Hirdetés

Európából is kitiltották a Rapidot

Újabb nagy pofont kapott a már így is „padlóra küldött" Rapid: az Európai Labdarúgó-szövetség három évre kitiltotta a nemzetközi porondról a bukaresti vasutascsapatot.

Páva Adorján

2013. május 22., 17:062013. május 22., 17:06

2013. május 22., 17:072013. május 22., 17:07

A szankciót adóhátralékok és elmaradt bérek, illetve játékosok vételárának ki nem fizetése miatt szabta ki az UEFA, amely 100 ezer eurós pénzbírsággal is sújtja a Romániában csődeljárás alatt álló, Liga 1-es licenccel nem rendelkező vasutascsapatot – az összeget levonják abból a prémiumból, amely a korábbi Európa Liga-szereplésének köszönhetően illeti meg a Rapidot.

Az európai szövetség decemberben jelezte, hogy több európai klub nem felel meg a „pénzügyi fair play\" szellemének, azaz jelentős adósságokat halmozott fel. Az UEFA március 31-ig adott határidőt a tartozások rendezésére – ennek többek között egy másik román csapat, a Dinamo eleget tett, a Rapid azonban nem, ezért utóbbit megbüntette az UEFA.

Vakvágányra térítve
A még George Copos üzletember által birtokolt Rapidot minden bizonnyal kizárják a Liga 1-ből, és jövőre a másodosztályban folytatja. Copos a napokban bejelentette, hogy ingyen átadja a szurkolóknak a klubnál birtokolt részvényeit, a márkanevet, a dicsőséglistát és a Pro Rapid sportkomplexumot. A drukkerek által sokat kritizált üzletember 1992 óta birtokolta a bukaresti vasutascsapatot, amely 1923-as megalapítása óta háromszor lett bajnok és 13-szor kupagyőztes Romániában.

„Úgy érzem, ezzel bebizonyítom lojalitásomat a szurkolókkal szemben, akik ezután végre megtehetik azt, amit oly régóta tőlem követelnek\" – közölte vasárnap Copos, akivel két bajnoki címet, négy Román Kupát és négy Román Szuperkupát nyert a Rapid, 2006-ban pedig az UEFA-kupa negyeddöntőjéig jutott. Copos elmondása szerint ezzel 23,5 millió euróról mond le – cégei ennyi kölcsönt adtak a klubnak –, a játékoskeretet pedig a Transfermarkt szakportálra hivatkozva 11,8 millió euró értékűre taksálja.

Még nem tudni, hány csapatos lesz a Liga 1
Jelen állás szerint a Rapid helyét senki nem veszi át a Liga 1-ben, és a szintén licenc nélküli Kolozsvári U helye sem lesz feltöltve. Mircea Sandu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke korábban kijelentette, a Liga 1 utolsó négy helyezettje biztosan kiesik, és a következő szezonban azok a csapatok sem állhatnak rajthoz az élvonalban, amelyek a pályán elért eredményeik alapján bennmaradtak, de nem kapták meg a licencet.

Tehát az indulási engedély megvonása miatt megüresedő helyeket nem töltik fel a kiesett, de licenccel rendelkező együttesekkel, illetve a másodosztályból sem juthat fel több csapat a szabályzat által előírt négynél (a két csoport első két helyezettje). Emellett, ha a Liga 2-ből érkezők között is lesz olyan klub, amely nem kap élvonalbeli licencet, akkor ennek a helyét sem veheti át egy másik, a bajnokság végén nem feljutó helyen zárt együttes.

„A szabályok egyértelműek. Évekkel ezelőtt töröltük a 20-as számú cikkelyt, amely a megüresedett helyek feltöltéséről rendelkezett. Jelenleg nincs ilyen, hogy megüresedett hely\" – szögezte le Mircea Sandu.

A FRF-elnök bejelentése előtt ugyanakkor Dumitru Dragomir, a Liga 1-et szervező Hivatásos Labdarúgóliga elnöke még arról beszélt, megtörténhet, hogy a FRF végrehajtó bizottságának június elsejei ülésén átírják a Liga 1 lebonyolítási szabályait, annak ellenére, hogy ez szabályellenes lenne, ugyanis minden változtatást két szezonnal a gyakorlatba ültetés előtt kell bejelenteni. „Precedenst teremthetünk, de számít ez még ebben a káoszban, amelyben tevékenykedünk?! Most úgysem tartanak be semmit sem\" – nyilatkozta Dragomir.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 04., csütörtök

Szoboszlai Dominikot választották a szezon legjobbjának a Liverpoolnál

A szurkolók Szoboszlai Dominikot választották az idény legjobbjának az angol bajnokságban szereplő Liverpool labdarúgócsapatánál.

Szoboszlai Dominikot választották a szezon legjobbjának a Liverpoolnál
Hirdetés
2026. május 31., vasárnap

A szurkolók szerint Szoboszlai a Premier League idényének legjobbjai között van

Szoboszlai Dominik bekerült az angol labdarúgó-bajnokság álomcsapatába, amelyet a szurkolók szavazatai alapján állítottak össze, és a honlapján tett közzé a Premier League.

A szurkolók szerint Szoboszlai a Premier League idényének legjobbjai között van
2026. május 30., szombat

BL-döntő: Budapesten védte meg címét a Paris SG

Megvédte címét a Paris Saint-Germain a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjében, ugyanis 1–1-es döntetlent és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte az Arsenalt.

BL-döntő: Budapesten védte meg címét a Paris SG
2026. május 30., szombat

Edző nélkül maradtak a Liverpool magyarjai: távozik Arne Slot

Azonnali hatállyal távozik a Liverpool FC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Arne Slot.

Edző nélkül maradtak a Liverpool magyarjai: távozik Arne Slot
Hirdetés
2026. május 30., szombat

Állami kitüntetést kapott a montreali olimpia hőse, Nadia Comăneci

Nicușor Dan szombaton a Románia Csillaga érdemrend nagykereszt fokozatával tüntette ki Nadia Comăneci egykori tornászt abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt a sporttörténelemben elsőként kapott 10-es pontszámot a gyakorlatára a montreali olimpián.

Állami kitüntetést kapott a montreali olimpia hőse, Nadia Comăneci
2026. május 29., péntek

Vízilabda: nem sikerült megvédenie bajnoki címét a Nagyváradi VSK-nak

Nem jött össze a címvédés a Nagyváradi VSK-nak a román vízilabda-bajnokságban, miután a mindent eldöntő, ötödik mérkőzést elbukta hazai medencében a bukaresti Steaua ellen.

Vízilabda: nem sikerült megvédenie bajnoki címét a Nagyváradi VSK-nak
2026. május 25., hétfő

Paralimpiai álmok: Blága Emőke csomortáni látássérült versenyző és csapata két keréken bizonyítana, inspirálna

A Két keréken Los Angelesbe elnevezésű projekt által szeretne bizonyítani, példát mutatni és közösséget építeni Blága Emőke látássérült versenyző, Péter Ágnes pilóta és Ruzsa Lehel edző.

Paralimpiai álmok: Blága Emőke csomortáni látássérült versenyző és csapata két keréken bizonyítana, inspirálna
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Csalnak a bírók? Parázs hangulatban hajt a bajnoki címre a nagyváradi és a bukaresti csapat

A Nagyváradi VSK a címvédést jelentő tizenegyedik bajnoki címéért, míg a bukaresti Steaua huszonegyedik aranyáért küzd a román férfi vízilabda-bajnokság döntőjében, amelyben jelenleg döntetlenre áll a két nagy rivális párharca.

Csalnak a bírók? Parázs hangulatban hajt a bajnoki címre a nagyváradi és a bukaresti csapat
2026. május 15., péntek

Erdélyi „Colosseum”: súlyos eurómilliókkal nő a számla

Sokkal többe kerül Románia legnagyobb sportcsarnoka, mint ahogyan azt tervezték: a bukaresti kormány rábólintott az eleve méregdrága, erdélyi „Colosseumnak” is nevezett brassói sportlétesítmény új sarokszámaira.

Erdélyi „Colosseum”: súlyos eurómilliókkal nő a számla
2026. május 13., szerda

Elvérzett a Román Kupa döntőjében a Kolozsvári „U”

A Craiovai Universitatea nyerte a labdarúgó Román Kupát, miután a szerda esti nagyszebeni döntőben tizenegyesekkel 6–5-re legyőzte a Kolozsvári „U”-t.

Elvérzett a Román Kupa döntőjében a Kolozsvári „U”
Hirdetés
Hirdetés