Az Astra Románia új futballcsillaga

Az Astra Románia új futballcsillaga

„Elegem van a fociból, nem érdekel. Sok keserűség ért már, de ez tényleg sok” – fakadt ki George Becali, a Steaua tulajdonosa, miután csapata a Liga 1 utolsó előtti fordulójában, vasárnap este hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Pandurii együttesével, és így a címvédő botlása bajnokká avatta az Astra Giurgiut.

Páva Adorján

2016. május 02., 14:312016. május 02., 14:31

2016. május 02., 14:342016. május 02., 14:34

A Marius Șumudică által edzett „Fekete Ördögök\" ugyanis a forduló előtt hat ponttal előzték meg a bukaresti piros-kékeket, előnyük pedig már azelőtt behozhatatlanná vált, hogy pályára léptek volna a felsőházi rájátszás 9. körében, ezért a hétfő esti Dinamo elleni találkozó már leginkább csak az ünneplésről szól a giurgiuiak számára.

Az utóbbi három kiírásban bajnok Steaua fenntartóját rendkívül felbosszantotta, hogy csapata nem tett meg minden tőle telhetőt azért, hogy legalább csöppnyi esélye maradjon a címvédésre. Becali szerint játékosai „értéktelenek\", bő egy órán keresztül még kapura sem lőttek. A vezetést egyébként Hora szerezte meg a Pandurii számára a 60. percben, majd Enache hat perccel később egyenlített, de a katonacsapat már nem volt képes fordítani.

Laurențiu Reghecampf, a Steaua trénere ismét a bíráskodásba kötött bele: véleménye szerint Horát ki kellett volna állítani a Hamrounnal szemben elkövetett szabálytalanság miatt – az algériai játékost a szünetben le is kellett cserélni. A szakember ugyanakkor nem fogta fel tragédiaként a bajnoki cím elvesztését: szerinte az a legfontosabb, hogy megőrizzék második helyüket, amely – az elsőhöz hasonlóan – Bajnokok Ligája-selejtezős szereplésre jogosít fel.

Ebből a szempontból nem rossz eredmény számukra a vasárnap esti döntetlen, hiszen négy pontnyi távolságban tartották a Panduriit, és már csak a Dinamót kell figyelniük, amely a hétfő esti giurgiui meccs előtt öt pontra áll a Steauától, amelyet két pontra közelíthet meg a bukaresti rivális egy, az immár tét nélkül pályára lépő Astra elleni győzelemmel. Azt egyébként Becali is elismerte, hogy már csak a nemzetközi szereplés hozhat vigaszt számára, és meglehet, hogy a nagy csalódás ellenére hajlandó lesz pénzt áldozni egy új csatár leigazolására, aki hozzásegítheti a csapatot a BL- vagy az Európa Liga-csoportkör eléréséhez.

Giurgiuban egyelőre nem tekintettek ilyen messzire: vasárnap este óta a klub történetének első bajnoki címét ünneplik. A tévé előtt „kiszurkolt\" aranyérmet csodálatosnak, eddig soha meg nem élt örömnek nevezte Marius Șumudică vezetőedző, aki szerint sikerük teljesen megérdemelt: ők játszottak a legszebben, megnyerték az alapszakaszt és a rájátszásban sem tudták igazán megszorongatni őket.

Tény, hogy az Astra igazi nagy csapathoz méltóan menetelt a bajnoki cím felé, hiszen amióta a táblázat élére került – az alapszakasz 7. fordulójában –, senki nem tudta megfosztani éllovas pozíciójától. A tavalyi Európa Liga-selejtezők play-offjában elszenvedett kudarc – a hazai 3-2 után 2-0-ra kikaptak Alkmaarban – végül hasznukra vált, hiszen csak a hazai megmérettetésekre kellett összpontosítaniuk, és az sem viselte meg őket, hogy a téli szünetben eladták Kínába távozó gólvágójukat, Constantin Budescut. Szintén nem sínylette meg az Astra játéka Șumudică sportfogadásos botrányát – a tiltott szerencsejátékot beismerő trénert két hónapra eltiltották, ám büntetését végül felfüggesztették.

Az Astra futballcsapatát az sem gáncsolta el a történelmi siker felé vezető úton, hogy tulajdonosát, a Románia egyik leggazdagabb üzletembereként számon tartott Ioan Niculaét tavaly két és fél év szabadságvesztésre ítélték a Szociáldemokrata Pártnak nyújtott tiltott kampányfinanszírozás miatt – a sportegyesület fenntartója a börtönben ünnepli együttese bajnoki címét.

Niculae 2012-ben költöztette Ploiești-ről Giurgiuba a gyökereit 1921-ből eredeztető, azóta több név- és identitásváltozáson átesett klubot, amely 2013-ban negyedik lett a bajnokságban, és az EL első selejtezőköréből indulva a kupasorozat play-offjáig jutott. A következő idény végén már bajnoki ezüstérmes lett, és története első trófeáját, a Román Kupát is elhódította, majd a Román Szuperkupát is megnyerte. Az Astra 2014-ben a nemzetközi porondon is nagyot alkotott: az Olympique Lyon búcsúztatásával bejutott az Európa Liga csoportkörébe, ahol 4 pontot szerzett a még a Red Bull Salzburg, a Celtic Glasgow és a Dinamo Zágráb által alkotott kvartettben.

A 2014/2015-ös bajnoki szezonban rosszul kezdett az Astra, amely több edzőváltáson is átesett, az egy éve kinevezett Șumudică azonban a Liga 1 negyedik helyére vezette a csapatot, amely így sorozatban harmadszor rajthoz állhatott az Európa Ligában. Tavaly nyáron az Invernessen és a West Ham Uniteden is túljutott a román csapat, az Alkmaar azonban – a visszavágó utolsó 10 percében lőtt két góllal – megálljt parancsolt a play-offban.

A Liga 1-ben viszont megállíthatatlan volt az Astra, így a Kolozsvári CFR 2012-es aranyérme után – három évnyi Steaua-uralmat megszakítva – ismét vidéki csapat nyerte meg a román bajnokságot. 

Liga 1, rájátszás, 9. forduló, felsőház: Steaua–Pandurii Tîrgu Jiu 1-1. Hétfőn: Viitorul–Marosvásárhelyi ASA (18.00), Astra Giurgiu–Dinamo (20.30).

Alsóház: FC Botoșani–FC Voluntari 4-2, CSMS Iași–Petrolul Ploiești 1-0, Kolozsvári CFR–Temesvári Poli 5-1, CSU Craiova–Concordia Chiajna 2-0. Az alsóház állása: 1. Craiova 32 pont, 2. Iași 32, 3. CFR 30, 4. Botoșani 27, 5. Chiajna 24, 6. Voluntari 22, 7. Poli 19, 8. Petrolul 12.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség