Sikerekben gazdag esztendőt zárt a magyar sportvilág

Sikerekben gazdag esztendőt zárt a magyar sportvilág

Fotó: MTI

Szívesen emlékezhetnek vissza a magyar sportbarátok 2016-ra, hiszen kedvenceik jól szerepeltek az év két legnagyobb érdeklődéssel kísért sporteseményén: a Rio de Janeiró-i olimpián nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel a 12. helyen zártak az éremtáblázaton, előzőleg pedig a labdarúgó-válogatott a nyolcaddöntőig jutott a franciaországi Európa-bajnokságon.

Hírösszefoglaló

2017. január 02., 14:312017. január 02., 14:31

Az MTI által készített összefoglalóban kiemelik, Rióban az úszó Hosszú Katinka és a kajakozó Kozák Danuta egyaránt három aranyérmet nyert: előbbi 400 méter vegyesen, 200 méter vegyesen és 100 méter háton bizonyult a legjobbnak, utóbbi pedig egyesben, párosban és a négyes tagjaként is a csúcsra ért 500 méteren – egyesben és négyesben megvédve címét. Párosban Szabó Gabriella, a kvartettben pedig Szabó, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina volt a versenyzőtársa. Rajtuk kívül két vívó, a párbajtőröző Szász Emese és a kardozó Szilágyi Áron nyakába került még a legfényesebb medál – utóbbi sportoló Kozákhoz hasonlóan megismételte négy évvel korábbi sikerét. Hosszú a riói játékok negyedik legeredményesebb sportolója lett, míg Kozák holtversenyben az ötödik helyen zárt az éremhalmozók rangsorában.

A júniusi futball Eb-n a magyar válogatott – amely 44 év szünet után szerepelt újra kontinensviadalon – a csoportkörben az osztrákok 2-0-s legyőzésével kezdett, majd az izlandiak elleni 1-1-es döntetlennel folytatta szereplését, a harmadik fordulóban pedig – már biztos továbbjutóként – a torna későbbi győztese, a portugál válogatott ellen az Eb egyik legjobb mérkőzésén 3-3-as döntetlent ért el. A legjobb 16 között aztán a – világranglistán akkor második helyezett – belga csapattól 4-0-ra kikapott.

A szeptemberi paralimpián a magyar küldöttség egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzérmet szerzett. Az első hely az úszó Tóth Tamás nevéhez fűződött, aki az S9-es sérültségi kategóriában 100 méter háton nyert. Januárban a női vízilabda-válogatott megnyerte a belgrádi Európa-bajnokságot, a férficsapat bronzérmet szerzett. Tavasszal a női és a férfi kézilabdázók Bajnokok Ligájában is volt magyar döntős: a Győri Audi ETO és az MVM Veszprém is hétméteresekkel veszített. A női EHF Kupában a Dunaújvárosi Kohász KA aranyérmet szerzett.

Az ősszel előbb a férfi, majd a női kosárlabda-válogatott is kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, és ugyanezt érte el a női röplabda-válogatott is, a pótselejtezőben a románokat aranyjátszmában felülmúlva. Kiemelkedően teljesítettek a rövid pályás gyorskorcsolyázók a januári Eb-n és a márciusi vb-n is, mindkettőről érmekkel tértek haza. Liu Shaolin Sándor a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás történetének első vb-aranyát nyerve győzött 500 méteren Szöulban. Az év elején a hódeszkás Gyarmati Panka a havas sportágak első magyar világkupa-győztesévé vált azzal, hogy megnyerte a kaliforniai Mammoth Mountainen rendezett vk-versenyt slopestyle (trükkös akadályverseny) kategóriában.

Folyamatosan jó teljesítmény nyújtott a súlylökő Márton Anita, aki másodikként végzett a portlandi fedettpályás atlétikai világbajnokságon, majd ezüstöt nyert az amszterdami Eb-n is, az olimpián pedig harmadik lett. Júliusban Babos Tímea a kazah Jaroszlava Svedova oldalán döntőt játszott a wimbledoni teniszbajnokságon, ahol az amerikai Serena Williams, Venus Williams duótól két szettben kapott ki. Nagyszerűen kezdte az alpesi síelők új világkupa-szezonját Miklós Edit, aki december elején a harmadik helyen végzett lesiklásban a kanadai Lake Louise-ban. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya
2024. március 21., csütörtök

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák

Ibériai gárdák uralják a legjobb labdarúgó-csapatok népszerűségi listáját a romániai focikedvelők körében, de a harmadik helyre azért a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool is odafér – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák
2024. március 20., szerda

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága szerdán 33 750 lejes bírságot szabott ki a ploieşti-i Petrolul klubra a Sepsi OSK elleni találkozón történt incidensek miatt.

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot