Gál Sándor: a múltban gyökereznek a HSC idei mélyrepülésének okai

Gál Sándor: a múltban gyökereznek a HSC idei mélyrepülésének okai

Fotó: Kristó Róbert

„Igen, sajnos ez az idény elúszott” – ismerte el a Krónikának Gál Sándor, a Csíkszeredai HSC felnőtt férfi jégkorongcsapatának eddigi másodedzője, aki Christer Dreberg svéd szakember brassói munkavállalása óta ideiglenesen egyedül irányítja a hazai bajnokság és a Mol Liga alapszakaszában egyaránt „elvérző” gárdát. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. február 16., 19:372015. február 16., 19:37

„Ahhoz a hét játékoshoz, amennyi maradt, igazából nem is kellünk többen” – közölte a tréner, emlékeztetve, hogy az eligazolt hokisok mellett nyolc játékosukat kölcsönadták a Gyergyói Progymnek, és további négy hokisuk a Galac mezét öltötte magára a szezon végéig. Utóbbi két csapat ugyanis még javában harcol az élvonal középdöntőjében, és a táblázat alapján az elődöntőben is érdekeltek lesznek a Steaua, valamint a Brassó mellett.

Nem így a HSC, amely, mint ismert, nem tudott a barcaságiakhoz hasonlóan egyenes ágon – az alapszakasz első két helyéről – a legjobb négy közé jutni, Mol Liga-szereplése miatt viszont hiába lett harmadik, nem indulhatott a romániai középdöntőben. A szezonban már csak az ötödik helyért léphet pályára a Sportul Studenţesc elleni párharcban. A rájátszásba jutás a magyar–román–szlovák közös pontvadászatban sem jött össze, ott sereghajtóként búcsúztak.

„Ennek több oka is van. A keretünk nem volt a legmegfelelőbb arra, hogy jobb eredményeket érjünk el. Legfőképp a Mol Ligában, amelynek a színvonala sokat nőtt. Sok alapemberünk eligazolt tavaly nyáron, helyettük fiatalok jöttek” – vázolta lapunknak az előzményeket a szakvezető. Szerinte szerencse is kellett volna ahhoz, hogy ne szakadjanak így le, mert – reálisan mérve fel az erőviszonyokat – a hatodik helyet megcsíphették volna, de gyakran egyéni hibák miatt vesztettek meccseket.

„Ebben mi, edzők is hibásak vagyunk” – szögezte le Gál, hozzátéve, hogy bár így utólag több döntést is megbánt, ám a találkozó hevében a lehető legjobb belátásuk szerint építették fel a stratégiát. Gyakran nagyobb bizalmat szavaztak egyik-másik hokisnak, mint amennyit annak lehetőségei szerint kellett volna. A tréner figyelmeztetett, hogy ellentétben azokkal a tapasztalt, profi játékosokkal, amilyenek például a skandináv nagyhatalmak ligáiban szerepelnek, az itthoniakból hiányzik a belső késztetés arra, hogy önszántukból plusz erőnléti edzéseket végezzenek, hiába kaptak erre iránymutatást, „noszogatás” nélkül nem fejlesztették magukat.

Új rolbát kap a gyergyói műjégpálya

A Hargitai Megyei Tanács támogatásával új jégpálya-karbantartó gépet kap idén a hétvégén megnyitó gyergyószentmiklósi műjégpálya – olvasható a helyi Progym sportklubjának hivatalos honlapján. Az önkormányzat százezer lejt szán erre a célra, és mivel ez a beruházás a jelenleg is folyó hűtésrendszer-felújítás projektjének kibővítésével történhet meg, ez esetben is az öszszeg 90 százalékát a megyei tanács, 10 százalékát a helyi önkormányzat biztosítja majd. Gyergyószentmiklósnak egyébként még soha nem volt új rolbája, már a csarnok felavatásakor is használt járművet kapott a város. A jelenlegi gép már több mint negyvenéves, és így gyakorta javításra szorul.

Gál Sándor kifejtette, hogy bár Csíkszeredát valóban a sportág fővárosának tekintik – a csapat tizenötszörös román bajnok, tízszeres Román Kupa-győztes, továbbá egy-egy Pannon Ligát és Mol Ligát nyert a történelem folyamán –, mégiscsak egy kisváros, ahol nagyon nehezen tudják pótolni, ha egy-két tehetség távozik. Márpedig tapasztalata szerint az utóbbi években már a 12–18 évesek is gyakran elmennek, sokan külföldre, itthon pedig nincs honnan „bevásároljanak”.

Bár meglátása szerint Gyergyószentmiklóson és Karcfalván biztató előjelekkel dolgoznak az utánpótláson, a jelenlegi helyzet valódi okai évekkel visszamenőleg hozott döntésekben gyökereznek. Gál Sándor elmondta, vannak elképzelései arra nézve, a csapatot hogyan tereljék vissza a „normális kerékvágásba”, de jelen pillanatban még az is nehézségeket okoz, hogy hatékony edzéseket tudjon tartani.

„Van, hogy a 18 évesekkel közösen edzünk, de ők még a bajnokságban szerepelnek, nem egyszerű, hogy befogadjanak minket. Dolgozni tudunk, de ez igazából csak egyénileg hasznos” – mutatott rá. A szakember szerette volna, ha együtt marad a keret, és úgy már elkezdhették volna a felkészülést a következő szezonra.

„Már most meg kellett volna kezdeni az építkezést. De ez egy ilyen átmeneti időszak, ha már mi nem jutottunk tovább az alapszakaszból, legalább a hokisainknak legyen lehetőségük játszani” – állapította meg Gál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben

Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján.

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben
2024. április 16., kedd

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián
2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember