Târgoviștén nyertek a trónkövetelő háromszékiek

Târgoviștén nyertek a trónkövetelő háromszékiek

A Román Kupában korábban aratott bravúros sikere után most az élvonalbeli bajnokságban is legyőzte a címvédő Târgoviștét Sepsiszentgyörgy női kosárlabdacsapata: a kovásznaiak idegenben múlták felül 62:51-re ellenfelüket a hétközi 12. fordulóban.

Krónika

2014. november 20., 16:352014. november 20., 16:35

A háromszékiek ezt főleg hatékony védelmüknek köszönhetik, amellyel szemben házigazdáik tehetetlennek bizonyultak szerdán. Az első két negyed hiába volt kiegyensúlyozott, a nagyszünet után már a vendégek akarata érvényesült. Jeffery és Pașcalău vezényletével sorra dobták a kosarakat, mígnem 14 pontos előnyt harcoltak ki.

Ez már túl soknak bizonyult a Târgoviște számára, amely az utolsó játékrészben hiába futott az eredmény után, a továbbra is aktív szentgyörgyiek egyértelmű győzelmet arattak.

Ennek köszönhetően egy fordulóval az őszi szezon befejezése előtt négy csapat is 22 ponttal vezeti az alapszakasz összetettjét: a Gyulafehérvár, az Aradi ICIM, a Sepsi SIC és a Târgoviște is egyaránt tíz győzelmet és két vereséget jegyzett eddig.

A szentgyörgyiek szombaton az utolsó előtti Rapidot látják vendégül a 13. körben, így várhatóan az élről kezdik majd a visszavágókat.

A többi eredmény: Alexandria–Galac 64:66, Marosvásárhely–Gyulafehérvár 61:83, Temesvár–Kolozsvár 74:65, Craiova–Nagyvárad 72:68, Rapid–Szatmárnémeti 61:88. n Krónika

Kikapott az Asesoft

Hiába kezdett jól a Ploiești-i Asesoft férfi kosárlabdacsapata, az első negyedet követően lépésről lépésre teret vesztett a vendég orosz Volgográdi Krasnijjal szemben, míg végül 96:79-re kikapott az Európa Kupa szerda esti ötödik fordulójában. Az E csoportban szereplő román bajnok a nemzetközi szezonban először maradt alul hazai pályán, de az összetettben változatlanul harmadik a Vilnius és a Banvit Bandirma mögött. Legközelebb november 26-án a listavezető otthonában szerepel.
Az EuroChallenge B előjelű kvartettjében viszont három fordulót követően csoportelsővé lépett elő a Târgu Jiu, miután szerda este hosszabbítás után 72:67-re legyőzte a vendég bolgár Szófiai Lukoil Academic csapatát.
A hazai élvonalbeli bajnokságban a 8. fordulót rendezik hétvégén, amelyben a Kolozsvári U-BT pénteken a Temesvári BC otthonában játszik (DigiSport, 18 óra), a Nagyváradi VSK szombaton Marosvásárhelyen szerepel (DigiSport, 20 óra), míg vasárnap a Szeben Târgu Jiuban (DigiSport, 19.30 óra) lép pályára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben

Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján.

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben
2024. április 16., kedd

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián
2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember