A Harvard Egyetem nemzetközi kapcsolatok professzora a The National Interest című folyóiratban arról írt, hogy a John Kerry amerikai külügyminiszter közbenjárásával április végén a további folytatás reménye nélkül befejeződött izraeli–palesztin béketárgyalások alkalmával kiderült: mind Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, mind Mahmúd Abbász palesztin elnök túlságosan gyenge ahhoz, hogy meghozza azokat a súlyos, történelmi döntéseket, amelyek a békemegállapodáshoz vezethettek volna.

Folyamatosan kiterjedő erőszakspirál

A kutató – aki hangsúlyozta, hogy elsősorban az izraeli oldalt vette górcső alá, így következtetései nem kiegyensúlyozottak – megállapítot­ta: Izrael és a Hamász palesztin szélsőséges szervezet egy nem tervezett, folyamatosan kiterjedő erőszakspirálba került. Izrael elindította Erős Szikla fedőnevű hadműveletét a Gázai övezet iszlamista erői ellen.

A rakétatámadások halálos áldozatainak száma palesztin oldalon már meghaladja a kétszázat, izraeli oldalon egy halottról tudni. A konfliktus belátható időn belüli befejeződésének egyelőre semmi jele. Az amerikai kutató úgy látja, hogy erőtlennek bizonyult a Barack Obama elnök vezette amerikai kormány is, mivel nem tudta befolyásával elsimítani a felek közötti ellentéteket. Az elmúlt négy évtized összetűzései során az Egyesült Államok több alkalommal is felvállalta a békéltető szerepét, most azonban szinte teljesen eltűnt a színről.

Más okokból ugyan, de a palesztin–izraeli kérdésben hagyományosan közvetítőként fellépő Egyiptom is kihúzza magát a sziszifuszi erőfeszítésnek tűnő békebírói feladat alól. Feldman a vezetési vákuumon túl az izraeli „tálalást” nevezte az erőszakspirál kiváltójának. Június végén, amikor három izraeli tizenévest elraboltak és meggyilkoltak, Benjámin Netanjahu miniszterelnök rögtön Hamász-akciónak állította be a történteket, jóllehet a gyilkosokat nem fogták el, továbbra is homályban van, hogy ki tervelte ki és követte el a fiatalok elrablását, milyen szervezet áll a háttérben.

A tizenéves izraeliek szomorú sorsa viszont éppen akkor került napvilágra, amikor Netanjahu a két legfőbb palesztin politikai erő, a Hamász és a Fatah mozgalom júniusban alakult egységkormányát próbálta elgáncsolni.

Többször kijelentette, hogy Abbász egy gyilkos szervezettel „lépett frigyre”. Az izraeli miniszterelnöknek „kapóra jött” az izraeli fiatalok tragikus története, az esetet a Hamász számlájára írta, ezzel is utalva a szervezet valódi jellegére. Attól fogva, hogy Netanjahu a Hamászt tette felelőssé a tizenévesek meggyilkolásáért, kampány kezdődött a palesztin szervezet ellen: összegyűjtötték a Hamász vezetőit Ciszjordániában, újra elfogtak több tucat korábban elengedett palesztin harcost, és korlátozták a Hamász szociális jóléti tevékenységét.

A stratégiai szemlélet hiánya

Feldman emlékeztetett arra, hogy három hete hiteles, centrista izraeli újságírók feltették a kérdést: az izraeli hírszerzés ahelyett, hogy minden erejével az eltűnt fiatalokat keresné, miért a Hamász lejáratásával foglalkozik?

A kutató nem tartja meglepőnek, hogy a palesztin szervezet vezetői azt a következtetést vonták le, Jeruzsálem átfogó kampányt indít ellenük. Akkor döntöttek a rakétaindítások fokozása mellett, ami pedig a jelenlegi erőszakspirálhoz vezetett. A szakértő szerint az izraeli vezetés nemcsak az események tálalásában hibázott, hanem abban is, hogy nem volt képes két lépéssel előre gondolkodni.

Folytattak-e komoly vitát Jeruzsálemben arról, hogy a Hamásszal való súlyos konfrontáció vajon Izrael érdekeit szolgálja-e? Feltették-e a kérdést, hogy milyen következményei lennének a Hamász meggyöngülésének, jelen körülmények között kik lépnének a helyére, a Fatah mérsékelt palesztinjai vagy a sokkal szélsőségesebb dzsihádista csoportok? A Harvard-professzor megítélése szerint a történtek egyoldalú tálalása, a gyenge politikai vezetés és a stratégiai szemlélet hiánya együttesen vezetett ahhoz, hogy a helyzet ellenőrzése kicsúszott az izraeli vezetők kezéből.

Netanjahut általában kockázatkerülő politikusként jellemzik, a kutató szerint a válság kiterjedése ezért elsősorban annak tudható be, hogy a kormányfő végül engedett szélsőjobboldali bírálóinak, akik szerint elégtelen volt korábban Jeruzsálem reakciója a Hamász tevékenységére, és ez aláásta Izrael hitelességét. A Hamász először nagyon óvatosan válaszolt az eseményekre – és a mai napig nem vállalt felelősséget a három tizenéves elrablásáért -, és csak Izrael fokozódó nyomásgyakorlása miatt növelte meg a palesztin területekről kilőtt rakéták számát.

Ezzel azonban bezárult az ördögi kör, a folyamatos rakétatámadásokkal már lehetetlenné vált Netanjahu számára, hogy ellenálljon az erőteljes válaszcsapást követelőknek. Az elemző ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a Vaskupola légvédelmi rendszernek és a további izraeli technológiai fejlesztéseknek köszönhetően alacsony az izraeli civil áldozatok száma, és ez segít az izraeli válaszcsapások visszafogásában.

Feldman szerint korai a Hamász és Izrael között kibontakozó erőszak győzteséről és veszteséről beszélni. De felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi tapasztalatok alapján egy nem állami szereplő és egy erős állam konfliktusában a gyengébb fél, vagyis a nem állami szereplő már akkor is stratégiai győzelmet könyvelhet el, ha az adott országnak nem sikerül teljesen elpusztítania a szervezetet. Ez történt az Egyesült Államok és a tálibok, valamint a Hezbollah libanoni iszlamista szervezet és Izrael korábbi összecsapásakor.