Rióra hangolt világversenyek – 2015-ös sportnaptár

Rióra hangolt világversenyek – 2015-ös sportnaptár

Ahogy azt előre lehetett tudni, idén több nemzetközi verseny már a jövő évi Rio de Janeiró-i nyári olimpiára összpontosít.

Hírösszefoglaló

2015. január 04., 20:382015. január 04., 20:38

Kvalifikációs Grand Prixt rendeznek például Budapesten a cselgáncsozók számára, de kvótát ér majd az ökölvívók és a kaja-kenusok világbajnoksága is. Igaz ugyan, hogy 2015-ben nem lesz ötkarikás játék, sem labdarúgó-világbajnokság, ám attól még izgalmakban gazdag viadalokat tartogat az új esztendő.

Amint az naptárunkból is kitűnik, az európai futballválogatottak, köztük Románia és Magyarország legjobbjai folytatják a harcot a 2016-os kontinensbajnokságon való részvételért, de alig pár nap múlva megkezdődik Katarban a férfi kézilabda-világbajnokság, decemberben pedig a nők mérkőznek meg Dániában.

Románia idén Magyarországgal közösen rendezi meg a női kosárlabda-Európa-bajnokságot, továbbá a határon túli rangos események sorából ezúttal sem hiányzik majd a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság Magyar Nagydíja. Fontos még a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség májusi tisztújító kongresszusa és idén választanak házigazdát 2022-es téli olimpiának. 

Kiemelt nemzetközi sportesemények 2015-ben:

JANUÁR
4–17. Dakar Rali
10–11. Gyorskorcsolya: összetett Eb, Cseljabinszk
12. Labdarúgás: Aranylabda díj átadása, Zürich
15–február 1. Kézilabda: férfi-világbajnokság, Katar
17–február 8. Labdarúgás: Afrikai Nemzetek Kupája, Egyenlítői-Guinea
19–február 1. Tenisz: Australian Open, Grand Slam-torna, Melbourne
22–25.: Rali-vb rajtja, Monte-Carlo Rali
23–25. Rövid pályás gyorskorcsolya: Eb, Dordrecht
26–február 1. Műkorcsolya: Európa-bajnokság, Stockholm
27–február. 3. Biatlon: Európa-bajnokság, Otepää

FEBRUÁR
1. Amerikai futball (NFL): Superbowl, Glendale
2–15. Alpesi sí: vb, Vail/Beaver Creek
4–14. Téli Universiade, Granada
6. Rögbi: Hat Nemzet, első forduló
12–15. Gyorskorcsolya: távonkénti vb, Heerenveen
18–22. Kerékpár: pálya-vb, Saint-Quentin-En-Yvelines
18–március. 1. Északi sí: világbajnokság, Falun
28–március. 1. Gyorskorcsolya: sprint vb, Asztana

MÁRCIUS
2–15. Biatlon: világbajnokság, Kontiolahti
2–8. Sportlövészet: légfegyveres Eb, Arnhem
6–8. Atlétika: fedett pályás Eb, Prága
7–8. Gyorskorcsolya. összetett vb, Calgary
7-8. Tenisz: Davis Kupa, első kör
13–15. Rövid pályás gyorskorcsolya: vb, Moszkva
13–22. Biatlon. Világkupa vége, Hanti-Manszijszk
15. Forma–1: szezonnyitó Ausztrál Nagydíj, Melbourne
15. Sífutás: Világkupa vége, Oslo
18–22. Alpesi sí. Világkupa vége, Méribel
21. Rögbi: Hat Nemzet, utolsó forduló
21–22. Síugrás: Világkupa vége, Planica
23–29. Műkorcsolya: Világbajnokság, Sanghaj
28. Vízilabda: férfi Európa-kupa, döntő, odavágó
28–április 4. Jégkorong: női világbajnokság, Malmö
29. Labdarúgás: Magyarország–
Görögország, Románia–Feröer szigetek, Eb-selejtező
29. Gyorsaságimotoros-vb: szezonnyitó Katari Nagydíj, Losail

ÁPRILIS
9–12. Cselgáncs: Európa-bajnokság, Glasgow
9–18. Súlyemelés: Európa-bajnokság, Tbiliszi
13–19. Torna: egyéni Európa-bajnokság, Montpellier
18–május 4. Sznúker: vb, Sheffield
24–26. Vízilabda: női Euroliga, négyesdöntő
26–v. 3. Asztalitenisz: egyéni vb, Szucsou
29–v. 3. Ritmikus sportgimnasztika: Eb, Minszk
30–v. 3. Öttusa: Világkupa, Kecskemét

MÁJUS
1–3. Kajak-kenu: Európa-bajnokság, Racice
1–17. Jégkorong: világbajnokság, Csehország
9–31. Kerékpár: olasz országúti körverseny (Giro d’Italia)
15. Atlétika: Gyémánt Liga rajtja, Doha
15–17. Kosárlabda: férfi Euroleague, négyesdöntő, Madrid
16–17. Kézilabda: férfi EHF-kupa, négyesdöntő
23–28. Vízilabda: férfi vízilabda-világliga, döntő, Bergamo
23–június 1. Röplabda: női Európa-bajnokság, Hollandia és Belgium
24–június 7. Tenisz: Roland Garros, Grand Slam-torna, Párizs
27. Labdarúgás. Európa-liga, döntő, Varsó
28–30. Vízilabda. férfi Bajnokok Ligája, hatos döntő, Barcelona
28–29.: a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség tisztújító kongresszusa, Zürich
30–31. Kézilabda: férfi Bajnokok Ligája, négyesdöntő, Köln
30–június 20. Labdarúgás: U20-as világbajnokság, Új-Zéland

JÚNIUS
6. Labdarúgás. Bajnokok Ligája, döntő, Berlin
6–12. Vívás: Európa-bajnokság, Montreux
6–július. 5. Labdarúgás: női világbajnokság, Kanada
9–14. Vízilabda: női világliga-szuperdöntő
9–14. Műugrás: Európa-bajnokság, Rostock
11–28. Kosárlabda: női Európa-bajnokság, Magyarország és Románia
11–július 4. Labdarúgás: Copa América, Chile
12–28. Európai Játékok (egyúttal birkózó Eb is)
13. Labdarúgás: Finnország–Magyarország, Észak-Írország–Románia, Eb-selejtező
17–30. Labdarúgás: U21-es Eb, Csehország
20–21. Cselgáncs: olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Prix, Budapest
20–21. Atlétika: csapatok Eb-je
23–28. Vízilabda: férfi világliga, Szuperdöntő, Bergamo
28–július 6. Öttusa. vb, Berlin
29–július 2. Labdarúgás: Bajnokok Ligája + Európa-liga, kezdődnek a selejtezők
29–július 12. Tenisz: Wimbledon, Grand Slam-torna, London

JÚLIUS
3–5. Kajak-kenu: maratoni Eb, Bohinj
3–14. Universiade, Kvangdzsu
4–18. Amerikai futball: világbajnokság, Stockholm
4–26. Kerékpár: francia országúti körverseny (Tour de France)
15–23. Vívás: világbajnokság, Moszkva
18–augusztus 2. Sportlövészet: Európa-bajnokság, Maribor
24–augusztus. 9. Vizes-vb (medencés sportok), Kazany
25. Labdarúgás: a 2018-os világbajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolása, Szentpétervár
25–augusztus. 1.: Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, Tbiliszi
31.: a 2022-es téli olimpia házigazdájának kiválasztása (NOB-közgyűlés), Kuala Lumpur

AUGUSZTUS
6–15. Ökölvívás: férfi Eb, Szófia
11. Labdarúgás. európai Szuperkupa-mérkőzés, Tbiliszi
17–23. Öttusa: Európa-bajnokság, Bath
19–23. Kajak-kenu: olimpiai kvalifikációs vb, Milánó
22–30. Atlétika: világbajnokság, Peking
22–szeptember 6. Röplabda: női világkupa, Japán
22–szeptember 13. Kerékpár: spanyol országúti körverseny (Vuelta a Espana)
25–30. Cselgáncs: világbajnokság, Asztana
30–ix. 6. Evezés: világbajnokság, Lac d’Aiguebelette
31–ix. 13. Tenisz. US Open, Grand Slam-torna, New York

SZEPTEMBER
4. Labdarúgás: Magyarország–Románia, Eb-selejtező
4–6. Kajak-kenu: előolimpia, Rio de Janeiro
5–20. Kosárlabda: férfi Eb, Berlin, Montpellier, Riga, Zágráb + Lille
7. Labdarúgás. Észak-Írország–Magyarország, Románia–Görögország, Eb-selejtező
7–13. Ritmikus gimnasztika: olimpiai kvalifikációs vb, Stuttgart
7–15. Birkózás: olimpiai kvalifikációs vb, Las Vegas
8–23. Röplabda: férfi világkupa, Japán
11. Atlétika: a Gyémánt Liga zárása, Brüsszel
11–13. Kajak-kenu: maratoni vb, Győr
15–17. Labdarúgás. BL+EL, csoportkör, 1. forduló
18–október 31. Rögbi: vb, Anglia
19–27. Kerékpár: országúti-vb, Richmond
25–október 4. Asztalitenisz: Eb, Jekatyerinburg
25–október 4. Röplabda. Női Eb, Hollandia és Belgium

OKTÓBER
5–18. Ökölvívás: olimpiai kvalifikációs férfi-vb, Doha
8. Labdarúgás: Magyarország–Feröer, Románia–Finnország, Eb-selejtező
9–18. Röplabda: férfi Eb, Bulgária és Olaszország
11. Labdarúgás: Görögország–Magyarország, Feröer–Románia, Eb-selejtező
23–november 1. Torna: világbajnokság, Glasgow

NOVEMBER
3–8. Tenisz: WTA-vb, Csuhaj
8. Gyorsaságimotoros-vb: szezonzáró, Valencia
12–15. Rali-vb: szezonzáró, Wales
14–15. Tenisz: FED-kupa-döntő
16–22. Tenisz: ATP-vb, London
20–29. Súlyemelés: világbajnokság, Houston
27–29. Tenisz: Davis-kupa-döntő
29. Forma–1: szezonzáró, Abu-dzabi

DECEMBER
2–8. Úszás: rövid pályás Eb, Herzliya
5–20. Kézilabda: női vb, Dánia
8–10. Labdarúgás: Bajnokok Ligája + Európa-liga, csoportkörzáró
12. Labdarúgás: a 2016-os Eb csoportsorsolása, Párizs

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya
2024. március 21., csütörtök

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák

Ibériai gárdák uralják a legjobb labdarúgó-csapatok népszerűségi listáját a romániai focikedvelők körében, de a harmadik helyre azért a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool is odafér – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák
2024. március 20., szerda

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága szerdán 33 750 lejes bírságot szabott ki a ploieşti-i Petrolul klubra a Sepsi OSK elleni találkozón történt incidensek miatt.

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot
2024. március 18., hétfő

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára

Diószegi László, a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklub tulajdonosa hétfőn megerősítette, hogy a csapat egyik játékosának, Cosmin Mateinek pozitív lett a doppingtesztje a craiovai Universitatea elleni mérkőzést követően.

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára
2024. március 17., vasárnap

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók

Olimpiai kvótát szerzett a magyar férfi kézilabda-válogatott, mivel 30-27-re legyőzte Portugáliát a selejtező tatabányai tornájának vasárnapi zárónapján, és a tabella második helyén végzett.

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók
2024. március 16., szombat

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól

Egy éven belül két világversenyről tért haza aranyérmekkel a szenior kategóriában versenyző kolozsvári Maier-Orosz Judit. Az öt úszóbajnokot adó Orosz család utolsó élő tagja ma is aktívan készül versenyekre.

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól
2024. március 15., péntek

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében

Szoboszlai Dominik együttese, a Liverpool az Atalantával találkozik a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében.

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében