Christoph Daum: nem vagyok Guardiola, de mindent megteszek a sikerért

Christoph Daum: nem vagyok Guardiola, de mindent megteszek a sikerért

Nem ámítja könnyed győzelemmel a szurkolókat Románia világbajnoki selejtezőre készülő labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya, Christoph Daum, mert szerinte a nyári kontinensviadal már megmutatta, hogy a kisebb országok is kiváló erőnlétben vannak, taktikusan és jól szervezetten játszanak.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. október 05., 17:202016. október 05., 17:20

Emiatt biztos abban, hogy problémáik lesznek majd szombaton Örményországban, és kedden, a Kazahsztánban rájuk váró műfüves pályán sem lesz egyszerű futballozniuk. „Beszéltem Adam Nawalkával, a lengyelek szövetségi kapitányával, aki azt mondta, hogy a kazahsztáni 2-2 után a legjobb dolog az volt, hogy nem sérült le egyik játékosa sem. A német szövetségi kapitány, Joachim Löw is azt mondta nekem, hogy nagyon nehéz ott játszani, és egy ponttal is megelégedhetnénk\" – ecsetelte a szerdai sajtótájékoztatón.

Hozzátette viszont, hogy az első fordulóban jegyzett, Montenegró elleni döntetlen miatt most szükségük van a három pontra. Kezdő tizenegyét még nem véglegesítette, de azt leszögezte: támadó taktikája nem változott. Hangsúlyozta, hogy Toșca jól le tudja zárni a bal oldalt, de Latovlevici teljesítményét is figyelemmel követi, Steliano Filip pedig egészségügyi problémái ellenére akár még pályára léphet a második találkozón. „Láthatták, hogy jól boldogult Montenegró ellen is\" – fűzte hozzá a szakember, aki ma Bufteán – műfüves pályán – tartja az edzéseket, hogy utána pénteken elutazzanak Jerevánba, a szombati összecsapás helyszínére.

„Nem csak azért vagyok itt, hogy a játékosokkal dolgozzam, hanem hogy az edzőkkel is. Nem állok mindegyikükkel jó viszonyban, de nem is kötelező, hogy mindenki kedveljen. Mindegy, mit csinálok, mert az eredmények alapján bírálnak majd el, és természetesen szeretném a lehető legjobbat elérni Románia számára. Ehhez viszont időre van szükség, mert egy folyamatban lépésről lépésre kell haladni. Nem vagyok Guardiola. Csak azt tudom mondani, hogy dolgozom ezért a csapatért és ezért az országért, de garantálni nem tudom a sikert\" – szögezte le.

Hozzátette, nagyon jó viszonyban van a Romániai Labdarúgó-szövetség vezetőségével, de attól függetlenül, hogy a válogatott újjáépítésén dolgoznak, nem lepődne meg, ha egy esetleges gyenge eredmény miatt távoznia kellene. „Megszoktam, hogy nyomás alatt végezzem a feladatomat. Ha megszerezzük a hat pontot Örményország és Kazahsztán ellen, nem fogom azt mondani, hogy én vagyok a legjobb, ha pedig kikapunk, bármire készen állok. Megkérdezték tőlem, hogy milyen a romániai labdarúgás, és én arra kértem az angolokat, hogy mondjanak egy romániai játékost. Talán Stanciut ismerik, de ennyi\" – fogalmazott a német szakember, utalva a „piros-sárga-kékek\" jelenlegi hírére.

A világbajnoki-selejtező európai csoportjaiban egyébként már csütörtökön is rendeznek mérkőzéseket, köztük a G csoportban az Olaszország–Spanyolország rangadót. A két válogatott már számtalan emlékezetes összecsapást vívott egymással, legutóbb viszont épp a franciaországi Eb-n került szembe a két együttes, ahol a Squadra Azzurra 2-0-ával visszavágott a négy évvel korábban 4-0-ra elveszített döntőért, és kiejtette az akkor még címvédő ibériai csapatot a legjobb tizenhat között. A csütörtök esti összecsapást 21.45-től a DigiSport élőben sugározza. Ugyanebben az időben lesz látható még a Törökország–Ukrajna (Digi2), az Ausztria–Wales (Digi3) és az Izland–Finnország (Digi4) összecsapás. Magyarország pénteken fogadja Svájc legjobbjait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya
2024. március 21., csütörtök

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák

Ibériai gárdák uralják a legjobb labdarúgó-csapatok népszerűségi listáját a romániai focikedvelők körében, de a harmadik helyre azért a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool is odafér – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák
2024. március 20., szerda

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága szerdán 33 750 lejes bírságot szabott ki a ploieşti-i Petrolul klubra a Sepsi OSK elleni találkozón történt incidensek miatt.

A Sepsi OSK elleni mérkőzésen történt incidensek miatt több tízezer lejre bírságolták a ploieşti-i Petrolul klubot
2024. március 18., hétfő

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára

Diószegi László, a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklub tulajdonosa hétfőn megerősítette, hogy a csapat egyik játékosának, Cosmin Mateinek pozitív lett a doppingtesztje a craiovai Universitatea elleni mérkőzést követően.

Doppinggyanú vet árnyékot a Sepsi OSK egyik játékosára
2024. március 17., vasárnap

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók

Olimpiai kvótát szerzett a magyar férfi kézilabda-válogatott, mivel 30-27-re legyőzte Portugáliát a selejtező tatabányai tornájának vasárnapi zárónapján, és a tabella második helyén végzett.

A kis Bence és a nagy Bartucz klasszisjátékával kijutottak a párizsi olimpiára a magyar kézilabdázók
2024. március 16., szombat

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól

Egy éven belül két világversenyről tért haza aranyérmekkel a szenior kategóriában versenyző kolozsvári Maier-Orosz Judit. Az öt úszóbajnokot adó Orosz család utolsó élő tagja ma is aktívan készül versenyekre.

Világversenyek úszóbajnoka: Maier-Orosz Judit pályájáról, az időskori sportolás jótékony hatásairól
2024. március 15., péntek

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében

Szoboszlai Dominik együttese, a Liverpool az Atalantával találkozik a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében.

Olasz csapattal találkoznak Szoboszlaiék az Európa-liga negyeddöntőjében
2024. március 15., péntek

Real Madrid–Manchester City párharc is lesz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

A címvédő Manchester City a Real Madriddal került össze a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Real Madrid–Manchester City párharc is lesz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében
2024. március 14., csütörtök

Minden magyart egyesít: bemutatták a magyar labdarúgó-válogatott új mezeit

Az adidas bemutatta a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott hazai és idegenbeli mezeit.

Minden magyart egyesít: bemutatták a magyar labdarúgó-válogatott új mezeit