BL-nyolcaddöntős az Arsenal és az Atlético is

BL-nyolcaddöntős az Arsenal és az Atlético is

A legutóbbi szezonban döntős Atlético Madrid, valamint az Arsenal is biztosította helyét a legjobb 16 között a labdarúgó-Bajnokok Ligájában.

Hírösszefoglaló

2014. november 27., 12:522014. november 27., 12:52

A spanyol együttes a mesterhármast szerző Mario Mandzukic vezetésével rendkívül magabiztosan győzte le Megyeri Balázs csapatát, a görög Olimpiakoszt, amelynek cserepadján ült a magyar kapus. A horvát csatár a madridi klub történetének első olyan játékosa lett, aki három gólt szerzett egy BL-mérkőzésen.

Továbbjutott az Arsenal is, amely a végig kitűnően futballozó chilei Alexis Sanchez remeklésével simán nyert a mindeddig százszázalékos Borussia Dortmund ellen. A találkozót Kassai Viktor vezette.

A címvédő Real Madrid továbbra is százszázalékos, a spanyolok ezúttal a Basel otthonából hozták el a három pontot, a találkozó egyetlen gólját Crisitano Ronaldo szerezte, ezzel pályafutása 71. találatát jegyezte a sorozatban, amivel beérte az örökranglista első helyéről kedden, Lionel Messi által „letaszított” Raúlt. A szerdai játéknapon hazai veresége ellenére továbbjutott a Leverkusen is, míg a Liverpool nem bírt a Ludogoreccel.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:

A csoport: Atlético Madrid–Olimpiakosz 4-0, Malmö–Juventus 0-2. A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Atlético Madrid 12 pont, 2. Juventus 9, 3. Olimpiakosz 6, 4. Malmö 3.

B csoport: Ludogorec–FC Liverpool 2-2, FC Basel–Real Madrid 0-1. A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Real 15, 2. Basel 6, 3. Liverpool 4 (4-8), 4. Ludogorec 4 (5-10).

C csoport: Bayer Leverkusen–AS Monaco 0-1, Zenit–Benfica 1-0. A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Leverkusen 9 pont, 2 Monaco 8, 3. Zenit 7, 4. Benfica 4.

D csoport: Anderlecht–Galatasaray 2-0, Arsenal–Borussia Dortmund 2-0. A csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Dortmund 12, 2. (már továbbjutott) Arsenal 10, 3. Anderlecht 5, 4. Galatasaray 1.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben

Három piros lapot is kiosztott Kovács István játékvezető az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntőjének kedd este játszott visszavágóján.

Nem fukarkodott a piros lappal az erdélyi magyar sípmester a BL-negyeddöntőben
2024. április 16., kedd

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

Mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával a párizsi olimpián
2024. április 16., kedd

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában

Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja.

A béke és a remény jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot Olümpiában
2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember