A brit hírügynökség szerint szemben a keleti bővítés sikereivel, amelyek az egykori kommunista országokat virágzó piaci demokráciákká alakították, az Európai Unió 2003-ban indított szomszédságpolitikája látványosan megbukott.

Eredeti programjában az EU tagságot nem, de pénzt, technikai segítséget és piaci részvételt ígért annak a 16 keleti és déli szomszédos országnak, amelyek elfogadják az Unió demokratikus, adminisztratív és gazdasági normáit. „A mostani helyzetet elnézve nehéz nem azt a következtetést levonnunk, hogy ami körülvesz bennünket, az nem a baráti országok köre, hanem lángok gyűrűje\" – nyilatkozott nemrégiben Carl Bildt korábbi svéd miniszterelnök.

Az Unió környezetének demokratizálására és stabilizálására való törekvés kudarca miatt részben olyan, Brüsszelen kívül álló erők okolhatók, mint az orosz elégedetlenség a Szovjetunió összeomlása miatt vagy a politikai és felekezeti viszály a Közel-Keleten. Az EU keleti partnerségi programjába vont országok közül hatból ötöt – Ukrajna, a Moldovai Köztársaság, Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán – a megoldatlan, „befagyott konfliktusok\" gyengítettek, amelyekben „Moszkva keze is benne van\". A hatodik, Fehéroroszország tekintélyelvű, uniós szankciók sújtják, és nem kapott ajánlatot a szabadkereskedelmi megállapodásra sem az EU-val.

Uniós tisztviselők elismerik, hogy kezdetektől fogva hibás, arrogáns és naiv volt az a keretrendszer, amely a szomszédos országok átalakítását és elkötelezettségét kívánta előmozdítani. Az ötlet az volt, hogy baráti országok együttműködő körét alakítják ki. „Nem lesznek ugyan EU-tagok (...), de az Európai Unió mondja meg mindenkinek, hogy mit és hogyan kell csinálniuk, hiszen úgy gondoltuk, olyanná akarnak válni, mint mi vagyunk\" – mondta Christian Danielsson, az Európai Bizottság bővítési főigazgatóságának vezetője.

Az uniós közeledés túl kevés jutalmat ajánlott túl sok feltételhez kötve. Tolakodó felügyeletnek, érdekeiket sértő fenyegetésnek vették, és ösztönösen ellenálltak a tekintélyelvű uralkodók és a helyi oligarchák Kairótól Minszken és Bakun át Algírig. Az EU ugyanolyan megközelítést alkalmazott a kapcsolatok kialakításában mindegyik érintett államnál, pedig azok nagymértékben eltérő gazdaságpolitikát folytatnak, és kormányzati rendszerük is eltérő, továbbá többségük felkészületlen még az uniós piac versenyére, a környezetvédelmi, egészségügyi és biztonsági szabályozásra. Korábbi feltételezések szerint például Észak-Afrika vagy a Dél-Kaukázus országainak egyes csoportjai együttműködnének és kereskednének egymással, miközben a valóságban alig vagy egyáltalán nem törekednek erre.

Az Európai Bizottság november 17-én tervezi kiadni új felülvizsgálati javaslatát, melyben egy szerényebb, rugalmasabb és differenciáltabb megközelítések mentén újragondolt szomszédságpolitika részleteit ismerteti. A Reuters elemzése szerint a jövő zenéje, hogy ez hatékonyabbnak bizonyul-e. Ian Bond, az Európai Reformközpont (CER) londoni politikai kutatóközpont külpolitikai osztályának igazgatója azt nyilatkozta az uniós szomszédságpolitikáról, hogy „következetlen rendetlenség és ábrándozás\".

A volt diplomata hangsúlyozta, hogy a legutóbbi, 2010–11-es felülvizsgálat még több odafigyelést sürgetett a mélyreható és fenntartható demokráciára vonatkozóan. Azóta viszont Líbia és Szíria az anarchia szélére sodródott, Egyiptomban katonai puccs váltott kormányt, máshol a civil társadalom elnyomása erősödött, a média helyzete is többfelé romlott, beleértve Azerbajdzsánt. A relatíve kevés sikertörténet közül Tunézia, Ukrajna és Grúzia továbbra is sebezhető, külső és belső fenyegetéseknek vannak kitéve. Izraelt a kiemelt gazdasági kapcsolatok nem tették fogékonnyá az EU azon törekvéseire, hogy a „kétállamos\" megoldás megvalósulhasson a palesztinokkal.

EU-tisztviselők immár egy új realitás szükségességéről beszélnek, a közös érdekeket szem előtt tartva, ahelyett, hogy az emberi jogokról és a demokráciáról oktatnák ki a partneri országokat. Az Európai Parlament azonban és néhány tagállam – mint például Németország és a skandináv országok – vonakodnak ennek támogatásától. Ian Bond amellett érvelt, hogy a stabilitás csökkenése miatt érzett aggodalomnak nem szabad gátolnia az emberi jogok tiszteletét, amely hosszú távon éppen elengedhetetlen előfeltétele a stabilitásnak.

Néhány szakértő szerint az EU kezdeményezte mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodások irreálisak, és destabilizálják a szomszédos országok gazdaságait, mivel azt követelik, hogy nyissák meg piacaikat az Európai Unió előtt. Ukrajna és Grúzia több megállapodást kötött Brüsszellel, dacolva az orosz ellenállással, és EU-tisztviselők szerint tovább kell segíteni őket, hogy megerősödjön gazdasági fejlődésük.

A realitás az, hogy az EU-nak sürgősen kezelnie kell a Közel-Keletről, Ázsiából és Afri­kából beáramló több százezer menekült okozta válságot. Ennek megoldása várhatóan elsőbbséget élvez minden témával szemben a szomszédos országokkal való tárgyalásokban. „Ez azt is jelenti, hogy Brüsszel pénzt fog elkülöníteni a gazdasági fejlődés és a közigazgatási reformok támogatására, hogy lehetőség nyíljon a menekültek helyben tartásának finanszírozására, és ne ösztönözzék őket arra, hogy Európába induljanak\" – olvasható a Reuters elemzésében.