– Néhány nappal a román–magyar Eb-selejtező mérkőzése előtt megkockáztatna egy tippet?

– Nem szoktam tippelni, de úgy vélem, Romániának sokkal nagyobb esélye van, mint Magyarországnak. Jobb csapat, felkészültebb, itthon játszik. Persze ez még korántsem elegendő a mérkőzés megnyeréséhez. A magyarok sem mindössze annyira képesek, mint amennyit az első, északírek elleni budapesti találkozón mutattak. Viszont ha Bukarestből ponttal vagy pontokkal szeretnének hazatérni, sokkal, de sokkal bátrabban kell focizniuk. 

– Egy-egy ilyen rangadó előtt, gondolom, a román újságírók és szurkolók mindegyre azzal provokálják, hogy kinek is drukkol?

– Engem nem zavarnak az efféle kérdések: megvallom őszintén, én a román csapattal tartok. Ötvenszeres román válogatottként nem tarthatok más csapattal, még akkor sem, ha a magyarról van szó.

– Ez volna az oka annak is, hogy edzőként a román pontvadászatot választotta, mindamellett, hogy a magyar bajnokságban – ahol ismert szakembernek számít – esetenként több a pénz?

– Nem, ennek semmi köze az egészhez. Egyrészt nálunk erősebb a bajnokság, másrészt meg úgy éreztem, hogy a süllyedő hajó képét mutató Galac megmentése komoly kihívást jelenthet.

– De hát ön jobb csapatoknál szokott edzősködni...

– Az Oţelul nem egy rossz csapat, elég, ha csak arra gondolunk, hogy három évvel ezelőtt bajnokságot nyert. Nyilván azóta sokat változott a keret, most többnyire fiatal, tapasztalatlanabb játékosokból kell összeállítanom a kezdő tizenegyet. Ráadásul a játékosok többsége erőnlétileg is kissé felkészületlennek tűnik.

– Ez azt jelenti, hogy teljesen kiürült a klub, illetve a város kasszája?

– Sajnos, igen. De hát melyik az a romániai klub, amely nem küzd anyagi gondokkal?! Nagyon nehéz lesz kiharcolni az élvonalban való bennmaradást, de nem lehetetlen. Két-három jó játékosra, továbbá türelemre és építkezésre van szükség, hiszen az újoncok az utolsó pillanatban érkeztek. Én feltételként kötöttem ki, hogy ne várjanak azonnali eredményt, inkább hagyjanak dolgozni, mert annak meglesz az eredménye. Ide bárkit is hozhattak volna a kispadra, egy-két hónap alatt képtelenség összerázni a keretet, átgyúrni a játékstílust és győzelmet győzelemre halmozni. Szerencsére ezt megértette a klubvezetés, és szabad kezet biztosított a bajnokság végéig.

– Milyennek látja az erdélyi csapatokat, melyek közül a Kolozsvári CFR mintha ismét magára talált volna?

– Az ASA–CFR  meccs (2-0) után inkább a marosvásárhelyi csapatot kell dicsérnem. Sokat számít, hogy tapasztalt, rutinos játékosokat gyűjtöttek össze, olyanokat, akik elég jól összerázódtak. A legjobb erdélyi gárdának még így is a CFR-t tartom: az az érezésem, hogy Vasile Miriuță legényei még nem adtak ki mindent magukból.