhető: az alkotás filozófiájának magasságaiból egyetlen apró mozdulattal szökken le – Shakespeare Arieljéhez hasonlóan – a földközeli bivalyterelgetésbe. Kortársai, barátai csodálattal emlegették közös borháncsi és Pata utcai barangolásaikat, a város és nem ritkán a társadalom szélére szorult emberekkel folytatott eszmefuttatásaikat, a nagyhírű „rózsamágus” édesapjának szűkszavú élettanácsait, a Kolozsvár közeli vizek mellett vagy a Duna-deltában eltöltött horgászásokat, az egymással és a természettel szavak nélkül megkötött örök érvényű szövetségüket.

Egyik legjobb barátja, Szilágyi Domokos rajzolta meg szavakból a Palocsay Zsigának ajánlott De profundis clamavi költeményében az alkotótárs szívszorítóan élethű portréját: „agyarai közt a pipával / álla alatt hegedűvel / a pipái közt agyarakkal / belsőzsebében két zivatarral / el­indul a csapán szárnyas parnasszusi agarakkal / kétoldalt rezgő­nyársor a szélben / mint / zengő / érc / és/ pengő/ cimbalom/ mint zengő érc és pengő cimbalom / ballag ballag medvéül / pénzét őrzi pásztortáska / szabadsága eszterlánc / a napocskával szembecsobog / kuckóját béleli háziszőttes nyarakkal / elheveredvén útmenti gyöpön / hallgatom rezgőnyár leveleinek ezüst arpeggióit”.

Palocsay Zsigmond: Tűzhínárok, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2018. július 21., szombat

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról

Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról
2018. július 07., szombat

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.

Vegyük az adást, ne csak az érettségit
Vegyük az adást, ne csak az érettségit
2018. július 07., szombat

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

2018. július 01., vasárnap

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője
2018. június 02., szombat

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről

A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről
2018. május 06., vasárnap

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása

Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása
2018. április 22., vasárnap

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?
Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?
2018. április 22., vasárnap

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

2018. április 15., vasárnap

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről

Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről
2018. április 09., hétfő

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról

Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról
2018. március 25., vasárnap

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel

A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel
2018. március 18., vasárnap

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban

Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban