Önmagukkal csatáznak a csíkiak

Önmagukkal csatáznak a csíkiak

Fotó: Veres Nándor

Kazah válogatott játékosok érkezését jelentette be szombaton a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata: a center poszton játszó, 34 éves Ilja Szolarijovot és a 30 éves csatárt, Alexej Vorontszovot várják a hargitai együtteshez. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. október 23., 15:492016. október 23., 15:49

A „kék-fehérek\" légióskeretének átalakítását, mint ismeretes, a klubvezetés rendelte el, miután a nyáron leszerződtetett külföldi hokisok nem váltották be a beléjük fektetett reményeket, és így a csapat a vártnál gyengébben teljesít az idei szezonban. Eleinte még csak a Mol Ligában elértek váltottak ki elégedetlenséget, az elmúlt napokban viszont már a hazai élvonalban is megtört a csapat százszázalékos mérlege: három meccsből hármat veszítettek.

A korábbi galaci kudarcokat ugyanis pénteken Brassóban „ismételték\" meg, ám a magyar–román–szerb közös pontvadászatban ugyancsak érdekelt Coronával szembeni – és ezért ismét „hatpontosnak\" számító – összecsapáson erdélyi rangadóhoz méltó csata zajlott a pályán. Az első két harmadban a felek még megosztoztak az „uralmon\", de az utolsó játékrészben megállíthatatlanok voltak a „Farkasok\", akik így 4-2-re nyerték a derbit.

A Cenk alattiakat edző Martin Lacroix természetesen örült annak, hogy sikerült visszavágniuk a csíkiaknak, a hat pont – három a román élvonal alapszakaszában, három a Mol Liga összetettjébe számít – nagyon fontos volt a számukra. Kanadai honfitársához hasonlóan a Sportklubot edző Tom McCarthy is kiemelte a jégcsarnok lelátóin tapasztalt sportszerű hangulatot, hozzátéve, hogy a számukra „elkeserítő\" végeredmény ellenére büszke a tanítványaira, mert azok sokat dolgoztak és odaadással játszottak.

McCarthy: mentálisan kell erősíteni

A kanadai szakember az együttes szurkolói egyesülete által csütörtök estére szervezett közönségtalálkozón is megjegyezte, hogy szerinte a csapat legnagyobb riválisa saját maga, ennek legyőzésére pedig mentális megerősödésre van szükség. A drukkerek csoportjának hivatalos Facebook-oldalán közzétett beszámoló alapján ez a lelki felkészülés az idősebb, tapasztalt játékosoknak könnyebben megy, ám a társaság nagyon vegyes, a sok fiatalnak pedig nehéz megbirkóznia a nyomással. Ez a tapasztalathiány az, ami miatt még nem tudnak konstans jó játékot mutatni a jégen, de reményei szerint a munka előbb-utóbb meghozza az eredményt és biztos abban, hogy a Mol Ligában is bejutnak a középdöntőbe.

Mint magyarázta, Nagy Béla másodedzővel együtt felelnek az alakulatért, de hangsúlyozta: a jégkorong olyan, mint egy iskola, ahol – mint egy tanárnak – eltérő kvalitású játékosokkal kell foglalkozniuk. Ha valaki valamit nem ért, a tanárnak a feladata segíteni és megválaszolni a felmerülő kérdéseket, de ahogyan a diákok elbukhatnak a vizsgán, úgy a játékosok is elbuktak a meccseken. Azt is elmondta, hogy az U20-as tehetségeknek azért nem ad bizonyítási lehetőséget a felnőtteknél, mert így tovább nőne az amúgy is nagy korkülönbség, és még nehezebb volna összehangolni a csapatot.

A találkozón szóba került a légiósok kérdése is, mert ahogyan Nagy Béla megjegyezte: gyenge az állomány, nincsenek olyanok, akik kulcsemberré léphetnének elő. A másodedző elmagyarázta, a korábban „leváltott\" orosz hokisok nem tudtak angolul, ezért köztük és az edző között nehézkes volt a kommunikáció. Mindemellett még a kanadai szakember által kért játékrendszert sem tartották, és inkább egyéni megoldásokat választottak. A találkozóról készült és a Sportklub hivatalos Facebook-oldalán közzétett videofelvétel alapján egyébként McCarthy megjegyezte: játékosigazolás terén nem az övék a végső szó, edzőként elmondják a véleményüket, de a szerződéskötés már nem az ő hatáskörük. Ugyanakkor Hodos László klubelnök lapunknak nemrég még úgy fogalmazott, hogy az „edző kezén ment el minden\", ő ismerte ezeket a játékosokat és remélt tőlük eredményt.

Hullámvölgyben vannak

A csíkszeredai jégcsarnok protokolltermében egybegyűltek hiányolták, hogy a klubvezetés részéről senki sem vett részt a találkozón, a szurkolói egyesület pedig azokat a drukkereket hiányolta, akik az utóbbi időkben bírálták és helyenként szidalmazták az edzőt és a játékosokat. Pedig Antal Zsombor szerint rengeteget tanultak McCarthytól, ám elismerte: kihasználják, hogy nem egy diktatórikus személyiség.

Szerinte a mérkőzések egy részében jól játszanak, de minden meccsen van pár perc kihagyás, amikor nem tartják be az előre megbeszélt taktikát, és akkor veszítenek. A lelátókról „kapott\" sértegetéseket megpróbálják kizárni, de óhatatlanul is hatással van az önbizalmukra. Jobb szeretnék, ha inkább a meccs után várnák meg őket, és beszélnék meg szemtől szemben a felmerülő sérelmeket. Jelenleg mentális hullámvölgyben van a csapat, és ez a sok negatív bekiáltás még tovább rántja őket a lejtőn – derült ki a találkozón.

A vasárnap esti újabb Brassó–Sportklub mérkőzés előtt a Cenk alattiak a Mol Ligában 29 ponttal álltak a címvédő Miskolci DVTK Jegesmedvék és a Budapesti MAC mögött a harmadik helyen, miközben a csíkiak 8 ponttal csak az utolsó előtti, 10. helyen tanyáztak. Előttük a Galaci Dunărea – egyel több meccset játszva – 13 ponttal a kilencedik, miközben a hazai élvonalban a Brassó (12 meccs/32 pont) mögött jócskán elmaradva a második helyen áll.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 18., hétfő

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára

Diószegi László, a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklub tulajdonosa hétfőn megerősítette, hogy a csapat egyik játékosának, Cosmin Mateinek pozitív lett a doppingtesztje a craiovai Universitatea elleni mérkőzést követően.

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára
2024. március 17., vasárnap

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók

Olimpiai kvótát szerzett a magyar férfi kézilabda-válogatott, mivel 30-27-re legyőzte Portugáliát a selejtező tatabányai tornájának vasárnapi zárónapján, és a tabella második helyén végzett.

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók
2024. március 16., szombat

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól

Egy éven belül két világversenyről tért haza aranyérmekkel a szenior kategóriában versenyző kolozsvári Maier-Orosz Judit. Az öt úszóbajnokot adó Orosz család utolsó élő tagja ma is aktívan készül versenyekre.

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól
2024. március 15., péntek

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében

Szoboszlai Dominik együttese, a Liverpool az Atalantával találkozik a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében.

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében
2024. március 15., péntek

Real Madrid–Manchester City párharc is lesz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

A címvédő Manchester City a Real Madriddal került össze a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Real Madrid–Manchester City párharc is lesz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében
2024. március 14., csütörtök

Minden magyart egyesít: bemutatták a magyar labdarúgó-válogatott új mezeit

Az adidas bemutatta a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott hazai és idegenbeli mezeit.

Minden magyart egyesít: bemutatták a magyar labdarúgó-válogatott új mezeit
2024. március 13., szerda

Diószegi: nagyon szeretnénk egy bronzérmet, ami nekünk, székelyeknek aranyosan csillogna

Az utolsó pillanatban biztosította helyét a román labdarúgó-bajnokság felsőházi folytatásában a Sepsi OSK, amelynek a célja a bronzérem és az ezzel járó nemzetközi kupaszereplés – többek között erről beszélt az M1 aktuális csatornának Diószegi László.

Diószegi: nagyon szeretnénk egy bronzérmet, ami nekünk, székelyeknek aranyosan csillogna
2024. március 12., kedd

Ismét játszik egy Dárdai a magyar válogatottban: keretet hirdetett Marco Rossi

Dárdai Márton és Vancsa Zalán is bekerült a nyári németországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe a márciusi barátságos mérkőzésekre.

Ismét játszik egy Dárdai a magyar válogatottban: keretet hirdetett Marco Rossi
2024. március 09., szombat

Eddig kettőből kettő: Szaúd-Arábiában sem talált legyőzőre Verstappen, kettős Red Bull-győzelem született

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon Dzsiddában.

Eddig kettőből kettő: Szaúd-Arábiában sem talált legyőzőre Verstappen, kettős Red Bull-győzelem született
2024. március 09., szombat

Beszólt Emil Boc a Sepsi OSK győzelme miatt, perrel fenyegeti a ploieşti-i futballcsapat

Perrel fenyegetőzik a Petrolul Ploieşti, miután Emil Boc, Kolozsvár polgármestere éles támadást intézett a futballcsapat ellen.

Beszólt Emil Boc a Sepsi OSK győzelme miatt, perrel fenyegeti a ploieşti-i futballcsapat