Gyenes az idei Dakarról: kellett volna egy kis sivatag

Gyenes az idei Dakarról: kellett volna egy kis sivatag

A sivatagot hiányolta az idei Dakar Raliról, de elégedetten tért hazai Gyenes „Mani" Emánuel, aki ezúttal a motoros mezőny 17. helyén zárta a dél-amerikai „odüsszeiát".

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. január 19., 12:312017. január 19., 12:31

„A legjobb élményem az utolsó pár kilométer volt, mert ez az idei nem volt vagány verseny\" – mondta lapunknak Gyenes Emánuel, azaz „Mani”, miután a héten hazatért a dél-amerikai Dakar Raliról. A 32 éves szatmárnémeti motoros szerint „egy kis sivatag\" kellett volna, nem pedig a nagy magasságban, mostoha körülmények között rendezett bolíviai etapok.

„Nem ez volt a legjobb Dakar, de nem csak nekem, hanem úgy általában. Bolíviában sokat esett, nagyon hideg volt és sár. Az autósok nem érezték meg annyira, de ott minden motoros szenvedett. Két szakaszt törölni kellett, és útvonalat is rövidítettek\" – magyarázta. Pályafutása legjobbjától, a tavalyi 14. helytől ugyan idén elmaradt, de KTM-je nyergében így is az előkelő 17. helyen robogott be a célba, és változatlanul Románia legeredményesebb terepmotorosának számít.

„Az első héten jól mentem, mígnem a pihenőnapon időbüntetést kaptam, ami visszavetett az összetettben. A második hét nekem felzárkózási verseny volt, végül a 17. helyre jöttem fel, ami a pihenőnapon még lehetetlennek tűnt. Ha nem lett volna az időbüntetés, akkor a 15. lettem volna, ami jobban hangzott volna, de így is elégedett vagyok\" – vázolta Gyenes. Mint magyarázta, az egy órára rúgó időbüntetést azért kapta, mert egy olyan helyen tankolt, ahol nem volt engedélyezett a szervízelés. „Ugyancsak emiatt szankcionálták a hondásokat is\" – emlékeztetett.

Mint kiderült, a tiltást csak az esti megbeszélésen – angolosan briefingen – közölték a versenyzőkkel, a navigációs rendszer útvonaltervében (roadbook) viszont nem volt feltüntetve. „A briefingen nem kötelező a részvétel, nekünk a roadbookot kell betartanunk\" – hangsúlyozta Mani. A szatmárnémeti pilóta ezzel együtt a felelősséget nem hárítja a szervezőkre, mert elmondása szerint részt vett a gyűlésen, de rosszul értelmezte az ott elhangzottakat. Rámutatott arra is, hogy a szervezők idén nehezítettek a navigáción, ezért 40-45 perceket is eltöltött azzal, hogy megtalálja az ellenőrzőpontokat. Elmondása szerint az idei szigorítás minden pilótának az idejét rontotta. „A motor és a csapat nagyon jó volt. Semmilyen műszaki problémám nem volt\" – tette hozzá.

Gyenes, mint ismeretes, épp tíz évvel ezelőtt debütált a Dakar Ralin – akkor még Afrikában rendezték, és valódi sivatagi viadal volt. „Az például jó, hogy most már lehet lakókocsiban aludni, de a sáros rész nehezebbé tette. Nincs annyi sivatag, igazából nem is lehet összehasonlítani az afrikai versennyel. Oda szeretnék még visszatérni, de ez egyhamar biztosan nem fog megtörténni\" – mondta. 2007-es debütálásakor a 46. helyen ért célba, majd két évvel később kénytelen volt idő előtt befejezni. Azóta valahányszor elrajtolhatott, teljesíteni tudta a világ legnehezebb terepraliversenyének tartott Dakart: 2011-ben a 18., 2012-ben a 17., 2015-ben a 21., tavaly pedig a 14. helyen zárt.

Mint jelezte, számára most némi pihenés követezik, de nemsokára az Autonet Motorcycle Team csapatával és támogatóival együtt megtervezik szezonja folytatását. Azt már biztosan tudja, hogy a hazai és a magyarországi enduro- és endurokrossz-bajnokságban ismét elrajtol, de a nagyobb versenyekről még később döntenek. A Dakar Ralira jövőre is szívesen visszatérne, mert mint magyarázta: mint minden pilóta, ő is abban reménykedik, hogy még előrébb tud végezni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben

Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján.

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben
2024. április 16., kedd

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián
2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember