A magyar nyelvű állami egyetemhez való jog

Két tétel mellett szeretnék érvelni ezzel kapcsolatban: (a) nem beszélhetünk egységes nemzetközi standardról az anyanyelvi oktatás jogát illetően; (b) ennek ellenére, egy olyan specifikus helyzetű kisebbségnek, mint a magyar, joga van egy anyanyelven működő állami egyetemhez. Az érveim a következők:

a. A kisebbségek nyelvén történő egyetemi oktatásra vonatkozó nemzetközi standardok témája

Nincs olyan, a nagy kormányközi struktúrák által elfogadott nemzetközi dokumentum – amelyhez Románia is csatlakozott volna –, amely előírná a kisebbségek anyanyelvén működő állami egyetemek létrehozását. Ha jól belegondolunk, a „nemzetközi standard” kifejezés az egyetemi oktatás vonatkozásában gyakorlatilag értelmét veszti. Valójában, a nemzetközi standardok egy minimális mércét írnak elő, aminek a betartására kötelezik az államokat a nemzeti kisebbségek védelmének biztosítása érdekében (ebben az esetben). Ha az egyetemi oktatás kérdésköre kizárólag nagy létszámú, fejlett kultúrával rendelkező kisebbségek esetében vetődik fel – vagyis kivételes esetekben –, nem létezhet nemzetközi standard – amenynyiben azt „általános érvényűnek” tételezzük. Ebből kifolyólag az egyetemi oktatás tekintetében a nemzetközi jogra akkor hivatkozhatunk, ha az egyezmények szellemét, és nem a szabályokat tartjuk szem előtt. Jelentős szerepet játszanak azok a modellek, amelyek különböző államok számára megoldást jelentettek hasonló problémák esetében, hasonló körülmények között. A nemzeti modellek nem részei a nemzetközi jogrendnek, de mindenképpen a „customary law” (szokásjog) szerepét töltik be.

A kisebbségek nyelvén történő egyetemi oktatásra vonatkozó nemzetközi dokumentumok szellemisége

A nemzetközi dokumentumok szellemiségét e tekintetben a fentebb tárgyalt, polgári és politikai jogokra vonatkozó nemzetközi egyezmény fejezi ki. Léteznek másfelől „szakosodott” ágazatokra vonatkozó ajánlások, amelyeket kormányközi szervezetek támogatnak, nem egy szoros értelemben vett érvényesítési procedúra révén, hanem az ajánlások égisze alatt, szakértői csoportok által kifejtett álláspontokon keresztül. Ilyenek A nemzeti kisebbségek oktatási jogaira vonatkozó hágai ajánlások (amelyeket az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosi hivatala mellett működő Etnikumközi Kapcsolatok Alapítvány égisze alatt dolgoztak ki). A dokumentum 17. cikkelye kimondja: „A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van a saját nyelvű felsőfokú oktatáshoz, amennyiben kifejezték erre való igényüket, és ha létszámuk indokolja... A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek továbbá különböző lehetőségeket és eszközöket vehetnek igénybe saját felsőfokú intézményeik létesítésére.” Jelentőségteljes a 18. cikkely: „Azokban az esetekben, amikor egy nemzeti kisebbség, történelmének legutóbbi korszakában, fenntartotta és ellenőrizte saját felsőfokú intézményeit, ez a tény figyelembe veendő a követendő modellek meghatározásában.” Egyébként az identitásképző jelentőséggel bíró intézményekhez való jog minden, a kisebbségek védelmének szentelt nemzetközi egyezmény alapkövetelménye, amit Románia jogi kötelezettséggé alakított.

Megemlítjük még az Európa Tanácsnak a kisebbségek felsőfokú oktatáshoz való hozzáféréséről szóló 1353. ajánlását, amelyet 1998. január 27-én elfogadott a parlamenti közgyűlés, amely a 6. (iv) cikkelyben leszögezi: „a kormányoknak el kell fogadniuk a felsőfokú tanulmányok végzésére és az ilyen célú intézmények létrehozására vonatkozó alapvető szabadságjogot; ezeket az intézményeket hivatalos támogatásban kell részesíteni, mihelyt a jellegüket elismerték – diszkriminációmentesen és méltányossági alapon –, és megállapították, hogy létezik egy reális igény; a nyelv nem lehet kritériuma az intézmények és minősítések elismerésének.”

Figyelembe véve a romániai magyar közösség létszámát és kultúrájának fejlettségi fokát, megállapítható, hogy amennyiben az idézett dokumentumok nem alkalmazandók az ő esetükben, akkor nem alkalmazandók egyetlen más európai kisebbségi közösség esetében sem.

Egyetemi oktatás a nemzeti kisebbségek anyanyelvén. Példák

Hogyan kezelik más államok a kisebbségeket? Milyen modellek vannak? A Finnországi Egyetemi Okirat, az ágazat alaptörvénye, 1997. június 27-én elfogadott formájában, a 9. szakasz 2. bekezdésében kimondja: „A Helsinki Egyetem, a Helsinki Technológiai Egyetem, a Szépművészeti Akadémia, a Sibelius Akadémia, a Formatervezési Egyetem és a Színművészeti Egyetem képzési és vizsgáztatási nyelve a finn és a svéd. Az Abo Academi Egyetem, a Helsinki Egyetem Svéd Közgazdaságtani és Üzleti Iskolájának és Svéd Szociális Gondozói és Közigazgatási Iskolájának képzési és vizsgáztatási nyelve a svéd.” (Tehát Finnországban létezik több vegyes tannyelvű egyetem és több svéd nyelvű egyetem mintegy 285 ezer svéd számára, akik Finnország lakosságának 5,8 százalékát teszik ki). Anyanyelvi felsőfokú oktatás létezik az olaszországi Dél-Tirolban is, 303 ezer német anyanyelvű számára (0,5 százalék). Svájcban 1,3 millió francia anyanyelvű (18 százalék) és 500 ezer olasz anyanyelvű (7 százalék) lakos él. Ezek a nyelvek hivatalos nyelvnek és egyetemi oktatási nyelvnek számítanak. A kanadai Ontarióban, ahol az angol nyelvet beszélő népesség fölényes többséget alkot (mivel a mintegy 6,1 millió franciának a 80 százaléka Québecben él), létezik francia nyelvű egyetemi oktatás (University of Ottawa).

A legutóbbi példák másfajta alkotmányos berendezkedéssel rendelkező államokra vonatkoznak (föderatív, szövetségi típusú államok). A nemzeti kisebbségek jogainak szempontjából azonban az állam jellege (egységes, szövetségi) semmilyen relevanciával nem bír, ami az államnak a kisebbségek védelmére vonatkozó kötelezettségét illeti.

Való igaz, számos állam bátorítja a többnyelvű egyetemek gondolatát. De ezeken az egyetemeken a kisebbségi nyelvek kiemelt figyelemben részesülnek. A kisebbségi nyelveken történő oktatás védelmét éppen azért szabályozzák különleges formában, mert a kisebbségekre nehezedő nyomás sokkal nagyobb. Ily módon a kétnyelvű Ottawai Egyetemen (Ontario, Kanada – anglofón régió) a Szenátus tagjai azon a nyelven értekeznek, amelyen óhajtanak. Minden hivatalos közlemény angol és francia nyelvű. A személyzetnek – legalább – mindkét nyelvet ismernie kell, a tanároktól is elvárják a kétnyelvűséget. A svájci Fribourg-i Egyetemen a rektorok váltják egymást: egy német nyelvű után egy francia nyelvű következik, és fordítva.

b. Jog a magyar tannyelvű állami egyetemhez

A magyar tannyelvű állami egyetem kérdésében Romániának kötelessége, hogy A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezményének szellemében járjon el – az egyezményt az ENSZ 1966-ban fogadta el, Románia pedig 1974-ben csatlakozott hozzá. Az egyezmény 27. cikkelye kijelenti: „Azokban az államokban, ahol etnikai, vallási vagy nyelvi közösségek élnek, az ezen kisebbségekhez tartozó személyeket nem lehet megfosztani a jogtól, hogy legyen – a csoport többi tagjával közösen – saját kulturális életük, hogy folytathassák és gyakorolhassák saját vallásukat, vagy használják saját nyelvüket.” Az egyezmény megsértéseit vizsgáló Genfi Emberjogi Bizottság értelmezésének megfelelően a 27. cikkely jogot biztosít a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek, az egyezményt elfogadó államokra pedig kötelezettséget ró, hogy indokolt és realista intézkedéseket hozzanak, amelyekkel elébe mennek a kisebbségi törekvéseknek.

Meg kell jegyeznünk, hogy a romániai magyarság Európa legnagyobb létszámú nemzeti kisebbsége. Saját intézményekre és felsőoktatásra vonatkozó törekvéseiket kinyilvánították egy belső népszavazáson és az RMDSZ programján keresztül – azon politikai alakulatén, amely megkapta a magyar anyanyelvű népesség szavazatainak elsöprő többségét. Említésre méltó az erdélyi magyar felsőfokú oktatás gazdag történelmi hagyományainak megléte is. Következésképpen a magyar tannyelvű állami egyetem elvi lehetőségét ellenző álláspontok A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezménye szellemének megsértését jelentik.

Kérdés, hogy most, 2007-ben, egy magyar nyelvű magánegyetem megjelenése után, és a BBTE-n folyó magyar nyelvű oktatás részleges javulását követően, megváltozott vagy sem a magyar közösség akarata. Különösen fontos, hogy létezik-e egy többségi álláspont a magyar egyetemi vonal keretében a Bolyai Egyetem különválasztását illetően. Ha a magyar közösség összességében ma is a tradicionális egyetemhez való visszatérést óhajtja, akkor kimondhatjuk, hogy a Bolyai Egyetem létrehozásának joga – A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezményének 27. cikkelye értelmében – megilleti a romániai magyar kisebbséget. Figyelembe véve a téma összetettségét, a magyar közösség BBTE-t illető opciójának kinyilvánítása két szakaszban kéne történjen: (i) kikérni a magyar oktatók és diákok közösségének véleményét; (ii) pozitív válasz esetén egy össznépi véleményfelmérés a magyar közösség keretében. A pozitív álláspont megerősítése kötelezné a román államot – A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezményének 27. cikkelye értelmében – a Bolyai Egyetem újraindítására.

A BBTE multikulturalitásának kérdése – mi sántít?

A továbbiakban két olyan vonatkozásra térek ki, amelyek lényegesek a Bolyai Egyetem leválasztását célzó kérés jelenlegi vitája szempontjából: (a) a magyar közösség bizonyos képviselőinek kérése a régi Bolyai Egyetem, az erdélyi magyarság hagyományos intézményének visszaállítására a magyar kisebbség és képviselőinek bűnösnek minősítéséhez vezetett; (b) a Bolyai Egyetem visszaállításával szembehelyezték a multikulturalizmus elvét, ezzel pedig éppen a „multikulturalizmus” fogalmának értelmét hamisították meg.

a. Próbálkozás a magyar kisebbség és képviselőinek bűnösként való megbélyegzésére

