Hétméteresekkel elbukta a BL-döntőt a Veszprém kézilabdacsapata

Hétméteresekkel elbukta a BL-döntőt a Veszprém kézilabdacsapata

A 46. percben kilenc góllal vezető MVM Veszprém drámai végjátékban, hosszabbítás után hétméteres párharcban 39-38-ra elveszítette a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni döntőjét a lengyel Kielcével szemben. A győztes gárda minden idők egyik legnagyobb „feltámadását" mutatta be.

MTI

2016. május 29., 22:082016. május 29., 22:08

2016. május 30., 09:332016. május 30., 09:33

Mindkét csapatnak története legnagyobb sikerét jelentette a BL-diadal: a Veszprém 2002-ben és tavaly is volt már finalista, de ott nem tudott győzni, míg a Kielce először került be a legrangosabb sorozat döntőjébe.

Remek védekezéssel nyitott a magyar csapat, és a korábbi BL-győztes Andreas Nilsson (2013), Aron Palmarsson (2010, 2012) és Momir Ilic (2010, 2012) vezérletével, valamint Mikler védéseivel elhúzott 4-1-re. Az ellenfél a 6. perc végén dobta első gólját, azt is emberelőnyben, miután Schuch Timuzsint kiállították. Később Mirsad Terzic is kiült, Krzysztof Lijewski találataival pedig közelebb zárkózott a lengyel bajnok.

Palmarsson helyett Lékai Máté, aki az elődöntőben pihentetett, ment be irányítónak, és amikor 5-3 után 8-4-re módosult az állás, a Kielce kapust cserélt: Slawomir Szmalt Marin Sego váltotta. A spanyol bírók nem tűrték a mezrángatást, Mateusz Kus ült ki ezért két percre. A Barcelonával kétszer (2005, 2011) BL-nyertes Nagy László és Lékai is eredményes volt, a Kielce edzője pedig kénytelen volt időt kérni.

A folytatásban Mikler kivédte a kétszeres BL-győztes (Kiel: 2010, 2012) Tobias Reichmann hétméteresét, ettől és Lékai újabb góljától még hangosabb lett a lelátó. A 23. percben Renato Sulic combsérülést szenvedett, nem tudta folytatni a játékot. Javuló védekezéssel és beállósjátékkal felzárkózott a Kielce, így Palmarsson visszaállt. A szünet előtti hajrában a nagy rohanásban elfáradtak a lengyelek, emiatt a félidő záró öt percét elveszítették 4-1-re.

A második félidőt egy-egy kapufa vezette be, majd Nilsson találatával már 18-13-ra vezetett a magyar bajnok. Nagyot és Kust kiállították, Gaspar Marguc pedig ziccert rontott. Egy darabig maradt a négy-ötgólos különbség, majd azonos létszámnál tovább nőtt a veszprémi előny. Ez azért volt biztató, mert a Final Four történetében eddig még egyetlen csapat sem tudott fordítani hatgólos vagy annál nagyobb hátrányból.

A Kielce trénere a 39. percben, 23-16-nál időt kért. A Veszprém viszont nem fáradt, Xavi Sabaté jól cserélt, és ekkor nem volt üresjárat. A védelem változatlanul jól zárt, az indításgólokból pedig mindig megnyugtató maradt az előny. Szűk negyedórával a vége előtt 28-19 volt az állás.
Egy emberelőnynél azonban újra lendületbe jött az addig vergődő a Kielce, amely az 51. percre 28-24-re zárkózott fel.

Időt kért a Veszprém, ám most már megint egy elszánt ellenféllel és nem egy megtört csapattal kellett csatáznia. Szmal védéseivel tartást adott, a túloldalon pedig Mikler Rolandot Mirko Alilovic váltotta a kapuban. Terzicet kiállították, majd már az egyenlítésért harcolt a Kielce, amely Karol Bielecki büntetőjével össze is jött (28-28).

Nagy lövését Szmal a gólvonalon hárította, aztán újabb büntetőt kapott a Kielce. Bielecki kísérletét Alilovic kivédte. A 13 perces veszprémi gólcsendet Ilic törte meg, csak közben csapata kilenc gólt kapott. A Veszprém horvát kapusa Manuel Strlek hétméteresét is kivédte, így a győzelemért támadott a Veszprém. Az újabb gól nem jött össze, a lengyeleknek pedig maradt tíz másodpercük, hogy hosszabbításra mentsék az összecsapást. Időt kértek, majd az adódó lövőhelyzetet Lijewskire játszották ki, aki három másodperccel a vége előtt a jobb felső sarokba bombázott.

Jött a 2x5 perces hosszabbítás, amelynek elején az egész mérkőzésen először vezetett a Kielce. Ám Cristian Ugalde két találatával fordított a Veszprém. A lépéselőny megmaradt, ráadásul Michal Jureckit kiállították, Ilic pedig góllal büntetett. A fordulást követően a szerb sztár büntetőt rontott. Nagy üres kapus gólt dobott az emberhátrányban vészkapussal játszó riválisnak, amelyben azonban maradt még erő, és fordított az utolsó percbe érve. Kőkemény védekezés miatt azonban emberhátrányba került a Kielce, két másodperccel a vége előtt pedig Ugalde mentette büntetőpárbajra a csatát.

A hétméteresek során Ivan Cupic, illetve Marguc és Terzic hibázott, így a Kielce nyerte minden idők egyik legizgalmasabb döntőjét. Kálomista Gábor, a veszprémi férfi kézilabdaklubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója a magyar csapat veresége nyomán lemondott tisztségéről. A Veszprém az elveszített BL-döntő előtt ebben a szezonban megnyerte a magyar bajnokságot, Magyar Kupát, magyar szuperkupát, a SEHA Ligát, míg a klub-világbajnokságon második lett.

Férfi BL, négyes döntő (Köln), döntő:

Kielce–MVM Veszprém 39-38 (13-17, 29-29, 35-35, hétméteresekkel: 4-3)
---------------------------------------------------------------------------
Köln, Lanxess Aréna, 19 750 néző, v: Lopez, Ramirez (spanyol)

Gól: Reichmann 8, Bielecki 6/2, Lijewski 5, Zorman 4, Aguinagalde 4, Jurecki 3, Strlek 3, Jachlewski 2, illetve Ugalde 7, Nilsson 6, Ilic 6/1, Nagy 5, Plmarsson 5, Lékai 3, Sliskovic 1, Marguc 1, Iváncsik 1

Hétméteresek: Strlek, Bielecki, Reichmann, Aguinagalde, illetve Ilic, Sliskovic, Palmarsson

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája