Távozik a „csapdába csalt” Allardyce az angol válogatott éléről

Távozik a „csapdába csalt” Allardyce az angol válogatott éléről

Belebukott a Telegraph tényfeltáró újságírói által rejtett kamerával rögzített „tanácsadásába" Sam Allardyce, akit etikai vétségei miatt kedd estére leváltottak az angol labdarúgó-válogatott éléről. 

Hírösszefoglaló

2016. szeptember 28., 17:112016. szeptember 28., 17:11

A szövetségi kapitányi tisztségre július 22-én kinevezett szakember úgy tudta, hogy a Premier League iránt érdeklődő távol-keleti üzletemberekkel beszélt az angol futball hátteréről, de mint az az oknyomozó riportból is kiderült: a futballban lévő korrupciót feltárni kívánó sajtónak árulta el többek között, hogy meg lehet kerülni azt az FA- és FIFA-szabályozást, amely tiltja, hogy a futballisták játékjoga harmadik fél birtokában legyen.

Az edző ráadásul szerződését megszegve megpróbált magának egy 400 ezer fontos kontraktust is kivívni az üzletembereknek hitt tárgyalópartnereitől, és gúnyos bírálatokkal illette elődjét, Roy Hodgsont, annak volt segítőjét, Gary Neville-t, illetve Vilmos és Harry herceget – előbbi papíron az angol szervezet elnöke. Az FA ezt követően közleményében „elfogadhatatlannak\" nevezte Allardyce viselkedését, de tájékoztatásuk szerint közös megegyezéssel bontották fel a szerződését. Állásfoglalásuk szerint prioritásként kezelik a sportág érdekeit és a viselkedési normák magas szinten tartását, a mindenkori szövetségi kapitánynak pedig tiszteletben kell tartania a játék fefdhetetlenségét.

A 61 éves szakember elismerte, hogy hibát követett el és elnézést kért érte. Szerdán reggel a SkySportnak nyilatkozva hozzátette: „csapdába ejtettek, ezt el kell fogadnom. Buta voltam, hogy ilyen megjegyzéseket tettem. Megpróbáltam segíteni valakinek, akit harminc éve ismerek, de ezzel sajnos hibát követtem el.” Bevallása szerint most elutazik nyaralni, hogy azalatt elgondolkodjon a történteken. A soron következő, Málta, Skócia és Szlovénia elleni világbajnoki selejtezőkön, valamint a spanyolok elleni barátságos mérkőzésen ugyanis már Gareth Southgate irányítja megbízott szövetségi kapitányként az angol válogatottat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya
2024. március 21., csütörtök

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák

Ibériai gárdák uralják a legjobb labdarúgó-csapatok népszerűségi listáját a romániai focikedvelők körében, de a harmadik helyre azért a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool is odafér – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák
2024. március 20., szerda

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága szerdán 33 750 lejes bírságot szabott ki a ploieşti-i Petrolul klubra a Sepsi OSK elleni találkozón történt incidensek miatt.

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot
2024. március 18., hétfő

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára

Diószegi László, a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklub tulajdonosa hétfőn megerősítette, hogy a csapat egyik játékosának, Cosmin Mateinek pozitív lett a doppingtesztje a craiovai Universitatea elleni mérkőzést követően.

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára
2024. március 17., vasárnap

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók

Olimpiai kvótát szerzett a magyar férfi kézilabda-válogatott, mivel 30-27-re legyőzte Portugáliát a selejtező tatabányai tornájának vasárnapi zárónapján, és a tabella második helyén végzett.

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók
2024. március 16., szombat

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól

Egy éven belül két világversenyről tért haza aranyérmekkel a szenior kategóriában versenyző kolozsvári Maier-Orosz Judit. Az öt úszóbajnokot adó Orosz család utolsó élő tagja ma is aktívan készül versenyekre.

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól
2024. március 15., péntek

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében

Szoboszlai Dominik együttese, a Liverpool az Atalantával találkozik a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében.

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében
2024. március 15., péntek

Real Madrid–Manchester City párharc is lesz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

A címvédő Manchester City a Real Madriddal került össze a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Real Madrid–Manchester City párharc is lesz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében