Sokan párhuzamot vonnak a nemrég történt repülőgép-szerencsétlenség és a közel fél évszázaddal ezelőtt bekövetkezett erdélyi légi katasztrófa körülményei, a hatóságok akkori és mostani reakciókészsége között.

Ezekben a napokban rengeteg bírálat éri a román speciális távközlési szolgálatot, a légi irányítást, a titkosszolgálatokat és más illetékes állami szerveket amiatt, hogy több órán keresztül képtelenek voltak lokalizálni, pontosan hol hajtott végre kényszerleszállást a múlt hónap végén az Erdélyi-szigethegységben egy orvosokat szállító kisrepülőgép. A roncsokat hat órával a becsapódás után megközelítő mentőalakulatok a pilóta és az egyik utas életét már nem tudták megmenteni, öten kisebb-nagyobb sérülésekkel túlélték a balesetet.

A történtek negyvennégy évvel ezelőtti keserű emlékeket idéztek fel a Nagyváradon élő Aurora Şincában, aki annak idején a férjét veszítette el hasonló repülőgép-katasztrófában. 1970. február 4-én a román állami légi társaság, a Tarom menetrendszerinti járata tizenöt utassal és hat fős személyzettel a fedélzetén Bukarestből a bihari megyeszékhelyre tartott, amikor lezuhant Kolozs és Bihar megye határán.

A Vigyázó-hegységben (közismerten Vlegyásza, egykori nevén Kalota-havas) bajba jutott Antonov 24-es gépmadár kettétört a becsapódáskor, amelynek nyomán tizennégyen szörnyethaltak, heten csodával határos módon túlélték a balesetet. A hozzátartozók mindhiába fordultak tájékoztatásért, a kommunista hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el, és semmiféle információt nem adtak ki a tragédiáról.

A jelenleg 76 éves nyugalmazott újságírónő – akkori nevén Pop – kétségbeesetten próbált megtudni valamit a gépen utazó férje sorsáról, a baleset körülményeiről, a katonai ügyészségtől, a légi társaságtól és a szállítási minisztériumtól is ugyanazt a választ kapta: államtitok. Főleg az 1989-es rendszerváltást követően folytatott magánnyomozása során sikerült feltárnia, hogy a sűrű ködben a pilóta nem vette tekintetve a figyelmeztetést, hanem a nulla látótávolság ellenére leszállási manőverbe kezdett, mert azt hitte, már Nagyvárad közelében jár.

„Gheorghe Maurer miniszterelnök házipilótája ráripakodott az irányítótoronyra, hogy ne oktassák őt, aki hivatalosságokat szokott szállítani\" – nyilatkozta Aurora. A kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáte a helyi lakosoknak is megtiltotta, hogy megközelítsék a baleset helyszínét, ahol három nappal később nemcsak szétroncsolódott holttesteket, hanem olyanokat is találtak, amelyeken nem voltak külsérelmi nyomok. Ők minden bizonynyal fagyhalált szenvedtek.

Mindezt hosszú idő elteltével megerősítette az özvegynek a katasztrófa egyetlen túlélője, Sarkadi Sándor, aki törött lábbal és karral fél napig és egész éjszaka vonszolta magát egy patakmederben, míg eljutott egy erdei menedékházig. „Felfele, patak, repülő\" – a később családjával együtt Németországba emigrált nagyváradi magyar férfi csak ennyit tudott kimondani. A hatóságok azonban még ekkor sem igyekeztek a bajba jutottak megsegítésére.

Az áldozatok holttestét lezárt koporsóban adták át a hozzátartozóknak, a halotti bizonyítványokban pedig annyi szerepelt, hogy valamennyien munkahelyi baleset során vesztették életüket. A kommunista rezsim perverzitására vall az is, hogy a három hónapos terhesen özvegyen maradt Aurora Pop számára az akkori abortusztilalom ellenére a megyei pártfőtitkár azt javasolta, hajtson végre művi terhességmegszakítást, nem büntetik meg. A nő azonban megtagadta, fia pedig ma a Világbank washingtoni központjában dolgozik.