Șumudică edzői joga felfüggesztéséről: ebből mit értsek?

Șumudică edzői joga felfüggesztéséről: ebből mit értsek?

A labdarúgó-világszövetség (FIFA) nemzetközi szintre is kiterjesztette Marius Șumudică edzői jogának két hónapos felfüggesztését, de a hazai sportági szervezet (FRF) szerdai közleménye alapján a Giurgiui Astra trénerének ezt nem ugyanabban az időszakban kell letöltetnie itthon és külföldön. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. június 29., 16:442016. június 29., 16:44

Az FRF hivatalos honlapján közzétettek alapján a kérésükre eljáró FIFA fegyelmi bizottsága úgy határozott, hogy a szankció a hazai fellebbviteli bizottság előírásainak megfelelően június 8-án lépett nemzetközi szinten életbe, Románia területére ugyanakkor a belső rendszabályukban foglaltak vonatkoznak. Ez alapján pedig Șumudică büntetését majd csak a 2016–2017-es szezon rajtjától számolják.

Hogy az ügy még bonyolultabb legyen: az új idény kezdetét itthon elviekben Románia Szuperkupája jelenti, de az FRF illetékesei szerint a szakembernek majd csak a Liga 1-es pontvadászat első fordulójától kezdődően kell távol maradnia bajnokcsapatától. A kupameccs, mint ismeretes, július 16-án lesz Kolozsváron a CFR és az Astra között, míg a bajnokság 22-én kezdődik. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a szakember értetlenül áll az ellentmondásos helyzet előtt. A DigiSportnak nyilatkozva elismerte, fogalma sincs arról, hogy végül mikor edzhet és mikor nem.

„Három ügyvéddel is beszéltem, az egyikük ítész a Nemzetközi Sportdöntóbíróságon is. Mind azt mondják, hogy a FIFA döntése egyértelmű, tehát június 8-tól van felfüggesztve az edzői jogom. Ez azt jelenti, hogy augusztus elsejétől visszatérhetek. Most jön az FRF, amelyik azt mondja, hogy itthon csak az első fordulóval lép hatályba. Az FRF nem tartozik a FIFA égisze alá? Ha egyszer a FIFA így határozott, mit itt Romániában akkorra írjuk elő, amikorra akarjuk? Most ebből én mit értsek? Az európai kupasorozatokban leülhetek augusztus elsejétől a kispadra, mert ez a FIFA döntése\" – ecsetelte Șumudică. Rámutatott arra is, hogy a FIFA határozata felfüggesztésre vonatkozik, nem pedig eltiltásra, márpedig bárminemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől való távolmaradásra csak utóbbi vonatkozik.

A román bajnokcsapat edzőjét, mint ismeretes, sportfogadásai miatt előbb február végén hat hónapra tiltották el, majd május 8-án a fellebbviteli bizottság ezt a szankciót 2 hónapra csökkentette és letöltését három hónapra felfüggesztette, mint ahogyan az alapfokon kirótt 100 ezer lejes pénzbírságot is megfelezte. Mivel a másodfokú ítélet előtt Șumudică egy hetet már letöltött a büntetésből, ezért abból csak egy hónap és három hét maradt hátra.

Részben emiatt is van jelentősége az eltérő FIFA- és FRF-határozatoknak, hiszen az Astra a Szuperkupa és a Liga 1-es pontvadászat mellett a Bajnokok Ligájában is indul. Az európai sorozatot pedig a selejtező harmadik körével kell kezdenie, ahol az első meccseket július 26-27-én rendezik, míg a visszavágó augusztus 2-3-án lesz. A világszervezet döntése alapján így utóbbi játéknapokon már leülhetne csapata kispadjára, ám romániai eltiltása még érvényben lesz.

A Bajnokok Ligája és az Európa Liga első selejtezőkörei egyébként – a még javában zajló franciaországi Európa-bajnokság dacára – már elkezdődtek, a második számú európai kupasorozatban érintett magyarországi csapatok pedig már csütörtökön pályára lépnek. Az MTK a kazah Aktobe vendége lesz, a Debrecen pedig San Marinóban, a La Fioritával meccsel, miközben a Székesfehérvári Videoton a moldovai Zaria Bălți együttesét fogadja. A visszavágók július 7-én lesznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya
2024. március 21., csütörtök

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák

Ibériai gárdák uralják a legjobb labdarúgó-csapatok népszerűségi listáját a romániai focikedvelők körében, de a harmadik helyre azért a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool is odafér – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák
2024. március 20., szerda

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága szerdán 33 750 lejes bírságot szabott ki a ploieşti-i Petrolul klubra a Sepsi OSK elleni találkozón történt incidensek miatt.

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot
2024. március 18., hétfő

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára

Diószegi László, a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklub tulajdonosa hétfőn megerősítette, hogy a csapat egyik játékosának, Cosmin Mateinek pozitív lett a doppingtesztje a craiovai Universitatea elleni mérkőzést követően.

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára
2024. március 17., vasárnap

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók

Olimpiai kvótát szerzett a magyar férfi kézilabda-válogatott, mivel 30-27-re legyőzte Portugáliát a selejtező tatabányai tornájának vasárnapi zárónapján, és a tabella második helyén végzett.

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók
2024. március 16., szombat

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól

Egy éven belül két világversenyről tért haza aranyérmekkel a szenior kategóriában versenyző kolozsvári Maier-Orosz Judit. Az öt úszóbajnokot adó Orosz család utolsó élő tagja ma is aktívan készül versenyekre.

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól
2024. március 15., péntek

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében

Szoboszlai Dominik együttese, a Liverpool az Atalantával találkozik a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében.

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM