– Olvasom, ön a székely Villon. Villon költészetével vagy kalandos életpályájával érez rokonságot?

– Bár nem nekem kellene véleményt mondanom munkásságomról, de igazából egyikkel sem érzem rokoníthatónak magam. Ezeknek az összehasonlítgatásoknak sokkal több köze van a kritikusok gondolkodásmódjához, mint hozzám vagy a valósághoz. Ez is jó példa arra, hogy az emberek mennyire szeretnek kategóriákban gondolkodni.

Ha elég sok kritikát olvas az ember, hamar rájön, hogy talán nincs és nem is volt soha olyan szerző, akit a kritikusok ne próbáltak volna egy másik szerzővel rokonítani vagy bármilyen más módon kapcsolatba hozni. Úgy látszik, ez a kritikusoknak egyfajta biztonságérzetet ad. De hogy a kérdésnél maradjak, a Wikipédiáról tudom, hogy punkénekes és humorista is vagyok. Ezeknek a titulusoknak annyi a valóságalapja, mint amikor egy író elkezd focizni, sörözni egy héten kétszer, és akkor attól kezdve futballista író. Mindig megmosolyogtatnak ezek a jelzők, de nem tiltakoztam ellenük soha.

Muszka Sándor

1980-ban született Kézdivásárhelyen. Középiskolai tanulmányait a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban végezte, és itt is érettségizett 1998-ban. 2006-ban diplomázott a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia–antropológia szakán. 2002 és 2003 között a Kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör alelnöki tisztségét töltötte be, ugyanezen időszakban az Echinox magyar oldalainak főszerkesztőjeként is tevékenykedett. 
Fontosabb kötetei: Ennyi ha történt; Mi nem lóg, ha áll; Múzsák trágyás szekérrel; Sanyi bá; Magányos nőknek, bukott fiúknak.

– Annyiban mégiscsak igazuk van ezeknek a jelzőknek, hogy eddigi pályája elég kalandos volt: különböző városok, nem szokványos, nem értelmiségi, költői munkák, egyfajta kalandor életforma...

– Valóban, az erdélyi írók kiszámítható, biztos életútja – sajnos vagy sem, majd kiderül, ha kiderül – egyáltalán nem adatott meg. Valamiért, és ezt nem panaszként mondom, úgy tűnik, az erdélyi irodalomnak és kultúrának intézményes formában énrám semmi szüksége nincs. Ez egyáltalán nem baj, már csak azért sem, mert nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen helyzetben van. Amit ellenben már sajnálok, az az, hogy még nem sikerült elmenni innen, ahogy tették azt oly sokan az erdélyi magyar irodalomban, kis túlzással mióta világ a világ.

– Élne a lehetőséggel, és elmenne, ha tehetné?

– Igen, az értelmes életre való csábításnak nem tudnék és nem is akarnék ellenállni. Enélkül az ember hol a Törökországi levelek szereplőjének, hol a Fekete kolostor internáltjának érzi magát. Persze, velem is komoly bajok vannak. Valahogy genetikailag úgy alkottak meg, hogy a gyors érvényesülés érdekében sem vagyok képes olyan dolgokat megtenni, amelyek a szabadságról, gerincességről, igazságról és egyáltalán az emberről, a férfiről alkotott elképzeléseimmel nem egyeznek.

Ha ezt jelenti a fenegyerekség, akkor vállalom. És hát való igaz, mindenféle kétkezi munkát kipróbáltam, ami egy fiatalembernek egyáltalán nem válik kárára, főleg ha a későbbiekben irodalommal szeretne foglalkozni. Voltam már báros, pincér, lapkihordó Bukarestben, napszámos, újságíró, hivatalnok és mindenfajta segédmunkás. Oda mentem, ahol reméltem, a munkából meg tudok élni. A városokat a munkák hozták, szinte bárhova elmentem volna.

– Muszka Sándor nevét a Sanyi bá című kötet tette szélesebb körben ismertté. A könyv mellé CD-melléklet is járul, több versét is megzenésítették, legutóbbi kötete is hallgatható az Evilági Együttes előadásában. Véletlenül alakult ez a hangzó forma vagy tudatos koncepció áll mögötte?

– A Sanyi bá könyv hangzó anyaga tudatos vállalkozás volt. Mikor elkészült a kézirat, a kiadóval arra gondoltunk, jó lenne, ha hallgatható is lenne. Annál is inkább, mivel ezek a „kabarészövegek\" elmondva élnek a leginkább. A könyv nem erdélyi olvasóira is gondoltunk, akik soha nem hallották ezt a fajta székely akcentust. És persze azokra is, akik ugyan könyvet a kezükbe nem szívesen vesznek, de egy humoros hanglemezt bármikor meghallgatnak. Ilyen próbálkozás az erdélyi irodalomban addig nem volt. De nem csalódtunk: az írott szöveg, a hanganyag, na meg Csillag István csodálatos grafikái erősítő hatással voltak egymásra.

– Utolsó kötetére ellenben nem jellemző ez a könnyed hangnem, és ott is van CD-melléklet...

– A Magányos nőknek, bukott fiúknak című verseskötet mellé egy olyan CD került, amely tizenhárom, az Evilági által megzenésített verset tartalmaz. Orbán Ferencet, az Evilági vezetőjét megkereste egyik tanár kollégája, hogy talált néhány verset a Helikonban, amelyet le is fénymásolt, és amelyek jól megzenésíthetőek lennének. A versek Orbán Ferencnek is tetszettek, megindult a nyomozás a szerző kiléte felől, a fénymásoló a szerző nevét eltüntette a másolt folyóiratlapról. Így aztán a CD hamarabb készült el, mint ahogy a kötet megjelent.

– A Sanyi bá történeteihez kell az a karakter, ami hitelessé teszi a szövegeket. Mennyire szólnak önről ezek a történetek? Miért székely egypercesek a műfaja?

– Nem a hagyományos értelemben vett egypercesekre kell gondolni, de jelezni szerettem volna, hogy ez nem regény és nem novelláskötet. Ez a meghatározás áll a legközelebb a valósághoz. Valamilyen szinten én is benne vagyok ebben a könyvben, de én magam nem ilyennek látom, és nagyon remélem, nem is vagyok ilyen.

Az előadásmódról meg ... nagyon sokféle embert ismerek, Székelyföldön születtem, és itt is nőttem fel. Székelyföld bővelkedik Sanyi bákban. Én az egyszerű és szép dolgokat szeretem, nem csupán azért, mert azok általában igazak is. Egyszer régen olvastam valahol, hogy Umberto Eco, Hemingway és más írók zsenialitása nem más, mint hogy a legbonyolultabb dolgokat is a legegyszerűbb módon képesek elbeszélni. Ha ehhez még hozzáteszem Márai véleményét, miszerint az igazság minden hazugságnál érdekesebb, azt hiszem, megvan, miért jó közérthetőnek lenni.

– „Most mikor a magaskultúra ekkora válságban van, azt mondják, nem akarsz eljönni a G-be. Nem akarsz eljönni mert meccs lesz a tévében, és különben is leszarod. Tudod te, hogy a költők, írók mit vállalnak, min mennek keresztül, hogy egy-egy magas-szépirodalmi mű létrejöhessen? Nem tudod. Akkor legalább ezt olvasd el\" – olvasom egyik Facebookos bejegyzésében. Hatékonyabb egy ilyen meghívó, mint a hagyományos?

– Tapasztalataim szerint a humor mindig jó hívószó. Már csak azért is, mert előrevetíti, hogy ha az olvasók veszik a fáradságot, és eljönnek, nem fognak unatkozni. De hát ez a minimum, amivel egy szerző tartozik az olvasóinak. Nem szabad az olvasót hülyének nézni. Egyszer át lehet verni egy könyvvel, talán kétszer is, de harmadszor biztos nem fog menni. És hát nem árt, ha olykor önmagunkon is nevetünk, azt hiszem, ez a felnőttség egyik jele.

– Hogy fér meg egymás mellett a nagyon lírai vers és a székely humorra alapozó fergeteges történet?

– Ha a székely humor mibenlétét kellene meghatároznom, azt mondanám, a székely humor az, amikor azon nevetünk, hogy nincs min nevetni. Hogy példát is mondjak: „Komám, én fel is akaszthatnám magam, de az is milyen élet.\" Ami ezen túl van, márpedig ezen túl is sok minden van, az már a líra tárgya, de bármennyire is jó humorérzékünk van, azzal nem igazán szoktunk viccelni.

– Akkor ezek szerint nincs is olyan nagy különbség a Sanyi bá és az utolsó kötete között?

– A verseskötet megírásakor leginkább két dolog foglalkoztatott. Van-e még ereje a versnek, továbbá van-e a magyarországihoz fogható kortárs erdélyi magyar közéleti líra. És ha van, akkor miért nincs. Kell-e a versnek 2015-ben kilátástalanságról, a fiatalok elvándorlásáról, Székelyföldet legszívesebben skanzenné alakító politikusokról beszélni, arról, hogy bár ezen a tájon tömbben él a magyarság, kulturálisan mégis periféria. Ha rám nézve ez semmi jót sem hoz, akkor is beszélnem kell ezekről a dolgokról. Titokban reménykedtem, valaki majd csak rámcáfol, talán még egy értelmes irodalmi vita is kialakulhatott volna. Na de ahogy mondani szokták, ami még nem múlt el, az mind hátra van.

– Hangzókönyv, majd a Fábry-show – hogyan került Magyarország egyik legnépszerűbb műsorába?

– A Fábry-showba a hajdani magyarországi kiadóm jóvoltából kerültem. Három évvel ezelőtt történt ez a felvétel, de a csatorna a mai napig ismétli az adást. A kiadó persze minél több könyvet el akart adni, ami sikerült is, a magyarországi kiadás is mind egy szálig elfogyott. Nagy kihívás volt, szerettem volna megállni a helyem. Talán nincs jobb érzés egy szerző számára, mint amikor elfogynak a könyvei. De hát ez egy ritka sikertörténet volt és ennyi. Ha valaki azt gondolja ezután, hogy a kiadók azóta is zaklatnak, annak megnyugtatásként elmondom, hogy ez egyáltalán nem így van.

– Közben minisztériumi tisztséget kapott a Székely Madagaszkár nevű projektben. Hány székely író költözött Madagaszkárra?

– Madagaszkárra tudtommal mindeddig egyetlen székely író sem költözött. Arra már pontosan senki nem emlékszik, mikor találtuk ki ezt az ötletet, talán egy zetelaki írótáborban, a Laguna bár teraszán vetődött fel, jó volna valamilyen melegebb éghajlatra költözni. A hajdani madagaszkári „magyar király\", Benyovszky Móric miatt döntöttünk a szigetország mellett. Ezt követően gyorsan meg is alakult a kormány, amelyben én a zeneminisztériumi miniszterséget, illetve a tekerőlantosok világszövetségének az elnökségét kértem és kaptam meg.

Bár Madagaszkárra nem sikerült eljutnunk, de a tervünkről, a nagy honfoglalásról, nem tettünk le. Ami konkrétum az ügyben, hogy az elmúlt néhány évben annyi humoros írás született a témában, hogy lassan egy antológiát is meg lehetne jelentetni belőle.