A siker gyakorlatilag totális: Budapesten, ahol a baloldal és a liberálisok hagyományosan erősebbek voltak, a 23-ból 17 kerületben választottak fideszes polgármestert, fideszes többségű a fővárosi közgyűlés, és Tarlós István marad a főpolgármester. A 23 megyei jogú városból 20-ban győzött a Fidesz–KDNP jelöltje, és a megyei közgyűlések is a kormánypártok irányítása alatt lesznek.

Az újabb elsöprő győzelem okai egyrészt abban keresendők, hogy az ellenzék még mindig képtelen volt hiteles alternatívát felmutatni a kormánnyal szemben, amely viszont gyakran populista, de a polgárok anyagi biztonságérzetét bizonyos mértékig növelő intézkedések – például a rezsicsökkentés és a devizahitelesek megsegítése – révén meg tudta tartani a támogatottságát.

A másik ok az ellenzék szétforgácsoltsága. A bal-, illetve a balliberális oldal pártjai jelenleg legalább olyan mértékben tekintik ellenfélnek egymást, mint a kormányt. Ezt mutatja, hogy Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke már az urnazárás után közölte: nem hajlandóak együttműködni a korábbi szocialista párt- és miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával. Pedig a budapesti főpolgármester-választás eredménye azt mutatja: ha van összefogás és közös jelölt, az képes lehet legalább tisztes eredmény elérésére. Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter 36 százaléka a győztes Tarlós István 49 százaléka mellett azt jelzi, a balliberális szavazók részéről lenne igény az összefogásra.

Igaz, az sem mindegy, hogy kivel és kit támogatva. A baloldal óriási hátránya, hogy egyelőre képtelen nem az előző huszonöt évben lejáratódott, hiteles arcokkal előállni. Bokros Lajos jelöltként való indítása – amelyre azt követően került sor, hogy az MSZP újabb bukást szenvedett el a politika terén láthatóan idegenül mozgó Falus Ferenc tragikomikus főpolgármester-jelölti kalandja után – arra enged következtetni, hogy óriási a káderhiány.

Az alacsony részvétel is azt mutatja: a baloldali szavazók inkább otthon maradtak, semhogy a rendelkezésre álló jelöltekre voksoljanak. (Ezért is arathatott újabb jelentős győzelmet a szavazótáborát viszonyt egyben tartó kormányoldal.) Az egyetlen kivétel a szegedi Botka László, aki az MSZP színeiben ismét toronymagas győzelmet aratva tartotta meg polgármesteri székét. Ő viszont egyelőre megelégszik a helyi sikerrel, nem kívánja magát országos vezetői szerepet vállalva kompromittálni.

Az, hogy meddig marad meg a kormányoldal jelentős fölénye, többek között azon múlik, hogy a baloldalon hogyan alakulnak az ellenzék vezető szerepéért folyó harcok. Gyurcsány Ferenc egyértelműen bejelentkezett erre a pozícióra, azonban személyisége még a balliberális oldalon is annyira megosztó, hogy elvakult rajongóin kívül gyakorlatilag mindenki mást csak elriasztana. Az MSZP éppen ezért nem kér a vele való szövetségből. Ugyanakkor a mostani, újabb kudarcos szereplés – és az, hogy jelöltjük, Falus Ferenc már a megmérettetés előtt csúfosan elbukott – őket sem igazán jogosítja fel nagy reményekre.

A Jobbik szereplése sem nevezhető átütő sikernek. Valamelyest jobb eredményt ért el, mint négy évvel ezelőtt, azonban még mindig távol áll a váltópárti szereptől, és az, hogy közel áll ahhoz, hogy második erővé váljon, a baloldal szétforgácsoltságának tudható be. Az LMP szereplése azt mutatja: az ökopárt nem tud meggyőző, eredeti alternatívát felmutatni, és ezzel képtelen kitörni a budapesti bázisú kispárt szerepköréből.

A négy év múlva esedékes parlamenti választások erőviszonyai tehát részben azon múlnak, hogy a baloldal tovább erodálja önmagát a belső küzdelmek során, vagy kialakul egy olyan pólus, amely képes maga körül integrálni a baloldali érzelmű szavazókat. Másrészt pedig azon, hogy a kormányoldal milyen politikát folytat, a harmadik győzelem után képes lesz-e hatékony, kevesebb konfliktussal járó kormányzást folytatni.

Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport