Egy fiktív funkcióért fizetését évekig felvevő televíziós szerkesztő körül nemrég kirobbant botrány egy sokkal mélyebb problémára hívja fel a figyelmet.

Mint ismeretes, a román közszolgálati rádió és televízió igazgatótanácsának tagjait többek között a parlamenti pártok jelölik. A pártok leggyakrabban egy-egy velük szimpatizáló médiaszakembert választanak, aki viszont a hivatali eskü letétele után már a törvény szerint nem a pártot, hanem az intézményt kell szolgálja. Az igazgatótanács tagjai nem szólhatnak bele a műsorokba, konkrét személyzeti kérdésekbe, hanem a két hatalmas médiaintézmény általános, strukturális folyamatait, a szerkezetet, a rendszer egészét illető döntéseket hoznak. Ugyanakkor a pénzügyi folyamatokat, az évenkénti beszámolókat is felülvizsgálják, majd a parlament illető bizottsága elé terjesztik.

És mégis. A politikai alakulatok reflexei és a tévé, rádió működését irányító vezetők kiválasztásában játszott strukturális szerepük miatt az igazgatótanács tagjainak személyes befolyása nem elhanyagolható. Nem mindegy az, ha valamelyik részleg igazgatójának van támogatója a testületben. A legértékesebb támogató mindig a szabály szerint többséget élvező kormánykoalíciós tagok valamelyike, de az is számít, ha az épp ellenzékben lévő párt küldöttje viseli a szívén az illető kisebb vezető sorsát. Így aztán működik mégis a hoci-nesze, „fă-mi că-ți fac” (tégy nekem, teszek érted).

És a magyarok? A kilencvenes években, a médiatörvények első időszakában (addig ilyen nem létezett) az RMDSZ is ismert médiaszakembereket, sajtósokat bízott meg ezzel a feladattal, akiktől remélni lehetett, hogy a köztévé, közrádió magyar szerkesztőségeinek a sorsát a szívükön viselik, az anyagi gondokat, ha kell, akár a tanács elé viszik, a magyar nyelvű műsorok adásidejét érintő intézkedéseket próbálják pozitív irányba terelni stb.

No és persze van, aki az egyéb műsorokban nem egyszer előbukkanó magyarellenes hangokra felhívja a figyelmet, ha kell, tiltakozás és beadványok formájában. Ez nem beavatkozás, nem cenzúra, hanem egyszerűen a szabályok tiszteletben tartatása, hiszen a médiatörvényben külön cikkely foglalkozik a mindennemű közösség elleni gyűlöletkeltés és diszkrimináció tiltásával.

Aztán változtak az idők. Ahogy az erdélyi magyar politikai közélet rétegződött, a szövetségen kívül más opciók, vélemények, civil szervezetek és pártok jelentek meg, e folyamattal egy időben a közszolgálati elektronikus sajtóba küldött személyek esetében egyre fontosabb lett a szakmai kiválóság helyett a politikai megbízhatóság. Ez odáig fajult, hogy az RMDSZ olyan igazgatótanácsi tagokat is jelölt ezekre a felelős, nagy fizetéssel és aránylag kevés munkával járó feladatokra, akiknek a világon semmi közük nem volt a média világához.

Nem célom a személyeskedés, de ilyen eset volt az épp most címlapsztori hősévé vált Debreczeni Hajnal férjének, a biológus Nagy Zoltánnak a jelölése a közszolgálati televízió (RTV) igazgatótanácsába. A kinevezett magyar tanácstag elismert szakembere a denevérek életvitelének és a verebekből írta a doktori dolgozatát, bizonyára kiváló biológus, de mi köze a denevéreknek a televízióhoz? Aztán kinevezték egy inkább hozzá illő helyre, a környezetvédelmi minisztériumba államtitkárnak.

Az eltávozott tag helyét az igazgatótanácsban ilyenkor az eredeti jelöléskor is megnevezett helyettes veszi át, aki ki más lehetett, mint a feleség, aki egyben az RMDSZ szövetségi elnökségének sajtótanácsosaként működött, ugyanakkor papíron a Kolozsvári Rádió szerkesztője volt. Nota bene: amúgy a közmédia szerkesztőstátusza nem fér össze azzal, hogy valaki részt vesz egy politikai alakulat tevékenységében.

Tetszik? A nagy felelősséget és szakértelmet feltételező állások osztogatásából elképesztő kiscsoportos családi játékszer lett. Az igazgatótanács egyik tagja mesélte nekem, hogy az új, számára rokonszenves magyar hölgy eddigi leglelkesebb tevékenysége egy erdélyi kereskedelmi televízióval kötendő, annak előnyös szerződés kijárása volt. Eszembe jutott, hogy közben milyen kevés pénzből készítenek igényes műsorokat a köztévés kollégáim, és közülük sokan milyen megalázóan kis fizetést visznek haza.

Kedves Kelemen Hunor! Rádióriporteri múltadra, tehetséges irodalmi kísérleteidre, a jól hangzó, de általad is elismerten blöff „transzközép” elvi alapú csoportosulás rokonszenves filozofálgatására emlékezve azt reméltem, hogy a szövetség élére történt előrelépésed valamilyen változást hoz az egyre inkább egypárti reflexeket felvevő parlamenti képviseletünk korábbi szűk látókörű kapcsolatrendszerén, jelölési, pályáztatási, díjosztogatási alapelvein, amelyekben a „mi emberünk”, „megbízható”, „engedelmes” stb. tulajdonságok legtöbbször felülírták a „jó, elismert szakember”, „ért a területhez”, stb. elvárásokat.

A közmédia területén nagyon súlyos, az erdélyi magyarság összetételét semmibe vevő magatartás az, hogyha egyoldalú pártérdekek érvényesülnek, hisz a közszolgálati rádió, televízió lényegénél fogva mindenkihez szól, nem lehet valamelyik párt egyoldalú szócsöve, zsebtévéje, zsebrádiója! A szövetség, ha bízik az erejében, ha meg van győződve kisebbségi politikájának helyességéről, el kell fogadja a kiegyensúlyozott, hiteles tájékoztatást. Épp a saját önbizalmát bizonyítaná, ha nem félne a vitától, ha nem ragaszkodna az „egy hang, egy igazság, egy párt, egy vezető, …” modellhez!

Kedves Kelemen Hunor, volt rádiós, volt szabadgondolkodó, hová lett a nyitottság, a más vélemény, másként látás igénye, ami azt a fiatal író- és irodalmárnemzedéket jellemezte a kilencvenes évek elején, amelynek Te is tagja voltál? Miért klónozol a pártban néhány korábbi vezetőtől örökölt, megjegecesedett kapcsolatmodelleket, miért zárkózol el az erdélyi értelmiség egy részétől, csak azért, mert fontosnak tartják a véleményszabadságot, és nem pártérdekek, hanem a még itthon maradt magyarok érdekeinek a szemszögéből nézik a „központi”, bukaresti politikai mozgásokat? Miért nem érvényesül a valóságban is az a minden választások után elhangzó szlogen, hogy mivel csak egy magyar párt jutott be a parlamentbe, az minden erdélyi, romániai magyar érdekeit fogja képviselni?

Egy televíziós beszélgetésben nemrég elmondtam: a politikum és a média viszonyának változását egyértelműen a fiatal politikus nemzedéktől remélhetjük. A te eddigi működésedre gondolva már nem vagyok ebben elég biztos. Bár ki tudja? Hátha kerülnek olyan magyarok is a politika élvonalába, akik szeretnek vitatkozni, mert tudják, hogy igazuk van, és azt ki is tudják szavakban fejezni, avagy ha téged újraválasztanak, esetleg elgondolkozol azon, hogy ideje volna lazítanod a korábbi vezetői réteg stílusának a rádcsavarodott köldökzsinórján.

Csak az zárkózik el a más vélemények meghallgatásától, aki nem bízik a saját igazában. A közszolgálati média lényegénél fogva és az azt irányító törvények szerint is a kiegyensúlyozott tájékoztatás, a sokoldalúság és nem utolsósorban az értékorientált műsorsugárzás letéteményese. Ennek a szellemnek az ismerete és tiszteletben tartása kellene érvényesüljön magyar politikusaink közmédiával kapcsolatos mozgásterében is. Az utóbbi időben ennek alig volt nyoma, és emiatt jöhetett létre a kiscsoportos családi homokozóra szorítkozó kinevezési játékok és az adófizetők pénzével való játszadozások sorozata.

Boros Zoltán

A szerző a Román Televízió magyar adásának volt főszerkesztője, a MÚRE egykori audiovizuális alelnöke