Válaszként az RMDSZ 1998-ban megfogalmazott, a Bolyai Egyetem visszaállítását célzó politikai kérésére kampány indult a magyarság kérelmei ellen, és súlyos vádak érték a közösséget és vezetőiket. Bizonyos politikusok és állami tisztségviselők az anyanyelvű oktatási intézményekről hamis képet festettek, amely megtévesztette és manipulálta a közvéleményt. Az egyik legjelentősebb ilyen dokumentumot 1998 augusztusában adta ki a felsőoktatásért felelős államtitkárság, ezzel a címmel: A romániai felsőoktatás etnikai különválasztása nem időszerű. A dokumentumban az áll: „A felsőoktatásért felelős államtitkárság rendszeresen szembesül olyan kérésekkel, amelyek az etnikai szegregációt célozzák különféle intézményi formákban, amelyeket ha hierarchizálunk, az önigazgatott tanszékek és karok etnikai alapon történő létrehozásától a magyar tannyelvű állami egyetem létrehozásáig terjednek.” (Az oktatásügyi minisztérium megfogalmazásai betagolódnak az olyan kifejezések sorába, mint „az oktatás föderalizálása”, „oktatási enklavizáció”, “etnikai alapú oktatás kiépítése”). A dokumentum szerint „teljes őszinteséggel el kell ismerni, hogy a romániai anyanyelvű felsőoktatás dimenzióját és minőségét tekintve nem hasonlítható össze egyetlen európai vagy a világ más részein levő példával sem”.

Ez a nyelvezet a következő években folytatódott, és az lett az eredménye, hogy a magyar közösséget és képviselőit nyilvánosan elítélték az óhajok megfogalmazásának „merészségéért”. Az, hogy a magyar kisebbség kérését a magyar tannyelvű állami egyetem létrehozására vonatkozóan „az oktatás etnikai szegregációjának”, „az oktatás föderalizációjának”, „oktatási enklavizációnak”, „etnikai alapú oktatás kiépítésének” minősítették, nem más, mint a magyar kisebbség bűnösként való megbélyegzése azért a „vétekért”, hogy bizonyos körülményeket kért a nemzeti identitás védelméhez és fejlesztéséhez.

Egy kisebbségi közösség hibáztatása bizonyos ideálok megfogalmazásáért ellenséges lépés a közösség ellen, és egyben uszítás a sovén megnyilvánulásokra. Egy kisebbség joga ideáljainak nyilvános megfogalmazására részét képezi az identitásához való jogának. Ezt a jogot nem lehet kétségbe vonni, legfeljebb a közösség opcióinak mozgatórugóit és realizmusát.

Ezzel kapcsolatban le kell szögezni, hogy a „föderalizáció” és „enklavizáció” fogalmai semmiképpen nem alkalmazhatók az oktatási tevékenységekre. Ezek a fogalmak az állam és a területiség közti viszonyt határozzák meg. A „szegregáció” csak bizonyos jogok megsértése esetén vonatkozhat az oktatásra, de jogok érvényesítése esetén nem. Független anyanyelvű iskolák és egyetemek létezése semmiképpen nem jelentheti az oktatás föderalizációját, enklavizációját vagy szegregációját. Csak akkor beszélhetünk „etnikai alapú oktatásról”, ha a tantárgyak tartalma túlzottan függ a kisebbség és a többség etnokulturális természetétől.

b. A multikulturalizmus elvének meghamisítása a magyar kérések elutasításának indoklására

Intézmények, például az oktatásügyi minisztérium és a román pártokat képviselő politikusok a multikulturalizmus nevében bírálták a magyar tannyelvű állami egyetem létrehozásának kérését. A román sajtóban nagy hangsúlyt kapott nyilatkozatok szerint a multikulturalizmus elve alapján a román és a magyar diákoknak nem külön-külön, hanem együtt kell tanulniuk. A közös felsőoktatási intézményben folyó képzés lehetővé tenné az etnikumok kölcsönös megismerését, fokozná a toleranciát, és elősegítené, hogy a magyarok jobban integrálódjanak a román társadalomba.

Csakhogy ezek az értelmezések meghamisítják a multikulturalizmus elvét, amely az interkulturális megközelítéstől eltérően az etnokulturális közösségek sajátos intézményeit támogatja. Az ilyen intézmények létrehozása sok esetben segít a kisebbségek belső önigazgatásában, és fokozza a kisebbségi kényelemérzetet.

A fenti megjegyzés nem kívánja kétségbe vonni az interkulturális intézmények értékét az etnokulturális szempontból különálló intézmények viszonylatában. Ehelyett csupán hangsúlyozni kívánja azt a káros taktikát, amely meghamisít bizonyos demokratikus fogalmakat és elveket, így a multikulturalitásét, hogy megfoszszon legitimitásától egy teljes mértékben jogos kérést, mint például az erdélyi magyar közösség saját egyetemének visszaállítása.

Ésszerű-e vagy sem a Bolyai Egyetem leválasztása?

Az eddig elmondottak alátámasztják azt a kijelentést, miszerint a Bolyai Egyetem visszaállítása jogos kérés. Mi több, ha ez a kérés a magyar egyetemi oktatók és a közösség egészének akaratát tükrözi, az egyetem létrehozása A polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi egyezmény 27. cikkelye szerint is jogában áll a romániai magyar kisebbségnek. Ennek ellenére nem következtethetünk arra, hogy a Bolyai Egyetem különválasztása ésszerű is lenne. Az ésszerűséget illetően négy szempontot kell megvizsgálni: (a) az elmúlt években milyen mértékben javultak a magyar diákok és oktatók munkafeltételei a BBTE-n; (b) vannak-e, és ha igen, melyek a hiányosságai a BBTE magyar tannyelvű felsőoktatási rendszerének; (c) folytattak-e a BBTE magyar oktatói nyílt és jóhiszemű vitát román partnereikkel; (d) vannak-e egyértelmű előnyei a vegyes rendszer megtartásának.

a. A magyar diákok és oktatók munkafeltételeinek javulása a BBTE-n

A BBTE néhány magyar oktatója szerint a munkakörülményekben reális javulás tapasztalható, amit a következők is megerősítenek:

– növekedett a magyarul tanuló diákok száma és aránya. A 2002-es népszámlálás eredményei szerint a mintegy 25 ezer magyar diák a romániai egyetemisták összességének 4,5 százalékát képviselte, és közülük mintegy 8000-en – 30 százalékuk – magyarul folytatta tanulmányait. A 2002-es helyzet javulást tükröz 1989-hez képest.

– 2003 után tovább javult a magyar tannyelvű egyetemi képzés helyzete, anélkül, hogy elérte volna a magyar közösség által kívánt szintet.

– igaz, hogy az említett számok valamennyi magyar diákra vonatkoznak, azokra is, akik magánegyetemeken, például a Sapientián tanulnak, de a pozitív fejlemények elsősorban a BBTE-n zajló folyamatoknak köszönhetők.

b. A BBTE magyar egyetemi rendszerének hiányosságai

A magyar egyetemi oktatók több szerkezeti és minőségi hiányosságot kifogásolnak, amelyek a bolognai rendszerre való áttérést követően még inkább előtérbe kerültek. Az új rendszerrel járó reformok rámutattak a magyar nyelvű oktatás erőforrásainak a gyengéire. Íme néhány a szerkezeti problémák közül:

– bár 1997-től az oktatói helyeket „tagozatokra” (román, magyar, német) osztották le, a tagozatok jogállását nem szabályozta az egyetem chartája és belső szabályzata. A döntéseket a hagyományos struktúrákban (tanszék, kar) kellett meghozni, ahová a tagozatokat integrálták valós autonómia nélkül;

– a tagozatokat összehangoló struktúra hiánya főként az egybehangolást célzó döntésekben érződött meg, amikor felmerült az új szakok létrehozásának gondolata;

– a magyar tagozaton létrejött új szakosodásokat a különböző tanszékeken uralkodó véletlenszerű körülmények, konkrét érdekek stb. alapján hozták létre;

– következésképpen a magyar nyelvű oktatás fejlődése és szakosodása nem tükrözte a specifikus társadalmi és kulturális igényeket, amelyek a román tannyelvű szakok fejlődési érdekeitől függtek.

Íme néhány sajátos probléma is:

– az alacsonyabb tudományos fokozattal rendelkező oktatók aránytalansága a magyar tantestületben;

– a különböző országos szintű akkreditáló testületekben/bizottságokban nem voltak olyan szakemberek, akik a magyar nyelvű tudományos teljesítményt, magyar nyelvű doktori dolgozatokat stb. helyesen értékelhették volna;

– a magyar nyelven tanuló egyetemisták képzésének állami finanszírozását nem a magyar nyelvű oktatás számára elkülönített pénzalapból, hanem a tanszékek és szakok alapjából folyósították. Így eltűnnek a magyar tagozat pénzügyi autonómiájának alapjai.

A magyar oktatók állandó, de a BBTE jelenlegi vezetősége által meg nem értett kérése az adminisztráció kétnyelvűségére, a magyar nyelvű feliratozásra és a saját szimbólumok használatára vonatkozik. Eredménytelenül kérték:

– az intézmény történetének tükrében is teljesen természetes két-, helyenként háromnyelvű feliratozást;

– olyan kétnyelvű belső adminisztrációt, amely a mindkét nyelven beszélő adminisztratív személyzetet támogatja; – és nem csupán a jelenlegi titkársági személyzetet, amely tud magyarul és a magyar hallgatókkal magyarul beszél;

– a belső dokumentumok román és magyar nyelvű kiadását;

– kétnyelvű egyetemi oklevelek kibocsátását;

– kétnyelvű belső kiadványok (például tájékoztatók) kiadását;

– annak a lehetőségnek a biztosítását, hogy az egyetemi autonómia döntéshozó testületeiben használható legyen a magyar nyelv is;

– az egyetem történetét helyesen bemutató szimbólumok kifüggesztését, kezdve az 1874 és 1918 között működő Ferenc József Egyetemmel, folytatva az 1945 és 1959 közötti Bolyai Egyetemmel. 2

c. A magyar oktatók kezdeményezései, amelyeket megvitattak a BBTE-n oktató román partnereikkel

A magyar oktatóknak három olyan típusú kezdeményezésük volt, amely a BBTE magyar tagozatának vagy a magyar nyelvű egyetemi oktatás rendszerének a helyzetét javították volna:

1. Egy „minimális programnak” tartott kezdeményezés a meglévő „kváziformák” egyesítését javasolta egy olyan belső szabályzat segítségével, amely a magyar tagozat számára a jelenlegi struktúra keretében a jelenlegi tanszékeken döntéshozó testületeket biztosítana a legfelsőbb szintekig. A magyar oktatók a szabályzatot benyújtották az egyetem vezetőségének, és arra várnak, hogy az egyetem szenátusa napirendre tűzze azt. A döntést 2007 tavaszától halogatják. Ezt nevezhetjük minimális programnak.

2. Magyar tannyelvű tanszék létrehozásának kezdeményezése. Ennek a formulának az előnye, hogy a tanszék egy döntésjoggal rendelkező autonóm entitás. A magyar tanszékek képletéről – amelyet több formában is előterjesztettek, és amely a magyar tagozat fejlődésére és autonóm tervezésére adna lehetőséget – jelen pillanatig szó sem esett.

3. A BBTE szétválasztását két variánsban javasolták:

– a Bolyai Egyetem helyreállítása – ezt a projektet támogatja a magyar közösség;

– a BBTE átalakítása egyetemek konzorciumává.

A jelenlegi helyzet megváltoztatásában aktív szerepet vállalt a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB). A BKB egyaránt támogatta a Bolyai Egyetem újjáalakítását és az önálló tanszékek létrehozását is.

A magyar oktatói kar közgyűlésében, amelyet a BBTE nem ismer el hivatalosan, Bakk Miklós egyetemi tanár a következő stratégiát javasolta:

– egy olyan új egyetemi charta kidolgozása, amelynek alapján a BBTE-nek két autonóm pillére lenne, mindkettő saját, autonóm tanszékekkel. Az egyetem infrastruktúrája vagy tanszékekre lenne osztva, vagy közösen használnák azt megállapodás alapján, az adminisztráció kétnyelvű lenne, két-, illetve háromnyelvű feliratokkal.

– a szenátusnak paritásos szerkezete lenne, amely egyes kérdésekben együttesen döntene, ám az egyes nyelveken folyó oktatás kérdésében az illető nyelven oktatók határoznának.

E chartajavaslat mellett több érv is szólt:

– nagyon világosan tudja kifelé megjeleníteni, mit akarnak a magyar oktatók, megakadályozva ezzel javaslataik elferdítését a sajtó és az érdekelt politikusok által;

– pozitív modellje lenne az erdélyi multikulturalizmusnak, és átlátható elvek mentén szabályozhatná a régió helyi komplexitását;

– különválasztaná a Bolyai Egyetem újjáalakításának politikai problematikáját a jelenlegi BBTE szakmai jellegű belső reformjának kérdéskörétől;

– a chartajavaslat a teljes romániai felsőoktatásra vonatkozó törvénymódosítási javaslatok alapját képezheti.

d. A vegyes egyetemi rendszer megtartásának előnyei

A vegyes egyetemi rendszer megtartása mellett a következő érvek szólnak:

1. az egyetemek finanszírozási rendszere a nagy egyetemeket helyezi előtérbe;

2. a vagyon jelenleg valamennyi hallgató rendelkezésére áll, ám a hozzáférés a Babeş és Bolyai Egyetem közötti megosztás esetén korlátozódna;

3. a román és magyar egyetemisták közötti kapcsolat serkenti az etnikumközi párbeszédet, egymás megismerését, a tudás kölcsönös átadását;

4. az egyetemek szétválasztása költséges, nehéz folyamat, és identitásbeli ellenérzéseket generál.

Következtetés

A Bolyai Egyetemnek mint a magyar közösség hagyományos intézményének újjáalakítása a közösség központi gondolata. Figyelembe véve az erdélyi magyarság méretét és oktatási hagyományait, természetes, hogy egy közösségi népszavazás nyomán a Bolyai Egyetem újjáalakítását a kisebbség jogának tekintsék. Ám még egy népszavazás sem bizonyítja azt, hogy a BBTE szétválasztása ésszerű. Ehhez részletesen meg kellene vizsgálni a szétválás következményeit, miközben erről szóló, meggyőző tanulmány még nem készült. 3 Biztos csupán az a tény, hogy a BBTE jelenlegi struktúrája hátrányosan kezeli a magyar tagozatot, valamint a magyarul tanuló hallgatókat. Ezt tetézi még az a tény, hogy az egyetem jelenlegi vezetői elutasítóan viszonyulnak a magyar szimbólumok használatához, ami pedig annak a demagógiának a tanúbizonysága, amellyel az egyetem multikulturalizmusára hivatkoznak.

Hogy mennyire abszurd ez a politika, az mutatja a legjobban, hogy ahelyett, hogy az egyetem Ferenc József császárig visszanyúló múltjával büszkélkednének, az egyetem vezetősége inkább elrejti mindezt, s nem ad helyet a régi szimbólumoknak. Az ilyen attitűdöt nem legitimálja egyetlen szakmai vagy társadalmi érv sem. Ez nacionalista hozzáállás, amely állandó kihívásnak teszi ki a magyar oktatókat és hallgatókat, s egy radikálisabb opció körüli mozgósításra készteti őket. Ilyen például a jelenlegi BBTE szétválasztása is egy román és egy magyar egyetemre.

Gabriel Andreescu

A szerző emberjogi aktivista, a Román Helsinki Bizottság elnöke.

1 Az egyetlen lépés, amely az „etnikai alapú oktatás” romániai létrehozásába illeszkedik, az, amikor az 1995/84-es törvény Románia történelme helyett a románok történelme elnevezésű tantárgyat vezette be.

2 Hiányoznak e két történelmi időszak rektorainak a portréi.

3 Egy korlátozott felmérést végzett a volt kisebbségvédelmi ügyosztály.

(A BBTE-n belüli esélyegyenlőségről Brüsszelben tartott közmeghallgatáson elhangzott előadás szerkesztett változata)

Fordítás: Krónika