Botlott a listavezető Astra, pontokat vesztett a CFR

Botlott a listavezető Astra, pontokat vesztett a CFR

Az újonc Temesvári Poli labdarúgócsapatának sikerült pontot rabolnia a listavezető Giurgiui Astra otthonából, ráadásul úgy, hogy a házigazda csupán a hajrában, egy vitatott büntetőből szerzett góllal mentette 2-2-re a Liga 1-es találkozót. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. november 22., 17:112015. november 22., 17:11

Florin Marin, a Bega-partiak vezetőedzője szerint ha Belu Alibec elleni szabálytalansága tizenegyest ért, akkor az első félidőben nekik is járt volna a büntető, amikor Găman letaposta Eleket. Mindez viszont a végeredményen nem változtat, így az Astra a 18. forduló lezárásakor is a tabella élén fog állni.

Araszol viszont a Craiova, amely 2-0-ra nyert hétvégén a Chiajna vendégeként, miközben a hozzá hasonlóan szintén a felsőházi rájátszásra pályázó Kolozsvári CFR értékes két pontot veszített el hazai pályán: csak gól nélküli döntetlent ért el a Iași ellen.

A moldvaiak a fellegvári csapat előtt állnak a tabellán, de kérdéses, hogy mi lesz Nicolo Napoli edző sorsa. Ismert ugyanis, hogy a szakembernek – Flavius Stoicanhoz hasonlóan – a fegyelmi bizottság elé kell állnia, ugyanis a szerencsejáték-felügyelet korábban nyilvánosságra hozta, hogy sportfogadásokat kötött Romániában illegálisnak minősített online irodáknál.

Napoli azt állítja, hogy a nevében nyitott számlát a fia használta, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szabályzata ugyanakkor 70 ezer eurós bírsággal és két évre szóló eltiltással bünteti a pontvadászatban érintettek fogadásait. Az FRF feddhetetlenségi testülete már felvette a kapcsolatot az illetékes hatósággal, hogy az eddig még ismeretlen eseteket is feltárja. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben

Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján.

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben
2024. április 16., kedd

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián
2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember