– Elsőre nem, de 1972-ben már igényt tartott önre az ASA. Milyen érzésekkel gondol viszsza azokra az időkre?

– Jól éreztem magam, hiszen egy rendkívüli társaság verbuválódott össze. Két rendkívül tehetséges, ambíciózus nemzedék ötvöződött. Szeretném, ha a jelenlegi focisták meg tudnák ismételni a mi eredményeinket, de őszintén szólva, nem látok esélyt arra, hogy Marosvásárhelynek a közeljövőben olyan csapata legyen, amely sorra a második, harmadik és negyedik helyen végezzen az élvonalban.

– Pedig ha van pénz, egy teljes csapatot lehet vásárolni…

– A mi időnkben is hoztak „idegenlégiósokat”, főként Bukarestből és környékéről. De azok az emberek – Ispir, Pâslaru, Gligore – alkalmazkodtak, beilleszkedtek és vásárhelyivé váltak.

A Liga 1 16. fordulójának programja, péntek: Chiajna–Medgyes (LookPlus, Dolce, 18 óra), Iaşi–Târgu Jiu (Look Tv, 20.30).

Szombat: Craiova–Piatra Neamţ (LookPlus, Dolce, 15.30), Kolozsvári U–Galac (Look Tv, 18), Rapid–Kolozsvári CFR (Look Tv, 20.30).

Vasárnap: Brassó–Viitorul (Look Tv, 15.30), Marosvásárhely–Astra (LookPlus, Dolce, 18), Dinamo–Petrolul (Look Tv, 20.30).

Hétfő: Botoşani–Steaua (Look Tv, 20.30).

– És akkor még az edzőről, a nagyváradi származású, de a valamikori Bukaresti CCA-tól érkezett Bóné mesterről nem is szóltunk, holott az ő nevéhez fűződik a sikercsapat.

– Ő volt a sikereink kovácsa, aki nagyon jól össze tudta fogni a két nemzedéket, a sok helyi és környékbeli, illetve néhány bukaresti illetőségű játékost.Egy remek pedagógus volt, aki tudta, mikor, hogyan kell megszólítani egy labdarúgót. Egy családdá gyúrta a csapatot. Szinte soha nem voltak viták a pályán vagy az öltözőben – még akkor sem, amikor nem ment a legjobban a játék.

– A közönség is más volt akkoriban. Azontúl, hogy sokkal többen jártak ki a meccsekre, miben különbözött a maitól?

– Sportszerű, a labdarúgáshoz értő szurkolóink voltak. Mindannyiunkat ismertek és szerettek, mi pedig a játékunk és az eredményeink által próbáltuk ezt a melegséget viszonozni. Szinte állandó kontaktusban voltunk a drukkereinkkel, naponta találkoztunk, beszélgettünk a városban. A mai sztárok közül ki az, aki kimegy a főtéri virágórához, és szóba áll egy szurkolóval?

– Az elmúlt közel negyven év alatt, miután kikopott az önök generációja, miért nem adatott meg Vásárhelynek, hogy ha nem is egy újabb arany-, de legalább egy ezüst- vagy bronzcsapata legyen?

– Mert egy egészen más politika kezdődött a klub háza táján, amikor a játékosok eladása és a pénzszerzés fölülírta az eredményeket. Helyüket soha nem pótolták, vagy ha hoztak is valakit, az távolról sem közelítette meg az ő szintjüket. Mindezek ellenére ne feledjük, hogy a 80-as évek derekán sem volt rossz csapatunk, hisz az a gárda, amellyel Czakó János segédjeként dolgoztam együtt, Balkán Kupa-szereplési jogot vívott ki magának.

– Edzőként megfogalmazhatták óhajaikat, hogy kit szeretnének a csapatba, illetve kihez ragaszkodnak?

– Cornel Cacoveanu klubelnök minket soha nem kérdezett meg. A csapat felállításába ugyan nem szólt bele, de soha nem kérte ki a véleményünket arról, hogy X vagy Y játékost adjuk el, vagy sem. A dolgok oda fajultak, hogy röpke néhány év leforgása alatt három csapatra való játékost adott el a klubvezetés. Igaz, mindez egy gazdaságilag nehéz időszakban történt, amikor a városi önkormányzat nem támogatta sem az ASA-t, sem másokat. Ha akkor az a klub és az a keret megkapja azt a segítséget, amelyben a maiak részesülnek a városvezetés részéről, le merem fogadni, hogy nem esik ki sem az A osztályból, sem a B-ből, és feloszlásra sem kényszerül.

– Amióta ismét az élvonalban van Vásárhely csapata, látogatja a meccseket?

– Ritkán, nagyon ritkán. Amióta néhány évvel ezelőtt a Dinamo elleni meccsen egy csürhe banda rázendített az Afară cu ungurii din ţară! kedvenc rigmusára, teljesen megundorodtam attól, ami itt történik. Addig el nem tudtam volna képzelni, hogy a harmadik évezredben ezt kell megélnem egy marosvásárhelyi stadionban! Amúgy mindannyian tudjuk, hogy ez az ASA nem az ASA. n Szucher Ervin