A választói akaratot nem könnyű megismerni, de a választói igényt kikutatni nem ördöngösség. Nagy arc helyett nagy figyelem, melldöngetés és közönségesség helyett némi ügybuzgalom kell hozzá. Aki a kampányban lemegy kutyába, az nehezen fog két lábra állni, ha hatalmat kap.

Azok a baloldali politikusok, akik a lakossági fórumokon sértegették, lealázták a kormányt – még a szodómia javaslata és a politikai pedofília vádja is bekerült a szótárukba, utóbbit ugyan értelmezni nemigen lehet, de mit számít az nekik –, egyre nem gondoltak. Arra, hogy nem elég, ha pocsék asszociációkat keltenek az emberekben. Az emberek ennél többet akarnak. Lehet, hogy az igénytelenebbek röhincsélve elszórakoznak a lakossági fórumokon részt vevő baloldali politikusok durva beszólásain, de amit azok előadtak, az sok volt. Hiszen aki kocsmába vágyik, az nem Szanyi vagy Gyurcsány fórumára megy el. A politikusoktól egy kicsit többet várnának.

(Cikkem címéért némi magyarázattal tartozom: mielőtt bárki arra gondolna, hogy 2006-ban is újrázhatott a Gyurcsány-kormány, leszögezem, hogy fogalmaim szerint az a társaság, amely adatokat hamisít az EU-nak, s amely saját állampolgárait az orruknál fogva vezeti, és miniszterelnökük mindezt egy zárt ülésen vallja be a saját pártelitjének, majd „véletlenül\" kiszivárogtatja cinizmusuk bizonyítékait, csak névlegesen nevezhető kormánynak, lényeg szerint nem az, csak hatalommal bíró kalandorok gyülekezete, kolonc az ország nyakán.)

A baloldal abból már sok mindenre következtethetett volna, hogy 2010-ben már nagyon megbukott. Ezért akkor hatalmas támogatottsággal kormányra került egy aktív és elképzelésekkel teli politikai erő, amely a parkolópályán töltött nyolc év minden egyes napját arra használta fel, hogy levonja a tanulságokat a korábbi vereségekből, és ha megkapja a választói felhatalmazást, felvértezve kerüljön a kormányrúdhoz.

Mi kell a győzelemhez kormányzati pozícióból? Elsősorban jó kormányzás látható, kézzelfogható eredményekkel. Másodsorban kemény politikai munka, hogy az emberek saját életük valóságának megtapasztalása mellett megismerjék lehetőségeiket. Harmadsorban gyenge, civakodó, méltatlan ellenfelek. Ismerjük el, most ez mind adott volt.

Ha a magyar jobboldal mégsem volt teljesen biztos a győzelemben, ha azon meditált, hogy meglesz-e a kétharmad, vagy érjük csak be a sima többséggel, annak az okai a 2002-es választási vereséghez vezetnek. Annak emléke túl mélyen vésődött be, hatalmas leckét kapott akkor a jobboldal abból, hogy soha nem lehet elbizakodott, és semmi sem biztos az eredményhirdetésig.

Tegyük fel, hogy igaz az, amit egy baloldali lap írt: hogy a közmédia „gátlástalan agitációs és propagandaosztály színvonalán működött\" (Dési János, Népszava, 2014. április 7.). E közmédiáról Vásárhelyi Mária médiaszociológus kijelentette, hogy nézettsége „ma már átlagosan a 10 százalékot sem éri el, ez példa nélküli egész Európában\". (Megéri az agymosoda? Interjú Vásárhelyi Máriával, Népszava, 2013. július 13.)

Na mármost miként érhet el országos hatást egy olyan közmédia, amelyet a balliberálisok szerint a kutya sem néz? Egyáltalán hogyan volt lehetséges, hogy a választás napján késő este egész Magyarország térképe narancsszínűvé vált? Nagy kérdés ez a baloldalnak, és hónapokon át hamis válaszok tömegét fogjuk kapni tőlük és az őket támogató külföldi sajtó egy részétől. A tárgyilagosság hangjai elenyészők lesznek. Már most javasolhatjuk, aki elismeri az Orbán-kormány teljesítményét, azt becsüljük meg nagyon, mert ők szembemennek a ma divatos (valójában pillanatok alatt divatjamúlttá váló) fősodorral.

A brit Telegraph a siker okait kutatva inkább leíró, mint minősítő jelleggel leszögezi, hogy a magyarok közül sokan a nemzeti érdekek védelmezőjét látják Orbánban, és nagyra értékelik a rezsicsökkentést. A BBC News elfogulatlanul közli, hogy a jobbközép Fidesz elnyert 45 százalékot, ezzel a legtöbb szavazatot. Címoldalas beszámolójában a Népszabadság ügyeskedő tudósítója viszont így fogalmaz: „a választók többsége, 55 százaléka [...] a kormánypárt ellen szavazott\".

Tárgyilagosság az angoloktól, tömény rosszindulat a hazai baloldaltól. Mindezt abból vonták le, hogy a Fidesz 45 százalékos listás eredményt ért el, amihez azonban még hozzájönnek az egyéni mandátumok, azzal pedig jelen állás szerint 133 mandátumuk van az MSZP mindössze 38 mandátumával szemben. Vajon miért nem írták le ballib újságíróink 1994-ben, hogy az MSZP-t 69 százalékosan elutasították az emberek? Hiszen az első fordulóban mindössze 31 százalékot kapott, mégis kormányra került. Vagy ha az MSZP-ről van szó, akkor más a számtan?

A fába szorult baloldal azt sem tudja már, mit találjon ki, hogy a Fidesz győzelmét kicsinyítse. Képtelenek meghajtani a fejüket, s kimondani: igen, uraim, ez győzelem volt a javából. Kormányzati pozícióból ekkora aránnyal nyerni: ez egész Európában példátlan. A baloldal szánalmasságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy a Kormányváltók (ma már ironikusnak hat az elnevezésük) miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila még arra is képtelen volt rászánni magát, hogy egy gratulációt kipréseljen magából.

Gyurcsány pedig, nem tagadva meg önmagát, rávetette magát a Hír Tv nevében őt kérdező újságíróra, az udvarias riportert (Bodacz Balázs) alpári módon sértegette, éppen csak meg nem átkozta őt a hírcsatornával egyetemben. Elképesztő, hogy azok, akik állandóan európáznak, minden harmadik mondatukban az európai normákat emlegetik, egy várhatóan bekövetkező vereség esetén felrúgnak minden kulturális szokást, és a minimális jómodort is sutba vetve a kőbaltát kultiváló pattintott kőkorszakra emlékeztet a viselkedésük. Emlékeztetőül: hogy magában mit gondolt, az egy dolog, de Orbán Viktor 2002-ben gratulált Medgyessynek.

Persze a külföldi sajtó ismert orgánumai most sem ölelik keblükre az Unióval kritikus Orbánt. A Die Welt Orbánnal kapcsolatban többek közt Putyint, Chávezt, Erdogant és Berlusconit emlegeti, a Süddeutsche Zeitung vicces határozottsággal rendkívül megosztott magyarságról ír, pedig elég lenne ránézniük a választási eredmények utáni Magyarország-térképre, amely két kis piros mező kivételével teljesen narancssárga. (A főváros valóban megosztott, az külön térképen szerepel.) Bosszantó előítéletességgel „eltévelyedésnek\" nevezik a magyar közösség demokratikusan választott útját, sőt eléggé illogikus módon az egypártrendszer építésének vádja is előkerült, nem kizárt, hogy a gyűlölködő hazai balliberálisok sugallatára.

Tudom, logikai alapon feltett kérdéseket nem érdemes a baloldalnak címezni, mert összezavarodnak tőle. Megdöbbentő, ahogyan a baloldali összefogás vesztesei végtelen frusztráltságukban belesodródtak a teljesen irracionális nézőpontokba. A már említett Népszava-cikkben olvashatjuk, hogy a baloldal számára kedvezőtlen eredmények magyarázatát, vagyis a vereség okait „nem elég csak a politikai ellenfél ördögi mivoltában keresni\".

Így, biblikus műveltség nélkül, de azért biblikus szóhasználattal. Az Orbán-kormány tehát ördögi módon befejezte a 4-es metrót, ördögpatáit csattogtatva restaurálta Ybl eredeti tervei alapján a Várkert bazárt, és csakis a sátán segíthetett nekik a Seuso-kincsek visszavásárlásában, Baán László miniszteri biztos csak megtévesztő entellektüel külsejét kölcsönözte a hosszas, kemény tárgyalásokhoz.

„Magyarország ma a legegységesebb ország Európában\" – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap éjjel a választás után. Hogy a választók igent mondtak az Orbán-kormány eddigi teljesítményére, az nagyon komoly megerősítése az eddigi intézkedéseknek. Orbán elegáns maradt, és az ellenzéki pártokat külön nem minősítette, hanem csak annyit jegyzett meg, hogy a választók „nemet mondtak a gyűlöletre\" (baloldal), és „nemet mondtak az EU-ból való kilépésre\" (Jobbik).

Rémhírek is terjedtek jócskán. Lengyel László nem szégyellte leírni a szombati Népszabadságban: „el tudod képzelni, hogy mi lesz veled, ha kétharmaddal folytatják? Három hónap múlva nem lesz egyetlenegy se a megmaradt autonóm intézmények közül. Lemészárolják a menekülőket.\" Lengyel László elfelejtette megemlíteni, hol lesz a guillotine: a Várkert bazárban vagy a Rákóczi téri metróaluljáróban. Szegény szerencsétlen Lengyel, a pesti folklór szerint a fordított Kasszandra, mert minden jóslatának az ellenkezője válik valóra!

Szánalmasabb, mint az a kőbaloldali, aki egyetlen pillanatig elgondolkodik a határtalanul aljas, a választás előtti utolsó héten megerősödő suttogó propaganda legnagyobb hazugságán, miszerint ha győz a Fidesz, akkor megszüntetik a nyugdíjakat (!). Aljas szövegek ezek, hiszen a legkiszolgáltatottabb réteg megfélemlítésével manipulálnak.

Egyelőre a nyugdíjak azokban az országokban csökkentek, ahol az IMF ezt feltételként szabta meg az általa nyújtott hitel fejében. (Ez történt például Görögországban.) Az Orbán-kormány viszont tavaly augusztusban visszafizette az IMF-hitelt éppen azért, hogy efféle függőségek ne fenyegethessék az ország legkiszolgáltatottabb rétegeit.

Egy szó mint száz, nincs annyi rosszindulat, manipuláció, suttogó és üvöltő propaganda, hogy elvegye a kedvét a választóknak az újra hatalomba emelt Orbán-kormánytól. Ők pedig készülnek a következő feladatra. Orbán túl sok időt a pihenésre nem hagyott: holnap kormányülés...
Egy ország lett nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb. Idő nincs, de remény és bizakodás van. És munka. Rengeteg. Készülhetünk az európai parlamenti választásra.

Körmendy Zsuzsanna

A szerző a Magyar Nemzet rovatvezetője