BL: születésnapi gólokkal „temették el” Párizsban a Barcát

BL: születésnapi gólokkal „temették el” Párizsban a Barcát

A Barcelona párizsi kudarcától hangos a nemzetközi sportsajtó, hiszen az elmúlt évtized katalán sikercsapata kedd este 4-0-ás vereséget szenvedett el a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Paris Saint Germaintől.

Krónika

2017. február 15., 16:332017. február 15., 16:33


Luis Enrique tanítványaira rá sem lehetett ismerni: a Messi, Suárez, Neymar sztártriót olyannyira hatástalanította a franciák védelme, mintha a pályán sem lettek volna. Mindemellett a hazaiak lerohanásai már az első percektől sejtette, hogy a spanyoloknak ez nem lesz egyszerű találkozó, ám arra viszont csak kevesen mertek volna fogadni, hogy a PSG ilyen mélyre „elássa\" ellenfelét.

Erről a 29. születésnapját ünneplő argentin középpályás, Angel Di María gondoskodott, aki miután a 18. percben vezetést szerzett, a második félidőben – a német válogatott Draxler 2-0-ás gólja (40. perc) után – duplázott. A 72. percben a kegyelemdöfést is egy „születésnapi\" találat adta meg a 30-at töltő uruguayi csatár, Edison Cavani jóvoltából, és bár a hajrában a Barca még próbált legalább egy idegenbeli gólt szerezni, de kapufánál messzebb nem jutottak.

Luis Enrique nem is próbálta kozmetikázni a történteket, elismerte, hogy ellenfelük mindenben „föléjük nőtt\". „Az eredmény hűen mutatja azt, ami a pályán történt. A PSG jobban támadott, több helyzetet dolgozott ki. Reménykednünk kell abban, hogy a visszavágón 4-0-s vagy jobb eredményt érünk el. Nagyon nehéz lesz, de még csak a párharc felénél tartunk\" – fűzte hozzá. Noha az európai kupák történetében eddig még sohasem fordult elő, hogy egyenes kieséses párharcban valaki 4-0-áról fordítani tudjon, a korábban sevilla-i sikeredzőként megismert PSG-mester, Unai Emery sem könyvelte még el a továbbjutást. „Kilencven perc szenvedésre számítok, és úgy kezdjük a meccset, mintha 0-0 lenne\" – ecsetelte a március 8-ai visszavágó kapcsán.

A BL-nyolcaddöntő másik kedd esti találkozóján a Benfica hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot. Szerda este 21.45-től Bayern München–Arsenal és Real Madrid–Napoli mérkőzést rendeznek, míg a többi négy találkozót jövő héten játsszák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó