Az ezüstérmest húzta a Várad a BL-rájátszásban, összekerültek a magyarok

Az ezüstérmest húzta a Várad a BL-rájátszásban, összekerültek a magyarok

A Bajnokok Ligája elmúlt idényének ezüstérmesét, a szerb Radnicski Kragujevacot kapta ellenfélként a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata az idei rájátszásban a Luxemburgban kedden megtartott sorsoláson. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. október 21., 16:422014. október 21., 16:42

2014. október 21., 20:042014. október 21., 20:04

A szakosztály menedzsere, Dorin Roșca közvetlenül a sorsolás utáni „telefonálási lázában” lapunknak szűkszavúan csak annyit mondott: „majd meglátjuk mi lesz, ezen a szinten igazából már nem is volt miben reménykednünk.”

Arra a felvetésünkre, hogy szerinte nem lett volna szerencsésebb, ha a Várad vasárnap kikapott volna az orosz Kazanytól a második selejtezőkörben, és csoportharmadikként az Európa Kupába átkerülve hosszabb és sikeresebb nemzetközi szereplésben bízhatott volna, Roșca azt válaszolta, hogy utólag már felesleges ezt elemezgetni.

Tény viszont, hogy amíg a BL korábbi selejtezőköreiből át lehetett kerülni a második számú klubsorozatba, addig a rájátszásból már csak a főtábla felé vezet az út, ehhez azonban győzni kell.

Érdekesség, hogy a váradiak keretének egyik újonca, a 32 éves Milos Korolija épp a Radnicskitől igazolt át: tavaly még BL-döntőt játszott Barcelonában a győztesként záró házigazdákkal, 2011-ben pedig Euroligát nyert a Belgrádi Partizannal.

A VSK az elmúlt BL-idényben előbb az első selejtezőkörben, majd a csoportkörben játszott a Kragujeváccal, de mindhárom alkalommal kikapott (16-5-re a selejtezőben, majd a főtáblán idegenben 8-6-ra, hazai környezetben pedig 16-6-ra).

Az idei szezonban egyelőre csak az októberi isztambuli felkészülési tornán kerültek szembe egymással, akkor viszont 8-7-re a Körös-partiak kerekedtek felül. A VSK ugyanakkor nem panaszkodhat, hiszen minden bizonnyal a másik két lehetséges ellenfél, az olasz Pro Recco vagy a szerb Belgrádi Crvena Zvezda sem lett volna „könnyebb falat” a váradiak számára.

A magyarországi csapatok szempontjából viszont kifejezetten balszerencsésen alakult a sorsolás, mivel a csoportgyőztesként továbbjutott Budapesti OSC épp a saját kvartettje második helyéről továbbjutó Szolnokot kapta ellenfélként, így az már most elmondható, hogy a szabadkártyával, selejtező nélkül csoportkörös Eger mellett egynél több magyar együttes biztosan nem jut főtáblára – ugyanakkor az is igaz, hogy legalább még egy biztosan ott lesz.

A szerb Crvena Zvezda a horvát Rijekával játszik, míg az olasz Pro Recco a horvát Zágrábi Mladostot kapta ellenfélként. A párharcok első mérkőzéseit október 29-én rendezik, míg a visszavágókat november 12-én. A Várad idegenben kezd.

Kedden sorsolták ki az Európa Kupa második selejtezőkörének csoportbeosztását is, amelyben a Steaua viszonylag elfogadható erősségű mezőnybe, a B előjelű ötösbe került a francia Montpellier, a horvát Split, a montenegrói Kotor és a tornának otthont adó máltai Valletta alakulatával együtt. Magyarországi alakulat nem érdekelt az Európa Kupa kvalifikációs szakaszában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben

Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján.

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben
2024. április 16., kedd

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián
2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember