A HotNews hírportál nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, amelyről azt állítja: a szövetség tervezetéről van szó. A dokumentum eltér attól, amely néhány hónappal ezelőtt szivárgott ki, ezen írás tárgya azonban nem a tervezet tartalma, hanem annak időzítése.

Egyelőre senki nem erősítette meg, hogy valóban az RMDSZ tervezetéről lenne szó, csupán annyi biztos, hogy máris az egyik központi témává vált az ügy, olyan kommentárok mellett, hogy az végletesen elmérgesítheti a magyar–román viszonyt. Az ilyen jellegű kommentárok akár menetrendszerűnek is tekinthetők.

Ugyanakkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy választási kampány idején – igaz ugyan, hogy az államfőválasztás csupán november elején lesz, de a kampány nem hivatalosan már hónapok óta zajlik – mindig hevesebbek a reakciók, mivel a román politikum gyakorlatilag összes szereplője kiváló alkalomnak tekinti a témát arra, hogy „hazafiságát” bizonyítva kikeljen a magyar „radikálisok” „szeparatista” törekvései ellen.

A tervezet kidolgozását már hónapokkal ezelőtt bejelentette az RMDSZ, azonban bemutatásának határidejét folyamatosan halogatták. A mostani hozzáállást tekintve – bejelentették ugyan, hogy augusztus végén elkészült, de még mindig „belső egyeztetések” zajlanak róla – egyre erősödhet az érzés, hogy az RMDSZ is jórészt inkább csak kampányeszközként kívánja felhasználni a dokumentumot. Olybá tűnik, azon ügyködnek, hogy a nyilvánosságra hozatal időpontja a lehető legközelebb legyen a kampány október eleji kezdetéhez, hogy aztán azt zászlajukra tűzve próbáljanak minél jobb eredményt elérni Kelemen Hunor számára.

A gond mindezzel az, hogy nem csupán az RMDSZ számára jelent kampányolási lehetőséget a magyar önrendelkezés ügye, hanem a román pártok és politikusok számára is. A felfokozott kampányhangulatban, az immár bizonyossá vált technikai gazdasági recesszió közepette, amikor egyértelmű, hogy sem a kormánynak, sem az ellenzéknek nincs érdemi elképzelése az ország gazdasági helyzetének javítására vonatkozóan, csupán demagóg intézkedésekkel és ígéretekkel operálnak, a magyar autonómiatervezet ügye kiválóan alkalmas arra, hogy eltereljék vele a figyelmet a gazdasági és társadalmi problémákról, illetve arról, hogy nincs válaszuk azok megoldására.

Ennek folyományaként a már amúgyis magyarellenes hangulatban hisztérikussá fokozódhat a magyar önrendelkezési törekvésekkel szembeni politikai hadjárat, ami akár oda is vezethet, hogy hosszú évekre még csak esély sem nyílik a jogos magyar autonómiaigényekről szóló érdemi párbeszédre.
Természetesen világos, hogy az önrendelkezést a lehetőségek szerint alkotmányos, parlamenti úton kell kivívni, mint ahogy az is, hogy ez nem valósulhat meg a román parlamenti többség hozzájárulása nélkül. Ehhez azonban az is szükséges, hogy az autonómia ügyét megpróbálják legalább részben kiemelni a napi politikai csatározások témái közül.

Egyértelmű, hogy amennyiben nem kampányévben, választások előtt terjesztik elő a dokumentumot, akkor is hangos lesz a szeparatizmust kiáltók kórusa. Ugyanakkor lényegesen hitelesebbnek tűnnek az önrendelkezési törekvések, és nagyobb az esély arra, hogy bizonyos szintű érdemi párbeszéd, értelmes vita alakuljon ki, és a téma ne fulladjon hisztériakampányba.

Ha bármely magyar politikai erő csupán kampányeszközként használja az önrendelkezés témáját, az – mint a jelenlegi, még a konkrét dokumentum ismeretének hiányában született reakciók mutatják – többet árthat az ügynek, mint amennyit használ.