Hirdetés

Miklós Edit HUN jelzéssel siklik a vb-n

Az utóbbi évtizedek legnépesebb küldöttsége, 13 sportoló képviseli Magyarországot a németországi Garmisch-Partenkirchenben ma kezdődő alpesisí-világbajnokságon – köztük van a csíkszeredai Miklós Edit (képünkön) is, akinek a Nemzetközi Síszövetség (FIS) január közepén engedélyezte, hogy országot váltson, és a továbbiakban Románia helyett Magyarország színeiben versenyezzen. Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a FIS 16 fős vezetőtestülete rendkívüli ülésen hozott precedensértékű ítéletet a 22 éves székelyföldi sportoló ügyében.

2011. február 08., 10:222011. február 08., 10:22

Miklós Edit – aki a tavalyi, számára egy nagy eséssel véget ért vancouveri téli játékok előtt a Krónikának adott interjújában a nemzeti hovatartozása kapcsán azt mondta, ezt nem tartja annyira fontos kérdésnek, de „inkább székely, mint román vagy magyar” – tavaly ősszel jelezte: a jövőben Románia helyett Magyarországot akarja képviselni a világversenyeken. November 3-án megkapta a magyar útlevelet, és a FIS szabályzata szerint ezzel a legfontosabb feltétel már fennállt ahhoz, hogy az alpesi síző a jövőben magyar színekben versenyezzen.

Az országváltás elé azonban akadályt görgetett a román fél, amely nem akarta elengedni versenyzőjét. A FIS ezekben az ügyekben rendszerint a megegyezést szorgalmazza, ám a 2008-ban megváltoztatott alapszabályába rendkívüli körülményként belefoglalta, hogy ha valaki nemzetiségének megfelelően vált országot, akkor nem szükséges az eredeti ország szövetségének beleegyezése, a FIS saját hatáskörben dönthet a nemzetközi rajtengedély kiadásáról. A magyar szövetség ebbe kapaszkodva lobbizásba kezdett, és két és fél hónap elteltével, január 17-én bejelenthették a sportdiplomáciai sikert.

Összegyűltek a FIS-pontok

Az országváltás azonban azzal is járt, hogy Miklós Edit addig elért eredményeit törölték. FIS-pontok nélkül a Világkupa versenyein nem indulhatott el, így a magyar szövetségnek (MSíSz) olyan versenyeket kellett keresnie, amelyeken Miklós Edit még a kvalifikációs határidő lejárta előtt kiharcolhatja a vb-szereplés jogát.  Miklós Edit pedig az ausztriai Arriach és Gerlitz, St. Lambrecht, Maria Alm és Spital am Pyhrn, illetve a németországi Steibis és a franciaországi Tignes sípályáin megrendezett versenyeken – amelyeken sikerült befejeznie legalább két-két versenyt lesiklásban, műlesiklásban, óriás-műlesiklásban, szuper-G-ben és kombinációban is – annyi FIS-pontot szerzett, hogy rajthoz állhat a németországi Garmisch-Partenkirchenben ma kezdődő világbajnokságon. Az előzetes tervek szerint Miklós Edit szuper-G-ben (ma), óriás-műlesiklásban (február 17., csütörtök) és műlesiklásban (február 19., szombat) versenyez Németországban.

A nagy esélyesek

A világ élmezőnyére kitérve az óriás-műlesiklás címvédője, a német Kathrin Hölzl hátfájdalmakra panaszkodott a vb előtti héten, de a versenyen már teljesen egészségesen áll majd rajthoz. A hazaiak másik kedvence, a műlesiklás címvédője, a kétszeres olimpiai bajnok (kombináció, műlesiklás) Maria Riesch ezúttal több számban is esélyes lehet, miután az idei Világkupa-sorozatban is jó teljesítményt nyújtott, s egyelőre vezet összetettben nagy riválisa, az amerikai Lindsey Vonn előtt, aki a lesiklás és a szuper-G világbajnoka.
A férfiaknál az idei Vk-sorozatban kirobbanó formában síelő, kombinációban már győztes, összetettben vezető horvát Ivica Kostelic az egyik legnagyobb esélyessé lépett elő. A 31 éves versenyző legfőbb ellenfelei várhatóan az óriás-műlesiklásban és szuper-G-ben címvédő svájciak, az olimpiai bajnok Carlo Janka és az ötkarikás ezüstérmes Didier Cuche, valamint a négyszeres világbajnok amerikai Bode Miller lehet. Utóbbi, valamint a 2009-ben kombinációban vb-aranyat nyert, a tavalyi vancouveri olimpián szuper-óriásműlesiklásban első norvég Aksel Lund Svindal és a 2006-ban két ötkarikás aranyat nyert osztrák Benjamin Raich a férfiak világbajnoki örökranglistájának élmezőnyében is előrelép, ha legalább egy számban elsőként végez.

A világbajnokság menetrendje (a versenyeket az Eurosport tévécsatorna élőben közvetíti), február 8.: női szuper-óriásműlesiklás (12 órától). Február 9., szerda: férfi szuper-óriásműlesiklás (12). Február 11., péntek: női kombináció (lesiklás 11, műlesiklás 15). Február 12., szombat: férfi lesiklás (12). Február 13., vasárnap: női lesiklás (12). Február 14., hétfő: férfi kombináció (lesiklás 11, műlesiklás 15). Február 16., szerda: csapatverseny (12). Február 17., csütörtök: női óriás-műlesiklás (1. futam 12, 2. futam 14.30). Február 18., péntek: férfi óriás-műlesiklás (1. futam 11, 2. futam 14.30). Február 19., szombat: női műlesiklás (1. futam 11, 2. futam 14.30). Február 20., vasárnap: férfi műlesiklás (1. futam 11, 2. futam 14.30).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés