Eljött a magyar Eb-idő

Eljött a magyar Eb-idő

Fotó: MTI

ÖSSZEFOGLALÓ – Egy álom vált valóra, amikor Magyarország labdarúgó-válogatottja vasárnap este kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra, a csapat tagjai pedig úgy érzik: csattanós választ adtak azoknak, akik alábecsülték őket. Bernd Storck megbízott szövetségi kapitány is rászolgált a bizalomra, így nem véletlen, hogy a sportági szövetség hétfőn bejelentette: a franciaországi kontinensviadal végéig a német szakember irányítja az együttest.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. november 16., 19:272015. november 16., 19:27

Magyarország labdarúgó-válogatottja révbe ért: 44 évnyi „böjt\" után jövőre ismét Európa-bajnokságon szerepelhet, hiszen a budapesti 2-1-es győzelme révén 3-1-es összesítéssel kiütötte Norvégiát a pótselejtezőben.

Az Oslóból „hozott\" 1-0-ás előnnyel kezdő piros-fehér-zöldek öröme a 14. percben körvonalazódott, amikor Priskin Tamás a védőjét kicselezve a kapu bal felső sarkába küldte a Kádár Tamástól kapott labdát. Az i-re a pont a hajrában került fel, amikor Dzsudzsák Balázs szögletét a csereként beálló Böde Dániel csúsztatta meg úgy, hogy a labda Markus Henriksen lábáról, a kapufa közvetítésével a hálón belül kötött ki. Az örömittas magyar mámor közepette az öngólt jegyző Henriksennek a végén még sikerült 2-1-re szépítenie, de az eredmény megfordítására már nem volt erejük az északiaknak.

Ebben kulcsszerepet játszott a magyarok jól működő védelme, amellyel szemben a helyenként mezőnyfölényben futballozó ellenfél tehetetlen volt. Volt ugyan néhány norvég megmozdulás, de igazából nem tudták megizzasztani azt a Király Gábort, aki 101. válogatottbeli szereplésével most beállította a legendás Aranycsapat játékosának, Bozsik Józsefnek a rekordját. A célt elérve a Haladás 39 éves kapusa egyszerre érzet boldogságot és megkönnyebbülést, hiszen egy „hosszú út végén fontos mérföldkőhöz érkezett a válogatott\".

Köszönet Dárdainak

Ebben kimondva vagy kimondatlanul, de mindenképp fontos szerepet játszott Dárdai Pál is, aki szövetségi kapitányként egy évvel ezelőtt „lelket öntött\" a sokat bírált magyar labdarúgásba, és a lehetőségekhez mérten olyannyira ráncba szedte a válogatottat, hogy az a csoportkör során már talán az elfogult reménykedésen túlmutató esélyeket villantott meg.

Érdemeiért Bernd Storck sem felejtett el vasárnap éjjel köszönetet mondani neki, a kvalifikációt „kistratégiázó\" német szakember szerint a Hertha edzője nélkül nem tudta volna olyan rövid idő alatt megismerni a csapatot, és gyors eredményeket elérni. „Rengeteget segített a kinevezésem után\" – magyarázta a megbízott szövetségi kapitány, akinek, mint ismert, a sportigazgatói tisztségből kellett „átlendülnie\" az A-válogatotthoz. A belé fektetett bizalom pedig meghozta az eredményt.

Bernd Storck: magyarnak érzem magam

„Szívből gratulálok a csapatnak! Az egész selejtezősorozatban óriási teljesítményt nyújtott a válogatott, Oslóban is remekül játszottunk, és a visszavágón is kiválóan teljesítettünk, megérdemelten jutottunk ki az Európa-bajnokságra. Ez elképesztő siker az egész országnak, most, egy ilyen siker után én is magyarnak érzem magam! Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, sokat számított, hogy egy héttel hamarabb elkezdhettük az itthon játszókkal a munkát, és felmérhettük fizikai állapotukat. Több helyen is változtattunk a kereten, kockázatos döntéseket vállaltunk, de bíztunk a játékosokban, akik magabiztosak voltak. A játékosok jól kezelték a nyomást, mindenki fantasztikus volt a pótselejtező két mérkőzésén\" – idézte Storck összegzését az Mlsz.hu.

A német szövetségi kapitány a meccs után még nem akart a jövőjéről beszélni, de hétfőn Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke bejelentette: „Storck úr látja el az Európa-bajnokság végégig a szövetségi kapitányi teendőket.\" A szakembernek, mint ismert, sportigazgatóként 2018 márciusáig szól a szerződése, és ezen tisztsége az edzői feladatokkal párhuzamosan továbbra is megmarad. Az MLSZ-vezető rámutatott, hogy a kontinensviadal után majd átgondolják, hogyan tudja folytatni a két feladatkört, de azt leszögezte: hosszú távon terveznek vele.

Mészöly: ez nagyon kellett

Magyarországot szövetségi kapitányként az 1982-es világbajnokságra – épp a norvégok legyőzésével – kijuttató Mészöly Kálmán szerint nagyon nagy szüksége volt a magyar labdarúgásnak erre az Eb-szereplésre. „Óriási eredmény, nagyszerű fegyvertény a nagyképű norvégokkal szemben kiharcolt továbbjutás. Rengeteget változott Magyarországon a labdarúgás, stadionok épültek, és eddig csak a nemzetközi eredmények hiányoztak\" – fogalmazott a Krónikának.

Hangsúlyozta, hogy talán némi elfogultsággal, de az első perctől hitt abban, hogy ezt a nagy erőfelmérőt sikerrel abszolválja a csapat. Az oslói eredményt például tökéletesen tippelte meg, a budapesti meccsnél pedig csak egy gólt tévedett, hiszen ő 2-0-ás magyar sikert jelzett előre. Meglátása szerint Dárdai letette az alapokat, majd Storck hozzátette a saját részét. „Jó úton haladunk\" – állapította meg Mészöly.

A „Szőke Szikla\" szerint ez a kvalifikáció „nagyon nagy eredmény\", így nem meglepő, hogy százezrek ünnepelték, és a nemzetközi sajtó is elismeréssel számolt be a csapat sikeréről. A továbbjutás mellett anyagi hasznot is hozott a siker, hiszen mint azt Csányi ismertette: tizenkét millió eurót kapnak a részvételért. Enne az összegnek az egyharmadát a játékosok és a stábtagok között osztják szét. „Összesen 75 játékos volt érintett az elmúlt időszakban. Ez engem is meglepett\" – tette hozzá.

Kiváló küzdőszellemmel megvalósított álom

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a futballistákat ennél jobban boldogítja maga az Eb-szereplés. „Sikerült megvalósítanunk az álmainkat! Bebizonyítottuk, hogy tud küzdeni a csapat\" – mutatott rá Priskin. „Élete legfontosabb\" gólját nagyapjának és a csütörtökön elhunyt Fülöp Márton emlékének ajánlotta, és rámutatott: az egész selejtezősorozat alatt „mentálisan rendben volt a csapat\", kevés gólt kaptak, jól védekeztek, megérdemelték ezt a sikert.

Örömmámorban úszó társai is úgy érzik, hogy talán egy egész világ előtt bizonyítottak. „Csattanós választ adtunk azoknak, akik lebecsültek minket. Megmutattuk, hogy nem lehet leírni ezt a válogatottat! Őszinte csapat a miénk, az utolsó ember is kész meghalni a pályán a másikért, ennek lett ez a siker az eredménye\" – fogalmazott Dzsudzsák Balázs, hozzátéve, büszkévé teszi, hogy egy ilyen alakulatnak lehet a csapatkapitánya. Nagy Ádám is úgy érezte, hogy a szakmán belül sokan lenézték őket a pótselejtező előtt, de reményei szerint ezután már másképp lesz.

„Irány Franciaország!\" – tette hozzá Dzsudzsák, és mielőtt még bárki a december 12-ei csoportsorsolás kapcsán esélylatolgatásba kezdhetne, azt is hozzátette: „Ilyen fantasztikus közönséggel a hátunk mögött, miért ne lehetne esélyünk bárki ellen?\"

Szerencsés huszonegyedik

Magyarország a 21. csapatként jutott ki a 24 csapatos Európa-bajnokságra. A 2016. június 10-én kezdődő franciaországi seregszemlére eddig az alanyi jogon részt vevő házigazda mellé a csoportkörből Románia, Csehország, Izland, Törökország, Belgium, Wales, Spanyolország, Szlovákia, Németország, Lengyelország, Anglia, Svájc, Észak-Írország, Ausztria, Oroszország, Olaszország, Horvátország, Portugália és Albánia csatlakozott.

A pótselejtezők a hétfői Írország–Bosznia-Hercegovina meccsel folytatódnak és kedd este zárulnak – a Dánia–Svédország és a Szlovénia–Ukrajna találkozókkal –, és azt követően véglegesednek a decemberi sorsolás kiemelései is. Storck hétfőn megjegyezte, hogy szeretné folytatni a munkát azzal az Andreas Möllerrel, akit Magyarországra csábított a pótselejtezős párharcra, de Sallói Istvánnak és Szabics Imrének is helyet akar találni a franciaországi Eb-stábban.

A kerettel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy bár valóban támogatta a fiatalok beépítését a keretbe, a rutinos kerettagok is nagyban hozzájárultak a sikerhez. „Hogy lehetnek-e utódai Nagy Ádámnak és Kleinheisler Lászlónak? Nem szeretném azt mondani, hogy csak a fiatalokról beszéljünk. Az idősebb, rutinos játékos is sokat hozzátehet. Láthattuk, hogy Király is sokat hozzátett a sikerhez. Azok kapják meg az esélyt, akik megérdemlik. Fiola, Guzmics, Lang és Kádár is jól teljesített. Volt olyan, akit korábban leírtak, de jól futballozott. Fontos, hogy bízni kell a játékosokban\" – szögezte le Storck, és hozzátette, létszámbővítés ide vagy oda, „büszkék lehetünk arra, hogy kijutottunk\".

Rekordnézettség a visszavágón

Az M4 Sport történetének legnézettebb műsora lett a vasárnap esti magyar–norvég Eb-pótselejtező. A hazai sikerrel zárult öszszecsapás ráadásul a legnézettebb adóvá is tette a közszolgálati csatornát Magyarországon, hiszen a Nielsen Közönségmérés adatai alapján a közvetítés ideje alatt 2 millió 578 ezer néző kapcsolt át a meccsre. Már a november 12-ei norvég–magyar pótselejtezőt is kiemelkedően sokan nézték, hiszen 1 millió 665 ezren kapcsoltak az M4 Sportra, ám a vasárnapi mérkőzést még ennél is többen látták.

A csatorna különben hétfőn azt is bejelentette, hogy a válogatott mérkőzéseit a jövő évi Európa-bajnokságon kizárólag az M4 Sport közvetíti. Ennek viszont minden bizonnyal nem fognak örülni a romániai nézők, hiszen mindezidáig a hazai kábeltévé-szolgáltatók nem vették fel a kínálatukba. Ez elviekben még nyárig megváltozhat, viszont a hatályon lévő szabályok miatt a kontinensviadal idején geokódolásra kell számítani.

Kassai bíráskodik Hannoverben

Kassai Viktor lesz a játékvezető, Angela Merkel pedig a helyszínen tekinti meg kedden Hannoverben a Németország–Hollandia felkészülési labdarúgó-mérkőzést, ezzel is demonstrálni kíván a terror ellen. A kancellár mellett a tervek szerint a német kormány több minisztere is ott lesz a VIP-tribünön. Ismert ugyanis, hogy a pénteki esti párizsi terrorakció-sorozat a Stade de France előtt elkövetett öngyilkos robbantással kezdődött, és sajtóbeszámolók szerint az Iszlám Állam merénylőjének jegye volt a stadionban zajló Franciaország–Németország barátságos mérkőzésre.

Románia ez idő alatt Bolognában szerepel az Olaszország elleni felkészülési meccsen (ProTV, 21.45). A két alakulat tagjai fekete karszalagot viselnek majd, de Anghel Iordănescu legénysége a franciaországi tragédia áldozatain kívül a bukaresti Colectiv klubban elhunytak emléke előtt is fejet hajt – a neveiket feltüntető mezben lép majd pályára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben

Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján.

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben
2024. április 16., kedd

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián
2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember