Méltó búcsú: Király Gábor befejezte válogatottbeli pályafutását

Méltó búcsú: Király Gábor befejezte válogatottbeli pályafutását

Király Gábor visszavonult a magyar labdarúgó-válogatottól, amellyel nyolcaddöntőig jutott a franciaországi Európa-bajnokságon.

MTI

2016. augusztus 03., 12:002016. augusztus 03., 12:00

2016. augusztus 03., 12:282016. augusztus 03., 12:28

A 40 éves kapus, aki kedden honlapján jelentette be döntését, 1998-as bemutatkozása óta 107 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, amivel csúcstartó az örökrangsorban.

„A Haladásban végigjátszott szezon után pihenés nélkül vágtam neki a nyári Európa-bajnokságra való több mint egy hónapos kemény felkészülésnek. Minden erőmet beleadtam, de közben a szervezetem jelezte, hogy itt a határ! Maximalista vagyok és maximális teljesítményt szeretnék nyújtani, azonban 40 esztendősen ez már klub és válogatott szinten együtt nem megy” ľ írta a hálóőr, aki szerint a motivációja és az elkötelezettsége most is megvan, de a profi futballban eltöltött 24 év nem múlt el nyomtalanul a testében.

Király leszögezte, számára a piramis csúcsa a nemzeti együttesben szerepelni, és úgy gondolta, amíg hívják, addig szeretné a válogatottat szolgálni. „Bernd Storck szövetségi kapitány az Európa-bajnokság után nekem adta a döntés jogát a folytatásról. Én úgy döntöttem, hogy nem lehet méltóbb a búcsú egy olyan Európa-bajnoki szereplésnél, ami igazi futball-lázat váltott ki és rengeteg örömöt okozott a magyar embereknek, és ami után ismét visszakerült a magyar labdarúgás az európai nagyszínpadra” – olvasható Király állásfoglalásában.

A szürke mackónadrágjáról is elhíresült kapus a Haladásban kezdte pályafutását, majd onnan igazolt a német Hertha BSC-hez, amellyel a Bajnokok Ligájában is szerepelt. Később olyan csapatokban fordult meg, mint az angol Crystal Palace, a West Ham United, az Aston Villa, a Burnley, a Fulham vagy a német Bayer Leverkusen és az 1860 München. Király tavaly nyáron tért vissza Szombathelyre.

A Herthával nyert két német Ligakupát, a Bundeligában pedig megválasztották a legjobb kapusnak. Ötször érdemelte ki a magyar Aranylabdát és kétszer lett az év legjobb magyar labdarúgója. A magyar válogatottsági rekordja mellett Eb-csúcsot is tart, ugyanis 40 évesen és 86 naposan ő a legidősebb játékos, aki pályára lépett a kontinensviadalok történetében.

Király a második játékos, aki a nyári Eb után visszavonult a nemzeti együttestől, ugyanis a válogatottsági listán 94 szereplésével harmadik Juhász Roland júliusban jelentette be elhatározását.
Az Eb-n mind a négy meccsen Király védte a magyarok kapuját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben

Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján.

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben
2024. április 16., kedd

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián
2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember