Ez volt a helyzet a Kelet-Ukrajnára vonatkozó minszki megállapodás és a migránskérdésben született EU-török egyezség esetében is. Ám a múlt hétvégi pozsonyi EU–csúcs megmutatta, hogy Merkel mélyülő otthoni bajai, amelyet a kereszténydemokraták gyászos szereplése a vasárnapi berlini tartományi választáson is igazolt, erodálja befolyását a német határokon túl – írja a Reuters hírügynökség.

„Merkel a menekültválság nyomán felfedezi, hogy nincs túl sok barátja Európában. Márpedig barátokra és szövetségesekre van szüksége egy sor kérdésben” – közölte egy valamikor befolyásos EU-tisztségviselő, aki szorosan együttműködött a kancellárral az euróválság idején. A hivatalos személy, aki nem járult hozzá neve közléséhez, azt mondta, hogy nem lát alternatívát Merkellel szemben, sem pártjában, a CDU-ban, sem Németországban, sem Európában.

Ám úgy vélte, hogy az ellenállás a német vezetéssel szemben csak növekedni fog. Merkel a német pénzügyi szigor és a nyitott európai határok „arca” – két olyan politikáé, amelyek energiával töltik fel a populista pártokat szerte az Unióban, s néhány európai fővárosban azt is suttogják, hogy azok talán döntő szerepet játszottak az EU-ból való kilépést pártolók győzelmében a brit referendumon.

Mindazonáltal annak esélyei, hogy Merkel megpróbálja negyedik mandátumát is megszerezni a jövő évi választásokon, jók. Van esélye, dacára annak, hogy pártját egy sor tartományi választáson kudarc érte, és civakodás folyik bajor szövetségesével, a Keresztényszociális Unióval a kancellár befogadáspárti migránspolitikája miatt.

Szokatlanul önkritikus hétfői sajtókonferenciáján Merkel elismerte, hogy megosztottság tapasztalható Európában a menekültkérdésben. Kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy pályázik-e újra a kancellári posztra, ám ha igen, s ha nyer, már egy odahaza és Európában egyaránt meggyengült politikus foglalja el majd a tisztséget.

Ennek következményi lehetnek számos európai fronton. Berlin már most visszalépésre kényszerül a gazdaságpolitikában, kénytelen elfogadni az uniós költségvetési szabályok hatástalanságát a deficitszabályok megszegőivel, például Spanyolországgal és Portugáliával szemben, kénytelen fejet hajtani az Európai Központi Bank „könnyű pénz” politikája előtt.

Merkel Pozsonyban beismerte, hogy kudarc érte a migránskvóta kérdésében: egy évig próbálta meggyőzni EU-partnereit, hogy fogadjanak el migránskvótákat, de most beleegyezett abba, hogy befogadja a kelet-európai országok „rugalmas szolidaritásra” vonatkozó javaslatát. Ennek ellenére Orbán Viktor magyar miniszterelnök szükségét látta annak, hogy (Merkel) politikáját „önsorsrontónak és naivnak” nevezze, és elítélje.

A német befolyás következő tesztje az EU egybentartása lehet az Oroszországra az ukrán válság miatt kirótt szankciók ügyében. Hivatalos személyek magánbeszélgetésekben elismerik, hogy alternatívákról kénytelenek gondolkodni a minszki megállapodás ellenében, amelynek teljesítéséhez a szankciók feloldását kötik. „A kérdés az, hogy miként formáljuk át Minszket valami mássá. Az egész egyre frusztráló gyakorlattá válik, amelynek politikai ára van az érintettek számára” – közölte egy tisztségviselő.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Orbán Viktor az EU-n belül azok csoportjához tartozik, amely erősen kételkedik a Krím félsziget elcsatolása és a kelet-ukrajnai felkelők támogatása miatt Moszkvára két évvel ezelőtt kirótt gazdasági és pénzügyi szankciók kérdésében. Robert Fico szlovák miniszterelnök a hétvégén a Reutersnek adott interjújában „hatástalannak” és az EU számára károsnak nevezte a szankciókat. Szerinte Oroszország a minszki vállalások teljesítésében többet tett, mint Ukrajna.

Merkel és az EU számára a következő nagy erőpróba a Brexit, azaz a britek kilépése az Európai Unióból. Merkel a júniusi brit referendum óta azt részesítette előnyben, hogy Londonnal olyan megállapodást érjenek el, amely közel tartja a briteket az EU-hoz. Ám a német kancellárnak itt is erős ellenszéllel kell megküzdenie, különösen francia részről. A franciák azt mondják, hogy a kilépést olyan fájdalmassá kell tenni a britek számára, amilyen fájdalmas csak lehet.

Berlin és Párizs évtizedeken át a szorosabb európai integráció motorja volt, s ez a két politikai központ tarthatja magánál annak kulcsát is, hogy az Unió miként birkózik meg a széthullás új időszakával. Viszonyuk azt is meghatározhatja, hogy Merkel továbbra is fontos szerepet fog-e játszani a politika alakításában Európában, vagy egy meggyengült, elszigeteltebb figurává válik. François Hollande, a jelenlegi francia elnök lojálisan Merkel mellett állt Pozsonyban, de szinte mindenki arra számít, hogy Hollande tavasszal távozik hivatalából.

Amennyiben helyére Alain Juppé, a korábbi centrista miniszterelnök kerül, egyesek esélyt látnak Merkel számára, hogy bizonyos fokig helyreállítsa a konszenzust és a két ország meghatározó szerepét Európa irányításában. Amennyiben azonban a francia választások győztese a korábbi elnök, Nicolas Sarkozy lesz, minden nyitott kérdéssé válhat. Amikor 2007 és 2012 között az egyikük Berlinben, a másikuk Párizsban kormányzott, a rögös start után, a válság elleni küzdelem éveiben egyre közelebb kerültek egymáshoz, s a végén már csak Merkozyként emlegették őket.

Az elmúlt hónapokban azonban Sarkozy számos fontos kérdésben Merkel ellenében pozicionálta magát, legyen szó a menekültekről, a nemzeti önazonosságról, Törökországról, Oroszországról, a Brexitről vagy akár a klímaváltozásról. „Az árok Merkel és Sarkozy között széles lett. Megválasztása nagy probléma lehet Merkel számára” – mondta egy tekintélyes német hivatalos személy.