Egyaránt tisztelték Amerikában és Izraelben, közéleti szerepléséért 1986-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki, az Éjszaka című könyvéért az irodalmi Nobel-díj esélyesei között is számon tartották.
Elie Wiesel személyes és családi tragédiáját – Mára­maros­szigetről történt 1944-es deportálását és lágerbeli szenvedéseit – sok más túlélőhöz hasonlóan egy évtizeden át próbálta eltemetni magában – olvasható az MTI portréjában.

Az Éjszaka című, világhírt hozó művét csak az ötvenes évek végén vetette papírra előbb jiddis, majd francia és végül angol nyelven, egyre rövidebb terjedelemben. A történtek évekig tartó belső, lelki feldolgozása után megírt könyv eleinte visszhangtalan maradt, csak évek múltán kezdett nemzetközi méretekben ismertté válni. Ekkor kezdődött el a második világháborús zsidóüldözések nemzetközi, társadalmi feldolgozása, amit éppen az egyéni sorsok köztudatba kerülése, köztük Elie Wiesel könyve eredményezett. A hatvanas évek közepéig Wiesel szinte éhezett, noha sok nyelvet magas szinten ismert, és egyszerre három lapot is tudósított New Yorkból, az izraeli Jediót Ahronótot, egy francia és egy jiddis újságot.

Modern próféta

A hatvanas évek közepétől Wiesel munkájának is köszönhetően a zsidó holokauszt az egyedi népirtás történetén túl a népekhez, nemzetiségekhez való tartozás miatt rasszista igazságtalanságok és genocídium jelképévé vált. Wiesel számára, afféle modern prófétaként, a holokauszt megismertetése és oktatása túlmutatott önmagán: az egyetemes morális értékek jegyében a hallgatás elleni harc indoklása is lett, hogy soha sehol ne lehessen többé a holokauszthoz hasonló népirtás. Ezért nemzetközi tekintélyét is felhasználva, élő lelkiismeretként számos nemzetközi konfliktus idején megszólalt egyebek közt Kambodzsa, Bosznia, a kurdok, az afrikai éhezők és a darfuri válság ügyében is. A Nobel-békedíj átvételekor, 1986-ban céljairól szólva azt mondta, „megpróbáltam életben tartani az emlékezetet, harcolni a felejtés ellen. Mert ha felejtünk, akkor bűnösökké, cinkosokká válunk”. „Megesküdtem, hogy soha nem hallgatok az emberi szenvedés és megaláztatás láttán. Állást kell foglalnunk. A semlegesség a zsarnokot segíti, sohasem az áldozatot, a kínzót, és nem a meggyötört embert” – hangsúlyozta.

Wiesel gyakran hangoztatta, hogy a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közömbösség, és szembeszállt a rasszizmus minden formájával. Egy 1992-es interjújában úgy fogalmazott, hogy „egyik embercsoport vagy vallás sem felsőbb- vagy alsóbbrendű. Minden népcsoport feletti kollektív ítélkezés hibás, csak a rasszisták tesznek ilyet”. Elie Wiesel először 1949-ben látogatott el Izraelbe, ahonnan már a Jediót Ahronót külföldi tudósítójaként tért vissza 1950 januárjában Párizsba. Útjáról 2010-ben azt mondta, hogy „amikor egy zsidó először utazik Jeruzsálembe, az nem az első látogatás, hanem a hazaérkezés”. Az író sokszor felhívta a figyelmet a zsidó nép Jeruzsálemhez fűződő különleges kapcsolatára, és bírálta Barack Obama amerikai elnököt, amiért Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőtől a kelet-jeruzsálemi építkezések leállítását követelte.

„Jeruzsálem a politika fölött áll” – vélekedett. – A Szentírás több mint hatszázszor említi, a Korán viszont egyszer sem. A zsidó néphez tartozik, és több mint egy város”. 2014-ben az Erős Szikla fedőnevű hadművelet idején a palesztin civil lakosság védőpajzsként való felhasználása miatt elítélte a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász mozgalmat. Wiesel aktívan próbálta akadályozni az iráni atomtörekvéseket, és amikor Netanjahu 2015 februárjában az amerikai kongresszusban elmondta vitatott beszédét Obama iráni atomegyezménye ellen, akkor a díszvendégek sorában foglalt helyet, amivel kiváltotta a Háárec című izraeli újság bírálatát. A zsidó állam feltétlen támogatása és nemzetközi tekintélye nyomán két izraeli miniszterelnök, az 1999-től 2001-ig kormányzó Ehud Barak és Benjámin Netanjahu jelenlegi kormányfő is felkérte az államelnöki feladatra, noha nem volt izraeli állampolgár.

Beismerésre késztette Bukarestet

A holokausztot túlélő, Amerikában letelepedett, az emlékezést és megbékélést hirdető humanista íróként nemzetközi elismerést kivívó Wiesel 2002-ben Ion Iliescu akkori román államfőtől megkapta a Románia Csillaga érdemrend főtiszti keresztjét. A kitüntetést azonban két évvel később visszaadta, amikor megtudta, hogy Iliescu az antiszemitizmusáról és idegengyűlöletéről elhíresült Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy-Románia Párt elnökének is ezt a kitüntetést adományozta. Elie Wieselnek jelentős szerepe volt abban, hogy az addig másokra mutogató, az országuk területén elkövetett atrocitásokat tagadó vagy bagatellizálni próbáló bukaresti vezetők a 2000-es évek elején elismerték: Romániában is volt holokauszt.

Miután a NATO-csatlakozásra váró Románia kulturális miniszterének holokauszttagadó nyilatkozata diplomáciai botrányt váltott ki, Ion Iliescu nemzetközi történészbizottságot bízott meg a romániai holokauszt tanulmányozásával. Az Elie Wiesel vezette testület 2004-ben közzétett, Romániában hivatalos dokumentummá vált jelentése szerint a második világháborúban a Ion Antonescu vezette kormány által ellenőrzött területeken több mint negyedmillió romániai és ukrajnai zsidó pusztult el, akiknek a deportálásában, illetve meggyilkolásában főleg a román katonaság és csendőrség vett részt. A jelentés a román fennhatóságú területeken elpusztult áldozatok számát 280 és 380 ezer közöttire, míg az észak-erdélyi holokausztban elpusztultak számát 135 ezerre becsüli. 2005-ben a román kormány létrehozta a nemzeti holokausztkutató intézetet, amely megalakulása óta Elie Wiesel nevét viseli.