Kilapátolták Moszkvából az aranyat a magyar kajak-kenusok

Kilapátolták Moszkvából az aranyat a magyar kajak-kenusok

A magyar versenyzők hat aranyéremmel az éremtáblázat élén zárták a Moszkvában rendezett kajak-kenu világbajnokságot. A piros-fehér-zöld küldöttség – amely öt ezüstöt és hat bronzot is szerzett – Oroszországot (4, 2, 2) és Németországot (2, 5, 1) előzte meg. Románia egy első és egy második helyezést ért el.

Hírösszefoglaló

2014. augusztus 10., 17:192014. augusztus 10., 17:19

Az első döntős nap után egy arannyal, két ezüsttel és négy bronzéremmel álltak a magyarok. Délelőtt egy-egy arany- és ezüst-, valamint három bronzérem volt a mérleg a Krilatszkoje-központban uralkodó kánikulában.

Az első helyet – címét megvédve – a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta összetételű kajak négyes szerezte 500 méteren, míg a szintén kajakos Csipes Tamara második lett 1000 méteren. A kenus Vajda Attila ugyancsak címvédőként – egy kizárás után – harmadikként zárt egy kilométeren, ezen a távon ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakos duó, valamint a Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid és Sarudi Pál alkotta kenu négyes.

A női kajak négyesek fél kilométeres versenyében 2009 óta egyeduralkodók a magyarok, már ami a vb-ket és az olimpiát illeti. A Szabó Gabriella vezette címvédő kvartett remekül kezdett a döntőben az MTI helyszíni beszámolója szerint, féltávnál már vezetett. A második 250 méteren aztán a lengyelek megpróbáltak feljönni rájuk, de Szabó a hajrában ismét megindította a hajót, így végül a magyar egység magabiztosan nyerte meg az idei vb első magyar aranyérmét.

Kárász Anna, aki a kajak négyes tagjaként pályafutása első aranyérmét nyerte felnőtt világbajnokságon, tudta, hogy mindenki győzelmet várt tőlük: „Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült hoznunk a kötelezőt. Sokkal keményebb futamra számítottam, szinte már a rajt után érzetük, hogy meglesz az aranyérem”.

Szombat délután a kenus Vajda Attila második, a kajakos Csay Renáta pedig harmadik lett 5000 méteren, így 1-2-4 volt a magyar éremmérleg az első döntős nap után. Aztán vasárnap délelőtt beindult a henger: a magyar csapat tagjai nagyszerű teljesítményt nyújtva három-három arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet gyűjtöttek az 500 és 1000 méteres döntők során.

Fél kilométeren győzött a kajakos Kozák Danuta, valamint a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenus és a Szabó Gabriella, Csipes Tamara kajakos duó, míg a kajakos Dombvári Bence és a Dombi Rudolf, Boros Gergely kajakpáros ezüstérmes lett. Ezer méteren a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu kettes másodikként zárt, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajaknégyes pedig harmadikként ért célba.

Elsőként a friss Eb-győztes Lakatos, Takács duót szólították a rajthoz, ők tavaly, Duisburgban ezüstérmet szereztek, s most szerettek volna előrébb lépni. Ezért mindent el is követtek, remek taktikával versenyeztek, és bár a fehéroroszok féltávnál még jelentős előnnyel rendelkeztek velük szemben, a hajrában befogták, majd meg is előzték őket, végül elsőként haladtak át a célvonalon. A két győri kenus először lett világbajnok a felnőttek között.

„Csodálatos érzés – mondta az eredményhirdetést követően Takács Kincső. – Számítottunk arra, hogy a fehéroroszok elmennek majd, de mi a saját elképzelésünket követve versenyeztünk, és ez bejött. Tavaly óta sokat fejlődtünk technikailag és erőnlétileg is, most kifizetődött a sok munka.\"

A következő számban újabb magyar aranyesély kínálkozott, nem is kicsi, ugyanis Kozák olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédőként a K-1 500 méter abszolút favoritjának számított, és a négyessel aratott szombati diadal után egyesben is megvédte címét. „Az elején higgadt voltam, a vége aztán nagy versenyzés lett. Ideges voltam a verseny előtt, alig aludtam éjjel, de abban a két percben, amikor kellett, higgadt tudtam maradni\" – nyilatkozott Kozák.

A női kajak kettes 500 méteres távján Szabó és Csipes – akik idén ültek ismét össze, de 2010-ben nyertek már együtt vb-címet, igaz, 1000 méteren – friss Európa-bajnokként esélyesnek számított.

A rajt után a szerbek kettőse, Olivera és Nikolina Moldovan kilőtt, a többiek csak a hátukat nézhették, és féltávnál több mint egy hajóhossz volt az előnyük. A magyarok a harmadik-negyedik helyen haladtak, majd fokozatosan elkezdtek felzárkózni a láthatóan elfáradó szerbekre, s a hajrához már ők érkeztek az első helyen. Az utolsó métereken aztán magabiztossá tették győzelmüket, s így az Eb után a vb-n sem találtak legyőzőre.

Az első döntős blokkot két 1000 méteres páros finálé zárta. Az elsőben Vasbányai és Mike kenus duója címvédőként készülődött a rajtra. A Liviu Dumitrescu, Victor Mihalachi román kettős kezdett a legjobban, hamar kiváltak a mezőnyből, s miközben a magyarok a többiekkel haladtak, óriási előnyre tettek szert. Féltávnál majdnem két hajóhossz volt az előnyük, Vasbányaiék ekkor kezdtek el felzárkózni rájuk. Méterről méterre közelítették meg őket, de a korábban 500 méteren ezüstérmet szerző román duó előnye csak nem akart elfogyni, s végül egészen a célvonalig kitartott.

Ezután a 200 méteres döntők következtek, ahol egyetlen magyar érem született, de az arany lett: a Kárász Anna, Vad Ninetta kajakos duó remekül versenyezve nyert. „Amikor beértünk a célba, nem is tudtuk, hogy nyertünk, a fotósok mondták a motorcsónakból, de még akkor sem voltunk biztosak benne. Aztán amikor kiírták a kijelzőre, akkor már sejtettük, hogy tényleg mi lehetünk a győztesek” – érzékeltette a szoros befutót Vad Ninetta, aki társával szombaton, a négyes tagjaként is aranyérmes lett az orosz fővárosban.

Így a piros-fehér-zöld küldöttség a zárószámok, a váltók előtt öt-öt arany-, ezüst- és bronzéremmel állt – Storcz Botond szövetségi kapitány előzetesen 10 érem megszerzését tűzte ki célul.

A „nyakbavalók” száma vasárnap délután tovább nőtt: a magyar versenyzők a férfi kajakosok, illetve a kenusok révén egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek a váltóversenyek során, így 6 elsőséggel, 5 második és 6 harmadik hellyel zárták a viadalt.

A vb-n összesen 24 nemzet szerzett érmet. Románia egy-egy arannyal és ezüsttel 11. lett. A legbalszerencsésebb Fehéroroszország volt, amelynek képviselői nyolcszor álltak dobogóra, de aranyat nem nyertek, a 4-4 ezüst és bronz pedig csupán az éremtáblázat 16. helyére volt elég. Új-Zéland pédául csupán három medállal, két arannyal és egy bronzzal ötödik lett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó