Románia jól bánik a kisebbségekkel – adták hírül a minap a lapok az államelnöki tisztségre pályázó politikus, Johannis Klaus kijelentését.
2014. augusztus 16., 15:432014. augusztus 16., 15:43
Az egyik szalagcím – Johannis nem híve az etnikai autonómiának – eszembe juttatta az 1990-es évek derekán újságban közölt mondatomat, mely szerint a politikus olyan, mint a kurva: kínálva kínálja magát, tessék, itt vagyok, válassz engem…
De különbség is van köztük: a prosti megtartja ígéretét, szavának áll. Évekkel ezelőtt épp képviselőjelöltek kampánymegbeszélésére toppantam be az egyik székelyföldi kisváros lapjának szerkesztőségébe. – Te mondd azt a közönségtalálkozón, hogy megoldod a cigánykérdést komoly felzárkóztatási programoddal. Világos? – így az egyik kampánykarmester. – De hiszen ez nem olyan egyszerű dolog, Magyarországon már majdnem ötven éve próbálkoznak a kikupálásukkal, vajmi kevés eredménnyel – hangzott a válasz. A karmester nem tágított. – Ne légy buta, há’ kampány van, mondani, ígérni lehet bármit…
Szóval beszéljük meg legalább a sajtóban, terjedelmi okok miatt csak vázlatosan, miképp is állnak a dolgok, mert politikus a politikussal (román a magyarral) nemigen akar asztalhoz ülni, és indulatmentesen, tárgyilagosan elbeszélgetni fontos, sorsdöntő kérdésekről. A kampányolásra készülő politikust nyilván nem érdekli az etnikai alapú autonómiaügy, mert az erdélyi németekét megoldotta a néhai diktátor (milliárdokért eladta őket az akkori Nyugat-Németországnak). A legtöbb bajt a tudatlanság, tájékozatlanság okozza!
De épp az információs társadalmakban? Ha a fordulat után mindjárt nekiláttak volna bizonyos kérdések tisztázásához az illetékesek, és próbálták volna megértetni a román közvéleménnyel, miért jár nekünk autonómia, bizonyos, ma már előbbre tartana ez a kérdés. Persze ehhez az kellett volna, hogy a nyulat bokrostól lőjék, és ennek nyomán nemcsak a szocialista országoktól, hanem a szocialista (Kelet-Európában: utódkommunista) pártoktól és azok minden hordalékától is megszabadulhattunk volna.
Nem következett volna Marosvásárhely fekete márciusa, már rég működne a kolozsvári önálló Bolyai Egyetem, hát még a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés, Kolozsvár magyar lakossága simán elérte volna a 20 százalékot. Ha olyan jól bánnak velünk Klaus szerint, a kétnyelvűségre vonatkozó bírósági ítéletet miért készül megfellebbezni Kolozsvár mostani – állítólag demokrata – polgármestere?! Az államfőjelölt rózsaszínű szemüvegén át vajon látja-e a sok közigazgatási pert nemzeti szimbólumaink és kétnyelvű felirataink miatt (hozzá nem értő román kormánytisztviselők nyelvünk szokásaiba is bele-beleszólnak).
És a sok hazai és strasbourgi restitúciós per, a kártérítések kifizetésének leállítása? Lebontott gazdasági épületek, vissza nem adott szántók, legelők, erdők. Erdélyben a bíróságok mindenütt keresztbe tesznek a magyar közösségi és magánjavak visszaszolgáltatásában. Erre olykor a román sajtó is rátesz egy-egy lapáttal. Például Marosvásárhelyen a közelmúltban elképesztő uszító cikk jelent meg a román sajtóban az elkobzott magyar magánjavak visszaszolgáltatása ellen. Mintha a néhai kommunista diktátor rendelte volna meg az anyagot.
Tele van tévedéssel, hazugsággal. Ilyenkor – ha rólunk van szó – fütyülnek az illetékesek a törvényességre, arra csak akkor vigyáznak a prefektusok is, ha zászlóügyről, kétnyelvűségről, utcanévről vagy autonómiaigényről van szó. Azzal senki sem törődik, hogy vannak rossz törvények is. Vezető politikusok az alkotmány első paragrafusát szentnek és sérthetetlennek tartják, mintha azt nem halandó emberek fogalmazták volna. Ha Amerikából hozatnának igazságügyi nyelvészt (Európában talán még nincs ilyen), bebizonyítaná: ebben a formában a szöveg nem felel meg a valóságnak.
Az sem épp a jó bánásmódra utal, hogy az államfő elvárja tőlünk: anyanyelvi szinten ismerjük a románt, és legyünk jártasak annak jellegzetes fordulataiban is. Őméltósága ellentmondásba kerül most saját magával, ugyanis ő mondta ki először – Kovászna megyei látogatásán –, hogy a magyar tanulóknak, mivel nem anyanyelvük a román, más módszerrel kell tanítani az államnyelvet.
Az évekkel ezelőtt felvetett kérdés még mindig a vajúdás állapotában van. Arra, hogy mi az anyanyelv, és mi az idegen nyelv, netán környezeti nyelv, most nincs módunk kitérni. Részben megmagyarázza ezt az elnöki hivatalnak az a nyelvi (fordítási) melléfogása, amely diplomáciai botrányt idézett elő évekkel ezelőtt Magyarország és Románia között (Cotroceni szerint önkormányzat = autoguvernare, eredménye: Sólyom László nem jöhetett repülőgépen Romániába).
Még maradt bőven említeni-megbeszélni való. Mint például: miért nemhivatalos regionális nyelv a magyar Erdélyben, milyen nyelven folynak a bírósági tárgyalások tömbmagyar vidékeken is, miért nincs magyar főügyésze évtizedek óta egyetlen magyar többségű városnak sem, milyen etnikai arányról árulkodnak a megyei közintézmények besorolási listái, mi lett a gyulafehérvári ígéretekkel stb. Ezeket hagyjuk meg a novemberi államelnök-választás utáni napokra.
Komoróczy György
A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró
Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.
Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.
Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.
A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a
Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.
‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am
Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.
Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.
A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.
Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.
szóljon hozzá!