Remizett Londonban a címvédő

Remizett Londonban a címvédő

Nem bírt egymással a címvédő Manchester United és az Arsenal az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi, 4. fordulójának rangadóján, így végül 2-2-es döntetlenre zártak a londoni Emirates Stadionban. Az eredmény a Swansea ellen győztes Chelsea-nek kedvez, amely így 12 ponttal elszakadt riválisaitól a tabella élén.

Hírösszefoglaló

2014. szeptember 14., 20:152014. szeptember 14., 20:15

Spanyolországban viszont nem hibázott a címvédő Atlético Madrid, amely hétvégén idegenben győzte le a Real Madridot 2-1-re az élvonalbeli bajnokság hétvégi, harmadik fordulójában. Az idei BL-döntő visszavágóján a vendégek már a tizedik percben megszerezték a vezetést Tiago fejes góljával. Carlo Ancelotti együttese azonban nagy nyomás alá helyezte ellenfelét, és a Cristiano Ronaldo által kiharcolt és értékesített büntetővel egyenlített.

A szünetig hatalmas fölényben futballozott a Real Madrid, de a vezetést nem tudta megszerezni. A fordulást követően jóval többet támadott az Atlético, ráadásul Arda Turan pályára lépésével új lendületet kapott, és éppen a török irányító lövésével megszerezte a győzelmet.

Két forduló után továbbra is százszázalékos a címvédő Juventus, valamint a tavalyi ezüstérmes AS Roma az olasz élvonalbeli bajnokságban. A torinói zebrák az Udinését verték 2-0-ra hazai környezetben, míg a fővárosiak az Empoli stadionjából hozták el a három pontot 1-0-s győzelemmel.

Primera División, 3. forduló:
Almería–Cordoba 1-1, Barcelona–Bilbao 2-0, Málaga–Levante 0-0, Real Madrid–Atlético Madrid 1–2, Celta Vigo–Real Sociedad 2-2, Rayo Vallecano–Elche 2-3. A vasárnapi mérkőzések lapzártánk után fejeződtek be, míg hétfőn Eibar–Deportivo La Coruna mérkőzés lesz.

Serie A, 2. forduló:
Empoli–AS Roma 0-1, Juentus–Udinese 2-0, Sampdoria–Torinó 2-0, Cagliari–Atalanta 1-2, Fiorentina–Genova 0-0, Internazionale–Sassulo 7-0, Lazio–Cesena 3-0, Nápoly–Chievo 0-1. A Parma–Milan találkozót lapzártánk után rendezték, míg hétfőn Verona–Palermo összecsapással zárul a forduló.

Premier League, 4. forduló:
Arsenal–Manchester City 2-2, Chelsea–Swansea 4-2, Crystal Palace–Burnley 0-0, Southampton–Newcastle United 4-0, Stoke City–Leicester City 0-1, Sunderland–Tottenham Hotspur 2-2, West Bromwich Albion–Everton 0-2, Liverpool–Aston Villa 0-1. A vasárnapi Manchester United–Queens Park Rangers meccs lapzártánk után fejeződött be, míg hétfőn a Hull City–West Ham United találkozót rendezik.

Bundesliga, 3. forduló:
Bayer Leverkusen–Werder Bremen 3-3, Bayern München–Stuttgat 2-0, Borussia Dortmund–Freiburg 1-1, Hoffenheim–Wolfsburg 1-1, Hertha–Mainz 1-3, Paderborn–Köln 0-0, Borussia Mönchengladbach–
Schalke 4-1. A vasárnapi mérkőzések lapzártánk után fejeződtek be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben

Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján.

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben
2024. április 16., kedd

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián
2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember