A Trump-ellenes hisztéria és háttere

A Trump-ellenes hisztéria és háttere

Az Egyesült Államok történetében még nem látott ilyen „cécót” a világ beiktatási beszéd kapcsán az első elnök, George Washington 1789-es megválasztása óta eltelt 228 év alatt, mint múlt héten a negyvenötödik elnök eskütétele apropóján. Donald Trump múlt pénteki beszéde után a nyugati médiák, és velük együtt egyes politikai körök „hisztizni” kezdtek.

Hollai Hehs Ottó

2017. január 29., 13:252017. január 29., 13:25

Valamennyi meg- és újraválasztott elnök rövid beszédet mond az eskütétel után, de jelentőségük, még ha fel is jegyzik őket, nem lehet óriási. Az ide vonatkozó történelmi feljegyzésekben találunk nagyon rövid, nagyon hosszú, bizarr, szellemes és ún. frappáns beszédeket egyaránt. Washington második beiktatási beszéde 1793-ban csak 135 szóból állt, John Fitzgerald Kennedy 1961-es beiktatási beszéde is csak 14 percig tartott, de akkor elhangzott híres mondatát azóta is szállóigeként emlegetik: „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért.” A színészből lett elnök, Ronald Reagan 1981-ben elhangzott beszédét is emlegetik, melyben kijelentette: „A mostani válságban a kormány nem megoldás a problémákra – a kormány maga a probléma.”

„A haza minden előtt”

De lássuk, mit is mondott az új amerikai elnök, Donald Trump, amitől a világmédia ennyire felháborodott. „America first” – vagyis Amerika az első! Nem értem, mi rossz van ebben. Ha egy európai vezetőt megválasztanak, nem az a legfontosabb, hogy nemzete, hazája érdekeit tekintse leglényegesebb feladatának? Trump elsősorban az amerikai érdekeket és ezen belül is az egyszerű emberek (és nem az elit), a munkások, a kisvállalkozók, a középosztály érdekeit akarja képviselni. Tehát nem a nagyvállalatok, nem a bankok, nem a külföldön dolgoztató cégek, hanem az amerikai átlagember elnöke szeretne lenni. Munkát akar mindenkinek, az elhanyagolt infrastruktúrát akarja megjavítani, új utakat, hidakat, repülőtereket akar építeni.

Miért bűn ez? Erősen bírálta a – beszéde alatt különben a háta mögött ülő – politikai elitet, amely szerinte tévútra vezette az amerikai politikát. Minden új politikus, amikor először színre lép, bírálja elődjét, és bizonygatja, hogy ő sokkal jobb lesz. (Hogy milyen volt az utóbbi évtizedek amerikai politikája – főleg külpolitikája –, azt mi, európaiak tudnánk csak igazán megmondani. A ma tapasztalható zűrzavart, kapkodást, fejetlenséget nagy részben „amerikai barátainknak” köszönhetjük.)

Trump beszéde, ahogy azt bírálói állítják, protekcionista hangvételű, egyesek még a nihilizmus vádját is felhozták az új elnök ellen. Különösen a németek „ugrálnak”, egyszerűen nem tudnak belenyugodni, hogy vége van az Obama–Merkel-féle „puszipajtás” érának. Az igaz, hogy ha Trump elképzelése a német autóimporttal kapcsolatban valósággá válna, az nagy csapást jelenthet a németek számára. De érdemes a dolgot átgondolni: Trump azt bírálja, hogy olcsón gyártanak német autókat például Mexikóban, majd aztán drágán eladják Amerikában. Kicsit kapitalistaellenes gondolat.

„Gyárthatnak autót, ahol akarnak, de nálunk erős vámot fognak fizetni” – mondja Trump, aki hozzátette: a gyártóknak inkább Amerikában kellene üzemeket építeniük. Persze, hogy ez protekcionizmus, de ezt vonatkoztatja azokra az amerikai óriáscégekre is, amelyek külföldön dolgoztatnak olcsó munkabérrel, majd otthon eladják a jól fizető amerikaiaknak. Az új elnök vissza akarja szerezni azt a sok-sok ezer munkahelyet, amit az amerikai kisemberek elvesztettek a nemzetközi óriáscégek olcsó munkaerő-stratégiája miatt.

A gazdaság van az emberért

Mintha globalizációellenes hangulatot éreznénk az ilyen kijelentések hallatán. A globalizáció első igazi bírálójának, az idén 80 éves David C. Korten amerikai közgazdásznak, írónak, politikai aktivistának egyik alapgondolata, hogy a gazdaság van az emberért, és nem az emberek a gazdaságért. Vajon a közgazdászdiplomával rendelkező Trump olvasta Korten könyveit és talán okulni is tudott belőlük?

Az biztos, hogy az amerikai átlagember többsége elutasítja a globalizációt, és ezt a véleményt osztja az új elnök is. Mert mi a globalizáció tulajdonképpeni lényege? Először is a nemzetközi termelés, kereskedelem és értékesítés kiterjesztése, melynek egyik alapgondolata, hogy ott termeljünk, ahol a legolcsóbb a munkaerő, és ott értékesítsünk, ahol a legnagyobb a kereslet, így biztosítjuk a legnagyobb hasznot. Második lényeges pont az embertömegek mozgatása, az ide-oda vándorlás lehetősége, tekintet nélkül az emberek alapvető igényeinek és elképzeléseinek a figyelembevételére. Elvándorlás, bevándorlás, menekülés egyik helyről a másikra, egymástól teljesen különböző, sőt ellenségesen viselkedő embercsoportok összekeverése, és mindez a profit érdekében. Aki ezeket korlátozni szeretné, tehát visszautasítja a nemzetközi, ún. szabadkereskedelmi egyezményeket, és korlátozná a bevándorlást is, az ellensége a globalizáció szekértolóinak. Itt van tehát a „kiskutya elásva”, ezért háborog a nyugati neoliberális értelmiség, ezért hisztizik a kézben tartott média.

Kelet-Európa kis népei évszázadokon keresztül igyekeztek a saját kezükbe venni sorsukat, ami legtöbbször nem sikerült. Nagyhatalmi törekvések áldozatai és játékszerei voltunk, és sirámainkat a hasonló sorsú szomszédokkal való állandó zsörtölődéssel, veszekedéssel próbáltuk orvosolni. Ideje megtanulni, hogy a játékszabályokat a világon még mindig a nagyhatalmak diktálják, és csak nagyon ügyes taktikával, politikai rafinériával és diplomáciai érzékenységgel tudunk számunkra kedvező feltételeket teremteni. Mindezt nem egyedül, csakis a hasonló helyzetben lévő szomszédos európai nemzetekkel karöltve tudjuk érvényesíteni, de minden esetben tekintetbe véve a világpolitikai tendenciákat.

Nemzeti, nagyhatalmi érdekérvényesítések

A világ politikai színpadán ma nem ideológiák küzdenek, hanem különböző regionális, nemzeti és főleg nagyhatalmi érdekérvényesítések. Sajnos szó sincs arról, hogy a világunkban létező, és mindig növekvő globális problémákat közös akarattal, közös elképzeléssel rendezzük. Erről gyakran szó esik, de a valóságban nem történik semmi, pedig a „globális” jelzőt nem a multinacionális cégek terjeszkedésére és meggazdagodására kellene alkalmazni, hanem olyan szakmai területeken való közös munkára, ahol csak egy „globális stratégia” vezethet sikerhez. Gondoljunk itt elsősorban a túlnépesedési problémára, a közeljövőben már érezhető világszintű vízhiányra, a szegények és gazdagok közötti óriási és állandóan növekvő életszínvonal-különbségekre, az állandó és teljesen értelmetlen háborúskodásra, hogy csak néhányat emeljek ki az igazán közös és nagyon gyors megoldást igénylő kérdések – sajnos gazdag – tárházából.

A globalizáció tehát önmagában nem lenne veszélyes folyamat, sőt szükségszerű része társadalmunk fejlődésének, hiszen a kifejezés értelmezése szerint minden globális, ami a „Földünk egészére kiterjed”. Ha egész egyszerűen fogalmaznánk: a globalizációs folyamatok az egész világ hatalmi szerkezetének olyan átalakítását jelenthetnék, melyben a politikai, kulturális, társadalmi és nem utolsósorban gazdasági kérdéseket nem részleteiben, hanem Földünk egységében kezelnénk. A jelenlegi globalizáció ettől a szándéktól, igyekezettől messze eltávolodott, mert csak egy szűk elitcsoport érdekeit képviseli. Ez tény, és ezt nem is érdemes vitatni. A sokat emlegetett protekcionizmus tehát a globalizáció előnyeit kihasználók és élvezők oldalán jelenik meg elsősorban.

Visszakanyarodva a sokat vitatott, sokak által elátkozott, mások által feldicsért új amerikai elnökre, csak annyit érdemes mondani, hogy várjuk ki a végét! Többször megírtam, persze másokat, a témában szakértőknek számítókat is idézve, hogy az Egyesült Államok több mint két évszázados történelmében a megválasztott amerikai elnöknek csak korlátozott hatalom jutott. Ennek megértéséhez nagyon alaposan kellene ismerni az ország történelmét, alkotmányát és főleg az utóbbi évtizedekben alakult, szerveződött, létesült titkos vagy kevésbé titkos társaságokat. Annak idején, a függetlenségi háború után, az Egyesült Államok alkotmányának létrehozásakor senki nem gondolt arra, hogy ha a brit monarchia hatalmától végre megszabadultak, akkor egy ember kezébe teljhatalmat adjanak.

Az elv tehát mindig megmaradt: polgárok által megválasztott elnök, de a hatalmát különböző intézmények, érdekcsoportok és törvények korlátozzák. A 20. század első felében a bankárdinasztiák hatalmi befolyása már óriási volt. Az ország pénzügyeinek végső ellenőrzése a nemzeti bankrendszer, a Szövetségi Tartalék Rendszere (Federal Reserve System, Fed) kezében van. A Fed befolyása és hatalma felmérhetetlen, hiszen világunkat – minden ideológiai, filozófiai vagy vallási elv ellenére – a pénz irányítja. Ehhez a hatalomhoz csatlakozik az 1921-ben megalakult Külképviseletek Tanácsa, az 1954-ben létesült Bilderberg-csoport és végül az 1972-ben szerveződött Trilaterális Bizottság. Működésükről kezdetben keveset, ma már sok mindent tudunk, hiszen a digitális kommunikáció világában élünk. Modern korunk első és talán egyetlen elnöke J. F. Kennedy volt, aki ellenezte Amerika túlzott külföldi katonai szerepvállalását, és a Fed helyett az államkincstáron át négymilliárd dollár kibocsátását engedélyezte. Sorsát ismerjük.

Talán nem túlzás, hogy az amerikai elnök a világ leghatalmasabb embere, hiszen katonai és külpolitikai kérdésekben a szava döntő lehet, de más területen is nagyon erős a befolyása. A fent említett hatalmi tényezőket pedig tekintsük mindig jelentősnek. Az új elnök elleni jelenlegi hisztériahullám lassan elcsendesedik, és a támadó média visszavonul, mert látja, hogy az állandó kajabálásnak nincs értelme. Az európai politika is várakozási álláspontra helyezkedik, hiszen tudnivaló, hogy nem az ígéretek, a szólamok, hanem csak a tényleges intézkedések után lehet az új helyzetet felbecsülni.

Szabadkereskedelmi paktumok

A trumpi ígéretekből két dogot erősen remélhetünk. Az oroszokkal ápolt eddig ellenséges viszonyt talán barátságosabbra fordítja, és ha ez bejön, már csak örülhetünk, hogy ő lett az elnök. A másik kérdés a sokat emlegetett Transzatlanti Szabadkereskedelmi Paktum (TTIP), melyet Trump – eddigi kijelentései alapján – nem támogat. A választási kampányban tett ígéretei alapján az elnök a napokban már intézkedett, hogy az Egyesült Államok kilépjen a 12 országot összefogó csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményéből (TPP). Reméljük, hogy a minket érintő TTIP is hasonló sorsra kerül. Európában egyedül a németek érdeke lehetne egy ilyen szerződés létrejötte, hiszen ez biztosítaná a német autóipar további optimális sikereit, a többi európai nemzet számára a TTIP csak „behódolást” jelentene.

Nagyon sokat írtunk már erről a minden demokratikus alapelvet felrúgó, zárt ajtók mögött tárgyalt „megállapodásról”. Lényege, hogy megszüntetné a transznacionális cégek, óriásvállalatok terjeszkedését, befektetési szándékait akadályozó valamennyi korlátot, és szabad kezet adna a profit növelése érdekében. A másik oldalon mindez a szociális juttatások, a környezetvédelmi szabályok, a munkavédelmi előírások, és nem utolsósorban az élelmiszer-biztonsági normák leépítését jelenthetné. Az Európai Uniónak nincs szüksége ilyen szerződésre, de – ahogy az új elnök kijelentette – az amerikai népnek sem.

Mire várhatunk tehát? Az európai konzervatív oldal reméli, hogy Donald Trump személyében egy olyan politikai irányváltoztatás következhet, amely elsősorban fékezheti a globalizáció túlkapásait, a nemzetek feletti vállalatok helyett inkább az egyes országok, nemzetek, régiók gazdasági fejlődését támogatná, fékezné a migrációt, és igyekezne a lehetőségekhez képest optimalizálni a nagyhatalmak közötti kapcsolatokat. Miért rosszak ezek az elvárások? A másik, a neoliberális, szociáldemokratának álcázott, szabadelvű, multikulturalizmust hirdető és egy állandó, mindenáron való gazdasági fejlődésről ábrándozó oldal Trumpot életveszélyesnek bélyegzi. Meglehet, hogy az ő politikai jövőjükre ténylegesen veszélyt hozhat. Reménykedjünk!

A szerző Németországban élő publicista

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2018. július 21., szombat

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról

Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról
2018. július 07., szombat

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.

Vegyük az adást, ne csak az érettségit
Vegyük az adást, ne csak az érettségit
2018. július 07., szombat

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

2018. július 01., vasárnap

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője
2018. június 02., szombat

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről

A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről
2018. május 06., vasárnap

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása

Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása
2018. április 22., vasárnap

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?
Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?
2018. április 22., vasárnap

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

2018. április 15., vasárnap

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről

Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről
2018. április 09., hétfő

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról

Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról
2018. március 25., vasárnap

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel

A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel
2018. március 18., vasárnap

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban

Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM